Üzlet

OMV, nyilatkozz!

A horvát pénzügyi felügyelet levélben fogja kérni az OMV-t, hogy hivatalosan is jelentse be, ha részesedést kíván vásárolni az INA-ban - írja Reuters. A felügyelet szerint az OMV szándéka a újabb privatizációs kör árát is befolyásolhatja.

Elfogyott a jegy a Sound-ra!

Az econet.hu Média, Telekommunikációs és Vagyonkezelő NyRt. közzétette, hogy a Sziget Kulturális Menedzser Iroda Kft. tájékoztatása szerint a 2008. július 10-13. között megrendezésre kerülő zamárdi Balaton Sound rendezvényre árusított valamennyi bérlet elővételben elkelt, továbbá ugyancsak elővételben elkelt a pénteki és szombati napokra szóló valamennyi napijegy. A rendezvény csütörtöki és vasárnapi programjára napijegyek még korlátozott számban kaphatók.

Európát nem érdekli, hogy emelkedett az olaj ára

A meghatározó európai részvényindexek továbbra is emelkedést mutatnak Európában, melyben szerepet játszik a Fed elnökének tegnapi beszéde, aminek következtében a bankszektort övező aggodalmak enyhültek. Emellett azon spekulációk fűtik a hangulatot, hogy az árupiaci termékek árai csökkeni fognak, mérsékelve így az inflációt és vállalati profit marginokra nehezedő nyomást. Még az sem rontotta a hangulatot, hogy Irán rakéta-tesztjét követően ma újra emelkedésnek indult a kőolaj ára. Az FTSE100 1.5%-ot, a DAX 1.3%-ot, míg a CAC40 1.5%-ot haladt felfelé.

A tőzsdei siker titka: fegyelem és türelem

A Portfolió Online Tőzsde által szervezett Tőzsdeláz első szakasza már két hete véget ért, és hétfőn már a második négy hetes játékszakasz veszi kezdetét. Az első szakasz legjobb három befektetője, akik 37,31 és 13%-os hozamot értek el négy hét kereskedése során, az elmúlt napokban átvették nyereményüket.

Kivárás jöhet a délutáni olajkészlet adatok előtt

Enyhe pluszban tartózkodnak a nyitás előtt a vezető amerikai határidős indexek, a Dow futures 30, az S&P futures 3.8, míg a Nasdaq futures 8 ponttal került feljebb. Ma nem érkezik újabb makroadat a tengerentúlról, így a kereskedés irányát alapvetően az egyedi vállalati hírek szabhatják meg. Az enyhén pozitív hangulat meglehetősen sérülékeny, ugyanis az olajár ismételt emelkedése továbbra is nyomást jelent a piacokra és a délutáni készletadatok még tartogathatnak meglepetést.

Felfüggesztették az RFV-t - Jön az új irány (2.)

Felfüggesztésre került az elmúlt percekben az RFV részvények kereskedése a BÉT-en. Indoklásként a BÉT honlapján azt tették közzé, hogy a társaság rendkívüli sajtótájékoztatót tart, amely jelentős befolyással lehet az árfolyam alakulására. A társaság arról számolt be, hogy saját fejlesztések indulnak az alaptevékenységhez igazodóan, melynek keretében több új, energetikához kapcsolódó találmány, szabadalom hasznosítása kezdődhet meg. 2008 augusztásától indul az új üzletág, a társaság műanyag hulladékból pb minőségű gázt és fűtőolajat állít majd elő. A társaság konzervatív megközelítéssel 90 forintos EPS növekedést prognosztizál 2009-re az új berendezés következtében.

A legjobbak közt az OTP a Wood-nál

Az OTP vezérigazgató-helyettesének tegnapi nyilatkozata a stratégiai fókuszváltásról a Wood elemzőit arra ösztönözték, hogy vételre minősítsék fel a papírokat 8,000 forintos célárfolyam mellett. Emellett a Wood Top10 portfólióban a brókercég a Bank Handlowy papírok helyett javasolja az OTP részvényeket.

Ezúttal nem csak Pamplonában vágtatnak a bikák

Kitart a délelőtti jelentős emelkedés a hazai parketten, miközben a vezető nyugat európai és régiós tőzsdéken szintén a vevők vannak túlsúlyban. Az orosz RTS 0.1%-kal, a lengyel WIG-20 1.5%-kal, míg a cseh PX 2%-kal értékelődött fel, mialatt a BUX 2.1%-kal erősödött 12.2 milliárd forintos forgalom mellett.

Európa is felfelé igyekszik

Felfelé tartanak a nyitás óta a vezető nyugat-európai részvényindexek, a DAX 0.8, a CAC-40 0.7, míg az FTSE 0.9%-kal került feljebb tegnapi zárószintjéhez képest. A hegymenetet a pénzügyi szektor vezeti, miután tegnap Bernanke beszéde kapcsán enyhültek a szektor kilátásaival kapcsolatos aggodalmak, azonban az olajár a kétnapos korrekció után ma reggel ismét felfelé vette az irányt, némileg mérsékelve az alapvetően pozitív hangulatot.

ING: jelentősen csökkentett Richter célár

Korábbi 42,500 Ft-os Richter célárfolyamát 35,000 Ft-ra mérsékelte az ING tegnapi dátummal megjelent elemzésében, így fenntartja tartás ajánlását a gyógyszercég részvényeire.

BUX: rakéták bekapcsolva

A vezető nyugat európai és régiós indexekhez hasonlóan a hazai parketten is erős nyitás volt tapasztalható, miután a befektetői bizalom ismét visszatért a meghatározó amerikai és ázsiai piacokra. Az orosz RTS 0.7%-kal, a cseh PX 1.4%-kal, míg a lengyel WIG-20 1.1%-kal került feljebb, miközben a BUX 2%-kal erősödött 5.9 milliárd forintos forgalom mellett.

Lehman Brothers: ne siessünk még a fejlődő piaci befektetésekkel!

A fejlődő piacok is kivették részüket a globális részvénypiaci korrekcióból, amely során jelentősen leértékelődtek, azonban egyelőre még érdemes kivárni a befektetésekkel a Lehman Brothers elemzői szerint. Az értékeltségi szintek még nem adták vissza teljes mértékben azt az emelkedést, amit a 2004 és 2007 között uralkodó eufórikus hangulat közepette mutattak, emellett az alapok jelenleg folyamatosan vonják ki tőkéjüket a fejlődő piacokról, amelynek érdemes megvárni a végét. A Lehman Brothers szerint a következő hónapok során vonzó beszállási pontra eshetnek a fejlődő piacok, azonban jelenleg még a kivárás a megfelelő stratégia.

USA: megjött a vételi kedv

Emelkedéssel zártak a tegnapi napon a vezető amerikai részvénypiaci indexek, a Dow 1.4, az S&P 500 1.7, míg a Nasdaq 2.3%-ot szedett magára. Az olajár rég nem látott mértékű korrekciója felfelé segítette a közlekedési szektor szereplőit, emellett Bernanke tegnapi beszéde - melyben továbbra is a FED pénzügyi szektor iránti elkötelezettségéről számolt be- szintén az erősödés irányába hatott.

Onnan folytathatjuk, ahol tegnap abbahagytuk

Az amerikai részvénypiacok tegnapi emelkedése pozitív nemzetközi hangulatot teremtett, ennek fényében mára is emelkedést vár a hazai parketten Varjú Péter, az Erste üzletkötője.

Optimistább kereskedés Ázsiában

Felfelé korrigáltak a vezető ázsiai részvényindexek, miután az amerikai társaik is erősödni tudtak, valamint a kőolaj árfolyama is csökkent. A pénzügyi szektor az utóbbi napok esése után ma emelkedett, ahogy egyre több befektető tekinti alulértékeltnek a papírokat. A Hang Seng 2.9%-kal, a Nikkei 225 1.8%-kal, a Kospi pedig 1.6%-kal került feljebb.

Oroszországban akár nagyobb jelzálog portfólióval is erősíthet az OTP

A Napi Gazdaság mai számában megjelent interjú az OTP vezérigazgató-helyettesével, Urbán Lászlóval nem tartalmaz sok újdonságot a Reuters által már tegnap közölt interjúhoz képest. Egyetlen pontot tartunk kiemelendőnek, miszerint a vezérigazgató-helyettes szerint elképzelhető, hogy Oroszországban nem bankot, hanem nagyobb jelzálogportfóliót vesznek.

Itt az első gyorsjelentés - várt felett az Alcoa profitja (2.)

3.4%-kal menetelt felfelé a piacok zárása után az Alcoa árfolyama azt követően, hogy a társaság közzétette negyedéves eredményeit. Az alumíniumgyártó bár profitja visszaeséséről számolhatott be, azonban az elemzői várakozásokat még így is felülteljesítette a növekvő keresletnek és az áremeléseknek köszönhetően. A társaság egy részvényre jutó nyeresége az egyszeri tételek nélkül 0.71 dollárra rúgott, amely 7%-kal haladta meg az elemzői konszenzust.

Fény az alagút végén - Technikai elemzés

Az OTP hathatós támogatásával, dacolva a negatív európai hangulattal, rég nem látott emelkedést produkált tagnap a BUX index, amit a tengerentúlon is erősödés követett. Ma reggel a Dow Jones és BUX indexeket, valamint a Rába az OTP és az MTelekom részvények grafikonjait vesszük górcső alá.

Már 400,000 magyar Audival szántják az aszfaltot

Az AUDI HUNGARIA MOTOR Kft. 2008 első félévében ismét rekordot ért el a motorgyártás területén: június végéig 1,023,228 motor készült Győrben, amely közel 1%-kal haladja meg az előző év hasonló időszakának termelési volumenét. Emellett a társaság már több mint 400,000 autó gyártásával büszkélkedhet, ezek között az Audi A3 Cabriolet modell gyártása is a tervezett ütemben valósul meg.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ingatlanba tennéd az állampapírkamatokat? Mutatjuk, hol érdemes lakást venni
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.