Üzlet

Végre nem sereghajtó a BUX

A kora reggeli kismértékú korrekciót követően a pozitív tartományba lendült a BUX, így felülteljesítőnek bizonyul a régióban. A hazai tőzsde részvényindexe 0.1%-ot szedett magára az elmúlt napok átlagától kissé elmaradó, 8,6 milliárd forintos forgalom mellett. A lengyel WIG 20 0.2, a cseh PX 0.4, az energiatúlsúlyos orosz RTS pedig 0.1%-os leértékelődést mutat.

Mégse haszontalan a hulladék

Az angol Ener-G vállalat nyerte el azt a három szerződést, melynek értelmében a társaság megújuló forrásból, vagyis a szeméttelepeken keletkező ún. depónia gázokból állíthat elő elektromos áramot Magyarországon.

Merrill: akkor sem kell a Magyar Telekom

Hiába az elmúlt időszakban hulló késként viselkedő árfolyam, a Magyar Telekom megint felkerült a Merrill Lynch legkevésbé kedvelt részvényeinek listájára. A célárfolyam 865 forint, de az ajánlás ennek ellenére továbbra is "alulteljesítés".

Európa sem menekülhet

A borús nemzetközi hangulat közepette a vezető nyugat-európai részvényindexek is csökkenést mutatnak, a német DAX 0.9, a francia CAC-40 1.6, míg az angol FTSE 100 1.7%-os mínuszban tartózkodik. A pénzügyi és a kiskereskedelmi szektor komoly eladói nyomás alá került, miután újra szárnyra kaptak a bankok jövőjével, valamint a globális gazdasági lassulás vállalati profitokra gyakorolt hatásával kapcsolatos aggodalmak.

Tömeges bírságok a hírközlési szektorban

A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) huszonegy hírközlési szolgáltatót összesen 30 millió forintra bírságolt, mert az írásban megkötött egyedi előfizetői szerződéseik (EESZ) továbbra sem feleltek meg a jogszabályi előírásoknak, jelentette ma be az NHH.

Vezető állású személy OTP részvény-tranzakciója

Kovács Antal, az OTP Bank felügyelő bizottsági tagja 2008. július 9-én 5,000 darab OTP törzsrészvényt értékesített 6,462 forint/darab átlagáron az OTP Bank Nyrt., mint befektetési szolgáltató igénybevételével.

Mi is esünk, ahogy kell

Az amerikai piacok tegnapi leértékelődését követően a negatív tartományba lendült a BUX nyitás után. A hazai tőzsde részvényindexe jelenleg 0.5%-os mínuszban tartózkodik, 3.2 milliárd forintos forgalom mellett. A régiós társak is gyengén muzsikálnak, a lengyel WIG 20 1.2, a cseh PX 1.4, míg az orosz RTS 0.5%-kal került lejjebb.

Wachovia: új vezérigazgató és jelentős veszteség

Újabb csapást mérhet a mai napon a pénzügyi szektorra, hogy az Egyesült Államok egyik legnagyobb bankja, a Wachovia bejelentette, hogy a második negyedévben 2.6 és 2.8 milliárd dollár közötti veszteséget könyvelhet el, miközben az elemzők profitot vártak az időszakra. Emellett a társaság kinevezte új vezérigazgatóját, amely némileg mérsékelheti a vállalat eladása körüli spekulációkat. A társaság részvényei 8%-kal értékelődtek le a tegnapi napon.

Elolvadhat a tegnapi nyereség

Az amerikai részvénypiacok tegnapi zuhanása után a hazai tőzsde is a negatív tartományba lendülhet nyitás után - véli Králik István, a KBC Securities üzletkötője.

Volán privatizáció: nincs egyetértés (2.)

A Napi Gazdaság szerint a napokban újra tárgyal a kormány a Volán társaságok lehetséges értékesítéséről, de a kabineten belül is nagy a megosztottság a kérdésben.

Zuhanórepülésben a Cisco - rossz lesz a gyorsjelentés?

5.7%-ot zuhant a Cisco árfolyama a tegnapi napon azt követően, hogy elemzők aggodalmaiknak adtak hangot a technológiai óriás negyedéves eredményeivel kapcsolatban. Félő ugyanis, hogy az amerikai gazdaság lassulása, a vállalatok technológiai költekezéseinek visszafogása a cég profitnövekedését erodálja. A társaság részvényei a tegnapi napon 21.58 dolláron fejezték be a kereskedést, amely 2006 szeptembere óta nem látott mélységet jelent.

Richter: 260-as forint kellene

Újabb akvizíciós célpontokat kereshet a Richter Lengyelországban, mely Oroszországon és Románián kívül a társaság fő export piaci húzó területeinek számít - mondta el a Reutersnek adott interjújában Bogsch Erik, a társaság vezérigazgatója, aki a forint erősödésének negatív hatásairól is beszélt.

A PM még mindig nem tudja

Továbbra sem tudni még azt sem, hogy a HTM-ekkel kapcsolatos brüsszeli álláspont miatt az állam fizet majd a villamosenergia-termelőknek, vagy azok az államnak. A PM még dolgozik a számításokon.

Ázsia: leheletgyenge emelkedés, sérülékeny hangulat

Meglehetősen volatilis kereskedés közepette enyhe pluszban tartózkodnak a vezető ázsiai részvényindexek, a Nikkei 225 0.3, a Shanghai Composite 0.1, a Hang Seng 0.8, míg a KOSPI 0.7%-kal haladja meg tegnapi zárószintjét. A technológiai szektor gyengélkedését némiképp ellensúlyozza a pénzügyi szektor felértékelődése a Mizuho Financial Group és a Kookmin Bank vezetésével.

Derűre ború! Ismét esés Amerikában

Ismét lefelé vették az irányt a vezető amerikai részvényindexek, ahogy a pénzügyi és technológiai szektor papírjai újra eladói nyomás alá kerültek. A befektetői hangulatra rányomta a bélyegét a lassuló gazdaságtól és a hitelszűkétől való félelem. A Dow Jones 2.1%-kal, az S&P 5002.3%-kal, a Nasdaq pedig 2.6%-kal került lejjebb. A tengerentúli esést követően az ázsiai piacok ma hajnalban enyhe emelkedést mutattak, a Nikkei 225 0.1%-kal, míg a Hang Seng 0.8%-kal emelkedett.

Fizessenek még a fuvarozók!

Brüsszel tovább növelné a fuvarozók terheit egy extra adóval, melyet a 3.5 tonnánál nehezebb tehergépjárművekre kellene fizetni az általuk okozott zaj és légszennyezés miatt.

7,587 darab MOL-t adott el tegnap Csányi Sándor

Dr. Csányi Sándor, a MOL igazgatóságának alelnöke 2008. július 9-én 7,587 darab MOL részvényt értékesített 19,789 forint/darab átlagárfolyamon, az MKB Bank Zrt., mint befektetési szolgáltató közreműködésével a Budapesti Értéktőzsdén.

Félmilliós bírság a Hamiltonnak

Célvizsgálatot tartott a PSZÁF a Hamilton Tőzsdeügynökségnél, aminek félmillió forintos büntetés lett a vége, mert a társaság hibát vétett az ügyfélkövetelések védelmében.

Nagy volt a jó kedv a tőzsdéken, ki tudja meddig tart?

A tengerentúli indexek tegnapi emelkedése illetve az Európában uralkodó pozitív hangulat meghatározta a magyar tőzsde irányát is, mely az egész nap folyamán jelentős pluszban tartózkodott. A mai kereskedés során az összes nagyobb kapitalizációjú részvény emelkedni tudott, élen az OTP-vel. A BUX 2.34%-os emelkedésével felülteljesítette a régiót: a cseh PX 2.2%-ot, a lengyel WIG20 1.5%-ot, míg az orosz RTS csupán 0.2%-ot erősödött.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ingatlanba tennéd az állampapírkamatokat? Mutatjuk, hol érdemes lakást venni
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.