Üzlet

Kritikus év előtt áll a világ, krízistől lehet hangos minden! (Portfolio.hu Klub)

Nagy érdeklődés mellett került megrendezésre tegnap a Portfolio.hu Klub következő állomása, melyen a meghívott szakértők az amerikai piacról kiinduló subprime válság, illetve hitelpiaci válság kialakulásáról, hatásairól, következményeiről, várható alakulásáról fogalmazták meg karakteres véleményüket. A bankpapírok vásárlása a vonzó értékeltségi szintek ellenére jelenleg még talán túl korainak tűnhet, a hitelpiaci problémák közepette ugyanis a krízis reálgazdasági hatásai még várathatnak magukra. A jegybankok infláció elleni küzdelme várhatóan további gazdasági áldozatokkal jár majd, ami a subprime helyzetet tovább súlyosbíthatja. Bár az OTP subprime kitettség hiányában a jelenlegi árazási szinteken már vonzónak tűnik, vásárlásra mégsem buzdítanak a szakértők, akik felhívják a figyelmet az FHB-ban rejlő potenciálokra is.

FreeSoft: hamarosan jönnek a részvények

A FreeSoft Szoftverfejlesztő és Számítástechnikai Szolgáltató Nyrt. bejelentette, hogy a társaság által elkészített kibocsátási tájékoztatót, amely 90,000 darab, 1,000,-Ft névértékű, névre szóló, dematerializált, korábban tőkeemelés keretei között zártkörűen kibocsátott FreeSoft törzsrészvényének a Budapesti Értéktőzsde "Részvények B" kategóriájába történő bevezetéséhez készült, a PSZÁF 2008. július 10-én jóváhagyta.

Lejjebb adja az OTP Lakáslízing

Válaszul a lakásfinanszírozásban versenytársnak számító bankok akciós ajánlataira, az OTP Lakáslízing is csökkentett az új lakás finanszírozásának induló költségein, szeptember 5-ig számos kedvezményt nyújt ügyfeleinek.

Tovább bővít a T-Mobile

A T-Mobile 3G/HSDPA-hálózatát folyamatosan bővítve már 193 településen, a lakosság 60%-a számára kínál szélessávú mobilinternet hozzáférést.

Elkelt a német Citigroup leány

A Citigroup ma jelentette be, hogy eladja a német lakossági üzletágát a francia Credit Mutuel-nek 4.9 milliárd euróért. A hírek alapvetően pozitívan értékelhetők, ugyanis a friss tőke javítja a bank hitelpiaci válság által súlyosan megtépázott sajáttőke-állományát, továbbá ezáltal a menedzsment összpontosítani tud a nagyobb növekedési potenciállal rendelkező piacokra.

Mi lesz veled Európa?

A német parkett kivételével erősödést mutatnak a meghatározó nyugat európai részvényindexek. A nyersolaj határidős árfolyamának növekedésével erősödtek az olajtársaságok, miközben a pénzügyi szektorra a megélénkült M&A aktivitás irányította ma a figyelmet. A DAX 0.2%-kal került lejjebb, míg a CAC 40 0.2%-kal, a nagy nyersanyag kitettséggel rendelkező FTSE 100 pedig 0.4%-kal erősödött.

Az amerikai kormány mentené meg a két nagyágyút - De hogyan?

Túl nagyok a Fannie Mae és a Freddie Mac ahhoz, hogy az amerikai kormány hagyja őket csődbe menni. Egy név nélkül nyilatkozó, az ügyhöz közel álló személy szerint a kormány az egyik, de akár mindkét társaság felvásárlását is a lehetséges opciók között tartja számon azok megmentése érdekében - írja a The New York Times. A Bush adminisztráció egy intézkedéscsomagot alkalmazna, amennyiben a jelzálogóriások helyzete tovább romlik.

Odacsapott a Hivatal: októberben újra áramárverés

Három jelentős piaci erővel rendelkező szereplőt (JPE) is azonosított a Magyar Energia Hivatal a tegnap közzétett árampiaci elemzéseiben, azonban mindhárman az MVM-hez tartoznak. A Hivatal a verseny élénkítése érdekében több határozatot is hozott az áramcég ellen, az egyik értelmében például 2008. október 27-i időpontra köteles nyilvános árverést hirdetni a rendelkezésére álló termelői kapacitás 2009. évi értékesítésére, úgy, hogy piaci részesedése 40% alá süllyedjen.

Ismét a vételi kedv a meghatározó

A kedvező nyugat európai és régiós befektetői hangulat közepette a magyar részvényindex is felfelé indult el a nyitás után. A cseh PX 1.1%-kal, az orosz RTS 0.7%-kal erősödött, míg a lengyel WIG-20 0.9%-kal került feljebb, miközben a BUX 0.7%-kal menetelt felfelé 2.4 milliárd forintos forgalom mellett.

Bekerült a MasterCard az S&P 500-ba

A világ második legnagyobb kártyatársaságának számító MasterCard az Ace részvényeket leváltva kerül be az S&P 500 indexbe, illetve az elmúlt időszakban viharvert GM részvényeket az S&P 100 indexben váltja. A MasterCard papírok a bejelentés hatására a zárás utáni kereskedésben 3.9-kal emelkedtek. Az indexbe való bekerülés a következő időszakban további támaszként szolgálhat majd az árfolyamnak az ennek kapcsán a részvények piacán esetlegesen megjelenő alapoknak köszönhetően.

Már örülnek is a cseh mobilosok - Reding keze mindenhova elér?

A cseh távközlési felügyelet már is belevágott a mobilpiac szabályozásának újabb körébe, lapértesülések szerint a jelenleg 2.99 koronás mobil végződtetési díjat 0.5 koronával, azaz mintegy 16%-kal kívánják csökkenteni. Elképzelhető, hogy az intézkedés már Viviane Reding uniós távközlési biztos friss kezdeményezésének hatása.

" Kivárás, kivárás, kivárás..."

Az amerikai részvénypiacok tegnapi emelkedése enyhe pozitív hangulatot szülhet itthon is a nyitás után, azonban alapvetően a kivárás jellemzheti a kereskedést a GE délután megjelenő negyedéves gyorsjelentése előtt - véli Káplár Norbert, a Raiffeisen üzletkötője.

USA: átmenetileg fellélegeztek a piacok

Emelkedéssel zárták a tegnapi napot a vezető amerikai részvényindexek, a Dow és az S&P 500 egyaránt 0.7%-kal került feljebb, míg a technológiai kitettségű Nasdaq 1%-ot erősödött. A várt feletti munkaerőpiaci adatok, továbbá a felvásárlási spekulációk ellentételezni tudták a pénzügyi szektor életképességével kapcsolatos aggodalmakat.

Ázsia iránymutatásra várt

Határozatlan célkeresés után jórészt a pozitív tartományban tartózkodnak az ázsiai részvényindexek, az egyes szektorokra nagy hatással voltak az amerikai kereskedés hírei. A tengerentúli technológiai szektor magához térése felhúzta a Samsung Electronics és az Advantest Corp. papírjait, míg a légitársaságok és a pénzügyi részvények alulteljesítők voltak. A Nikkei 225 0.1%-kal gyengült, a Kospi 0.2%-kal, míg Hang Seng 1.2%-kal került feljebb.

Újabb útfelújítások a Budapest környéki autópálya szakaszokon

Július folyamán forgalomterelésekre kell számítani az M3-as és az M5-ös autópálya, illetve az M0-ás autóút Budapesthez közel eső szakaszain. A nagyobb torlódások elkerülése érdekében a forgalomtereléssel járó felújítási munkákat hétvégére időzítették a szakemberek áll az Állami Autópályakezelő közleményében.

Zsinórban az üzlet: dagad az online buksza

Továbbra is hihetetlen dinamikával növekszik a magyar internetes reklámköltés, a 13 legnagyobb tartalomszolgáltató 33%-kal növelte bevételét év/év alapon az idei második negyedévben is. Amennyiben a szárnyalás nem törik meg, úgy 2008-ban már elképzelhető, hogy 10%-át teszi ki majd az online a hazai reklámtortának.

Nem sikerült pluszba kapaszkodni

Az amerikai részvénypiacokon tapasztalható bizonytalanságot, valamint a nyugat-európai börzék gyengélkedését követve a hazai tőzsde részvényindexe 1.3%-os mínuszban zárt az utóbbi napok átlagának megfelelő, 19.4 milliárd forintos forgalom mellett. A régióban vegyes elmozdulás tapasztalható, a lengyel WIG 20 és a cseh PX egyaránt 0.4%-kal került lejjebb, míg az orosz RTS 0.4%-ot szedett magára.

Kiszervez a GE (2.)

A General Electric folytatja a portfoliótisztítást, a társaság ma bejelentette, hogy kiszervezné fogyasztók és ipari termékek üzletágát a májusban bejelentett stratégiai felülvizsgálás keretein belül. A társaság továbbá közzétette, hogy a részvényesei részesedést kapnak az új vállalatból, amely ezidáig a háztartási eszközök, a világítástechnikai cikkek és az ipari termékek előállításával foglalkozott. A General Electric részvényei 0.9%-os pluszba lendültek a bejelentést követően.

Újabb OMV fricska a MOL-nak: ha harc, legyen harc!

Az OMV megvenné a horvát állam értékesítésre felkínált INA részvénycsomagját, amennyiben transzparens privatizációs eljárás valósul meg. Az INA részvények árfolyama a tegnapi 7%-os emelkedést követően újabb7%-kal erősödtek a mai napon.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ingatlanba tennéd az állampapírkamatokat? Mutatjuk, hol érdemes lakást venni
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.