Uniós források

300 milliós TOP-forrásból bővítik a zalaegerszegi inkubátorházat

Több mint 300 millió forintos uniós támogatással bővítik a zalaegerszegi inkubátorházat, és az új csarnoképületekre már bérlője is van az üzemeltetőnek - közölte egy minapi sajtótájékoztatóján a zalai megyeszékhely polgármestere.

Az EU legfőbb kihívásai is szóba kerülnek az 57. Közgazdász-vándorgyűlésen

Az elmúlt másfél-két évtizedben gyakorlatilag nem volt olyan év, hogy európai uniós témákat ne tárgyalt volna a közgazdász-vándorgyűlés és ez az idei nyíregyházi eseményen sem lesz másként. Szeptember 6-án, pénteken ugyanis külön szekció foglalkozik majd az európai integráció aktualitásaival. Így szó lesz majd a májusi európai parlamenti választásokat követően újraformálódó Európai Unió erőviszonyairól, a Brexit hatásairól, de szó lesz kohéziós politikáról és európai növekedési modellről egyaránt.

Kínos: hatalmas EU-pénzt kapott a Brexitért elkeseredetten küzdő miniszterelnöki főtanácsadó

Évek óta erős kifejezésekkel ostorozta többek között az uniós agrárpénzek rendszerét, az "abszurd támogatásokat", de közben a The Observer hétvégi cikkéből kiderült, hogy két évtizede masszív agrártámogatásokat kap a szüleivel közösen tulajdonolt terület után Dominic Cummings, az újdonsült brit miniszterelnök főtanácsadója és a Brexitért évek óta elkeseredetten küzdő stratéga.

A nyár kellős közepén pörgött fel az EU-pénzosztás Magyarországon

A júniusi mintegy 250-ről júliusban 600-ra ugrott az új uniós pályázati nyertesek száma, ami az idei év eddigi legmagasabb száma, azaz igencsak felpörgött a pályázati döntéshozatal Magyarországon. Szokásos havi összesítésünk azonban arra is rámutat, hogy a megítélt új támogatások együttes volumene 42-ről 28 milliárd forintra csökkent. Ezzel párhuzamosan a kifizetett támogatások összege is ugyanígy 106-ról 83 milliárd forintra csökkent júniusról júliusra. Utóbbi szám egyébként azt is jelenti, hogy az év hetedik hónapjában kissé több pénz jött Brüsszelből (94 milliárd forint a Pénzügyminisztérium adatai szerint), mint amennyit itthon kifizettek a hatóságok nyerteseknek, azaz minimálisan végre szűkült a két kifizetési tempó közötti különbség.

Brexit: kiadta a kíméletlen ukázt a kormányalkalmazottaknak Johnson

Mivel én is tudom, hogy olyat kérek az EU-tól, amibe jó eséllyel nem fog belemenni, ezért nemcsak nekem, hanem a kormány összes alkalmazottjának az a legfontosabb feladata, hogy a megállapodás nélküli brit kilépésre felkészüljön - lényegében ezt küldte körbe az összes kormányzati alkalmazottnak pénteken emailben Boris Johnson kormányfő. A fejleményre a font - amely a váratlanul visszaeső GDP-adatra már délelőtt is gyengült - estére 2,5 éves mélypontra bukott a dollárral, illetve 10 éves mélypontra (!) az euróval szemben. A BNP Paribas elemzői egyébként ma 40%-ról 50%-ra emelték a megállapodás nélküli brit kizuhanás forgatókönyvének esélyét a saját előrejelzésükben.

Új rendszer jöhet a magyar gyorshajtók ellen EU-s pénzből

Egy olyan új generációs jármű szenzorrendszert fejlesztettek ki 270 millió forintnyi EU-támogatásból, amely valós időben segíti a közlekedéstervezést, illetve akár a gyorshajtások elkerülését is és egyszerre 100 ezer jármű adatait képes kezelni.

Borsodba, a Hajdúságba és Szabolcsba ömlik a legtöbb EU-forrás

Amennyiben a budapesti, központi besorolású, de akár országos kihatású nagyprojektek torzító hatásától eltekintünk, akkor Borsod-Abaúj-Zemplén megyébe érkezik a 2014-2020-as uniós fejlesztési ciklusban a legtöbb megítélt támogatás, ami jelenleg 647 milliárd forintot tesz ki - mutat rá összefoglalójában a Világgazdaság. A dobogón ezután Hajdú-Bihar megye következik 592 milliárd forinttal, majd Szabolcs-Szatmár-Bereg megye jön 373 milliárddal. Az, hogy éppen ezek az észak-magyarországi megyék állnak a rangsor élén, kedvező, hiszen az Európai Unióból érkező pénzek felzárkóztatási célt szolgálnak, márpedig éppen ez a térség az egyik leginkább elmaradott még az egy főre jutó GDP és egyéb mutatók alapján.

Miért ment neki az EU a Google-nek és a Facebooknak? - Íme a válasz

Miért van szükség uniós szabályozásra a nagy online platformok és a kisvállalkozások közötti erőegyensúly helyreállítása területén? - teszi fel a kérdést a Portfolio számára küldött exkluzív cikkében Mariya Gabriel, a digitális gazdaságért és társadalomért felelős uniós biztos és az alábbiakban meg is válaszolja.

Kiderült, hogyan erőszakolná végig a Brexitet Johnson, ha közben megbuktatnák

Boris Johnson brit kormányfő azt tervezi, hogy ha szeptemberben megbuktatják őt a parlamentben, akkor közvetlenül az október 31-re tervezett Brexit utáni napokra írja ki az előrehozott választást, hogy a parlament ne tudja megakadályozni a Brexitet, de Johnson még be tudja söpörni a kilépés végrehajtásával járó politikai előnyöket - tudta meg a Financial Times Johnson vezető tanácsadóitól. Az értesülésre a font újra esett és csaknem új 3 éves mélypontra bukott a dollárral szemben 1,21-nél, mert ez az értesülés is erősíti a megállapodás nélküli brit kizuhanás esélyét.

Mi van, ha extrém olcsó ajánlatot ad valaki egy EU-s közbeszerzésen?

Az uniós csatlakozásunkkal járó piacnyitásról mindenki sokat tud. Vajon ez egyben bezárt minket egy Európa-erődbe? EU-n kívüli cégek hozzáférnek vajon a mi piacunkhoz és magyar cégek indulhatnak-e EU-n kívüli közbeszerzéseken? Nálunk olcsóbb országok kiszoríthatnak-e minket az EU-s közbeszerzésekből? Mit jelent a viszonosság elve? Ezt járja körül az Európai Bizottság új útmutatója, segítve a kiírókat, hogy hogyan kezeljék a dömpingár vagy a lazább előírások miatt inkorrektül olcsó ajánlatokat.

Indulhat az utolsó céges roham az uniós hitelekért

A vállalkozások számára meghirdetett, európai uniós hitelprogramokra benyújtott és befogadott hitelkérelmek közel 87%-át teszik ki a rendelkezésre álló keretösszegnek, azaz már csak korlátozott lehetőség áll a cégek előtt - derül ki a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) által ma kiadott tájékoztatóból. Ebben egyúttal arra is felhívják a figyelmet, hogy mától lépett hatályba az uniós hitelprogramokhoz kapcsolódó eljárásrend, amely egyszerűbbé teszi a KKV-k számára a forrásszerzést akár 100%-os előleg mellett is, illetve bővült a kedvezményezettek köre is.

Órákon belül indulhat a roham a havi 40 ezres bölcsődei támogatásért

Amint már beharangoztuk: tényleg elindul augusztusban a havi 40 ezer forintnyi bölcsődei díjtámogatást kínáló uniós pályázat, hiszen az illetékes államtitkár most azt közölte az MTI-vel, hogy augusztus 9-től külön felület nyílik meg az Államkincstár oldalán. Holnaptól tehát tényleg indulat a kérelmek beadása, amely akár 10 ezer szülőnek is segítséget jelenthet a következő években.

Milliárdos EU-pénzből küzd a Lyme-kór ellen a világraszóló magyar sikersztori

Magyarországon rekordösszegű, 3,5 millió eurónyi, azaz kb. 1,1 milliárd forintnyi, közvetlen brüsszeli támogatást nyert el a Lyme Diagnostics Kft. arra, hogy az eddigieknél megbízhatóbb diagnosztikai módszerrel segítsen a Lyme-kór elleni küzdelemben és az a cél, hogy a klinikai vizsgálati minősítés megszerzése után 2020-tól elinduljon az új módszer világszintű alkalmazása - jelezte az Európai Bizottság magyarországi képviseletén tartott mai sajtótájékoztatóján Dr. Bózsik Béla Pál orvos. Fia András, a cég ügyvezetője úgy fogalmazott: az EU-támogatás segítségével most jócskán fel tudták gyorsítani az elmúlt 33 év kutatásait és ez segíti a mielőbbi piacra lépést is. Az új vizsgálati módszer világszerte emberek akár millióinak életét befolyásolhatja markánsan, hiszen becslések szerint csupán Magyarországon évente 20 ezer új Lyme-kór megbetegedés történik, az EU-ban pedig 650-800 ezer, az Egyesült Államokban pedig mintegy 430 ezer.

Milliárdos EU-pénzből ősztől nyomon követhetjük a postai leveleinket

Szeptember 1-jétől teljes fordulatszámon üzemel a Magyar Posta elektronikus kézbesítési rendszere, amelynek a kifejlesztésére a társaság 2,4 milliárd forint uniós támogatás mellett 1,9 milliárd saját forrást fordított - írja szerdai számában a Világgazdaság.

Lezárult a Katolikus Ifjúsági és Felnőttképzési Egyesület 40 milliós családfejlesztési EU-s projektje

Sikeresen lezárult 2019. 07. 31-én a Katolikus Ifjúsági és Felnőttképzési Egyesület 2017-2019-ben megvalósuló "Vitalitás - Családok a Családokért Vidéken" EFOP-1.2.1-15-2016-00362 azonosítószámú projektje - közölte a szervezet az MTI-vel. A pályázat 100%-ban finanszírozott; 39,97 millió Ft vissza nem térítendő támogatást kapott a Széchenyi 2020 program keretein belül, melynek megvalósulását az Európai Unió támogatta.

Újabb nagy adag pénzt adott az EU a törökországi menekülteknek

Az Európai Bizottság 127 millió euró (mintegy 40,6 milliárd forint) támogatást hagyott jóvá annak biztosítására, hogy a Törökországban tartózkodó menekültek továbbra is részt vehessenek az Európai Unió humanitárius, szociális, biztonsági és integrációt segítő programjaiban - közölte az uniós végrehajtó testület kedden.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Egész életében minimálbérre volt bejelentve? Akkor ennyi nyugdíjra számíthat
Kiszámoló

CSOK csapda

Gábor írt egy tanulságos levelet. A meglévő gyerekük mellé úton volt a második, s úgy gondolták, hogy ideje lenne...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.