Uniós források

Brexit: itt a végjáték, előrehozott választás lehet október 31. előtt

Kezd a tetőfokára hágni a Brexit miatti belpolitikai káosz, ugyanis ma délutánra összehívta kormánya rendkívüli ülését Boris Johnson, ahol azt mérlegelik, hogy még a héten kiírják-e az előrehozott választásokat az október 31-re tervezett Brexit előtti napokra - írja a BBC-re hivatkozva a Reuters. Arról, hogy nagy csaták várhatók a héten és mi vezetett ezekhez, ebben a múlt hétvégi összefoglalónkban írtunk:

Úgy néz ki, elkerüli a cseh miniszterelnök az EU-pénzes vádemelést

Leállította az Andrej Babis cseh kormányfő elleni büntetőeljárást a Gólyafészek nevű szabadidőközpont építésének ötvenmillió koronás európai uniós támogatása ügyében Jaroslav Saroch főügyész - jelentette a Deník N cseh hírportál hétfőn két jól értesült forrásra hivatkozva.

Brexit: jövő héten indul a nagy csata, már 1,65 millióan felsorakoztak az egyik fronton

Bár jócskán lassult, de még most is intenzíven emelkedik a brit parlament több mint négyhetes kényszerszünetét elrendelő kormányfői kezdeményezést elítélő petíció aláíróinak száma, amely péntek késő este már 1,65 millió fő felett járt. Ez arra utal, hogy továbbra is nagyon nagy a felháborodás a szigetországban azzal a Boris Johnson-tervvel kapcsolatban, amely igyekszik partvonalra szorítani a megállapodás nélküli Brexitet megakadályozni tervező képviselőket. A felháborodásra jó példa, hogy még egy volt brit kormányfő, John Major is jelezte: beszáll abba a jogi küzdelembe, hogy bíróságon akadályozzák meg a brit parlament felfüggesztését a Brexit előtt.

EU-pénzt is költene a kormány a Szeged-Szabadka-Baja vasútvonal fejlesztésére

A kormány támogatja a Szeged-Röszke-országhatár vasúti pálya és biztosítóberendezés korszerűsítését, valamint a szakasz villamosítását magában foglaló fejlesztést és arra adott utasítást az illetékeseknek, hogy vizsgálják meg az uniós források bevonhatóságát is a projektbe - derül ki egy minapi Magyar Közlönyből.

Milliárdokkal emelte a kormány a szegedi lézerközpont EU-s támogatását

Szűkszavú közleményben jelentette be a kormány a hivatalos uniós pályázati oldalon a minap, hogy az eddigi 40,05-ről 42,249 milliárd forintra megemelték az "ELI lézer kutatóközpont megvalósítása (ELI-ALPS) nagyprojekt, 2. fázis" című (GINOP-2.3.6-15 kódszámú) felhívás keretösszegét. Ez azt jelenti, hogy mintegy 5,5%-kal nőtt a projektre fordítható támogatási keret.

Brexit: nagyon durván beszólt az ír külügyminiszter Boris Johnsonnak

Boris Johnson brit miniszterelnök Brexittel kapcsolatos álláspontja teljesen észszerűtlen, és London semmilyen érdemi alternatívát nem terjesztett elő az ír-szigeti határ átjárhatóságát szavatolni hivatott, úgynevezett tartalékmegoldásra, amelyet London a leginkább kifogásol - jelentette ki pénteken egy rádióinterjúban Simon Coveney ír külügyminiszter.

Kiakadtak a britek a kormány Brexit-húzásán

Kiakadtak a britek a kormány Brexit-húzásán

Szerda éjfélig több mint egymillióan írtak alá petíciót a brit parlament ülésezésének szeptember közepétől október közepéig tartó felfüggesztése ellen. II. Erzsébet brit királynő szerdán jóváhagyta Boris Johnson miniszterelnök tervét, nevezetesen, hogy függesszék fel a parlament ülésezését egy bő hónapra, október 14-ig - adták hírül a királynő tanácsadói.

Brexit: gigantikus a felháborodás, máris 660 ezren írták alá a mai petíciót

Néhány óra alatt már több mint 660 ezren írták alá a brit parlament oldalán azt a ma indított petíciót, amely azt követeli, hogy ne szüneteltessék a parlamenti munkát és ne is oszlassák fel a brit törvényhozást mindaddig, amíg el nem halasztják az október 31-re tervezett Brexit dátumát, vagy vissza nem vonják az EU-ból való kilépés tervét. A korábbi csúcstartó petíciót, ami a szintén a Brexit ügyében született, összesen 6,1 millióan írták alá, így a mostani petíció aláírási tempója tényleg extrém.

Vállvetve küzd Prága és Varsó az EU-s beruházási forrásokért

Varsó és Prága támogatni fogják egymást a 2021-2027-es időszak uniós keretköltségvetéséről szóló brüsszeli tárgyalásokon, a téma fontos az egész visegrádi csoport (V4) számára is - hangsúlyozta szerdán Varsóban Mateusz Morawiecki lengyel és Andrej Babis cseh kormányfő.

Jócskán megemelte a kormány az erdőtelepítési EU-támogatásokat

Mivel a 2014-2020-as ciklusra vállalt 20 ezer hektár új erdőtelepítésből eddig csak bő 6 ezer teljesült az elbírálásra váró pályázatokkal együtt, ezért a kormány az Európai Bizottsággal egyeztetve most az erdőtelepítéshez kapcsolódó támogatások igen jelentős emeléséről döntött - jelentette be ma Nagy István agrárminiszter egy budapesti sajtótájékoztatón.

Brexit: belement a királynő a hosszú parlamenti szünetbe - Mit jelent ez?

Amint az várható volt, elfogadta II. Erzsébet angol királynő az aktuális miniszterelnök politikai kérését, azaz rábólintott arra, hogy rendkívül hosszú, több mint négyhetes legyen a parlamenti szünet éppen a Brexit előtti időszakban. Ez növeli az esélyét annak, hogy már jövő héten bizalmatlansági indítványt nyújtanak be Boris Johnson ellen, igaz ha meg is bukik, lehet, hogy akkor még kevésbé tudják megakadályozni a megállapodás nélküli Brexitet az ettől aggódó parlamenti képviselők.

Brexit: megkérik a királynőt a brit parlament felfüggesztésére! (2.)

Több brit sajtótermék információi szerint ma megkérik II. Erzsébet angol királynőt, hogy október 14-ig hosszabbítsa meg az angol parlament ülésszakának hagyományosan szeptember végétől október elejéig tartó szünetét. Ezt később meg is erősítette maga Boris Johnson kormányfő. Ha erre "rábólint" a királynő, akkor ez azt jelenti, hogy szeptember második felétől egy hónapon át nem tudnák megakadályozni a brit képviselők, hogy a miniszterelnök olyan lépéseket tegyen, amelyekkel tényleg eljutna odáig, hogy akár megállapodás nélkül is kivezesse az országot október 31-én az EU-ból. Időközben jóvá is hagyta a királynő Johnson kérését:

60 milliárdnyi EU-támogatást fordít Magyarország természetvédelmi beruházásokra

A 2014-2020-as uniós fejlesztési ciklusban a magyar költségvetés és az Európai Unió forrásainak felhasználásával több, mint 60 milliárd forintot fordítunk természeti értékeink megőrzését és bemutatását célzó közvetlen beruházásokra - emelte ki Rácz András, az Agrárminisztérium környezetügyért felelős Államtitkára egy mai előadásában a Nature Education Network című konferencián. Az agrártárca közleménye szerint az így megvalósuló közel száz projektnek köszönhetően összességében legalább 100 ezer hektáron javul természeti területeink állapota.

Szivárognak a hírek: már készül a mesterterv, amely elhozhatja a nagy Brexit-alkut

Úgy tűnik, hogy az EU és az Egyesült Királyság között hetekig tartó üzengetés és állóháború után az elmúlt napokban megváltozott valami és a Politico reggeli összeállítása alapján elkezdett formálódni egy brit terv arról, hogy hogyan lehetne kiváltani a Boris Johnson kormányfő által hevesen kritizált északír tartalékmegoldást, ami a rendezett brit kiválást akadályozza.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Egész életében minimálbérre volt bejelentve? Akkor ennyi nyugdíjra számíthat
Kiszámoló

CSOK csapda

Gábor írt egy tanulságos levelet. A meglévő gyerekük mellé úton volt a második, s úgy gondolták, hogy ideje lenne...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.