
Az Európai Unió pénzügyminiszterei pénteken egyeztetnek arról, hogyan használják fel a 90 napos haladékot egy kereskedelmi megállapodás elérésére Washingtonnal, miután Donald Trump amerikai elnök elhalasztotta a magasabb vámok bevezetését – írja a Reuters.
Durván egy hét piaci pánik után Trump 90 napra felfüggesztette – Kínán kívül – az összes országra kivetett, „viszonosságinak” nevezett vámjait, így – ha nem gondolja meg magát –
az EU-ra most az acélra, alumíniumra és autóiparra kivetett 25%-os vámokon túl csak a globális, 10%-os alap exportteher nehezedik.
Bár az Európai Bizottság már korábban is jelezte, hogy hajlandó több fegyvert és energiát vásárolni az USA-tól, amennyiben Trump nem rúgja fel a két fél közti munkamegosztás kialakult rutinját, most újult erővel mehet bele a tárgyalásokba, amelyekre ezúttal talán az amerikai vezetés is fogékonyabb lehet.
A 90 napnak elviekben elegendőnek kell lennie arra, hogy minden eshetőségre felkészüljön az EU, azonban ha Trump továbbra sem egyezik meg a Bizottsággal, és visszatérnek az április 2-án bejelentett vámok, akkor várhatóan a tagállamoknak kell majd kisegíteniük a leginkább érintett iparágakat.
Nem kicsi a tét, mivel az Európai Központi Bank és a Bizottság becslései szerint az amerikai vámok hatása az unió összesített GDP-jének 0,5–1,0%-át is elviheti. Tekintettel arra, hogy az EKB előrejelzése szerint az EU gazdasága idén összességében 0,9%-kal növekedhet,
az amerikai vámok akár recesszióba is taszíthatják Európát.
Ennek kivédéséhez kulcsfontosságú az ipar támogatásának összehangolása, mivel egyes kormányok erősebb államháztartással rendelkeznek, így a kisebb tagállamok csak rájuk számíthatnak majd, hogy kimentsék a vámok célkeresztjében lévő acél-, alumínium-, autó-, fa- és gyógyszeripari egységeket.
Nem minden tagállam rendelkezik ugyanolyan költségvetési mozgástérrel. Ezért folytatunk megbeszéléseket a nemzeti reakciókról és válaszaink olyan módon történő összehangolásáról, amely nem károsítaná az egységes piacot
– mondta egy lapnak nyilatkozó képviselő a pénteki találkozóról.
A 450 millió fogyasztót számláló egységes piac az EU egyik legnagyobb előnye bármilyen kereskedelmi vitában. Ahhoz azonban, hogy valóban hatékony legyen a fellépés, először az EU-n belüli szabályozási jellegű kereskedelmi akadályokat és az eltérő adózásból fakadó hátrányokat kell csökkenteni, amelyek a Nemzetközi Valutaalap becslései szerint
az áruk esetében 44%-os, a szolgáltatásoknál pedig 110%-os plusz tehernek is megfelelhetnek.
Az uniós miniszterek valószínűleg ezeknek az EU-n belüli kereskedelmi akadályoknak a csökkentésére fognak elsődlegesen összpontosítani, így erősítve a tagállamok közti szolidaritást az Egyesült Államokkal várható vámtárgyalások megkezdése előtt.
Címlapkép forrása: EU
Brüsszel titkos terve: az orosz gázszerződések elvágására készülnek
Már vizsgálja az Európai Bizottság a jogi lehetőségeket.
Egymásnak feszült Trump és Zelenszkij, Kijev szerint hatástalan a tűzszünet - Híreink az orosz-ukrán háborúról kedden
Cikkünk folyamatosan frissül a háború eseményeivel.
Kitálalt Trump embere: ezt a béketervet tárgyalják most az oroszokkal
Itt vannak a részletek.
Donald Trump újabb szektornak kegyelmezett meg - Mi történik a piacokon?
Mozgalmas hétkezdet után újabb eseménydús napra van kilátás.
Nem váltotta be a nagy reményeket a Bristol Myers új gyógyszere
A befektetők sem elégedettek.
Sarokba szorítanák a magyar kormányt az EU-tagállamok
Több mint egy tucat uniós ország kormánya lépne a magyar féllel szemben.
Brüsszel ultimátumot adott Trumpéknak: megtorló intézkedések jöhetnek, ha nem lesz megállapodás
Maroš Šefčovič sürgette amerikai partnereit, hogy próbáljanak megállapodni.
Közvetített szolgáltatások és alvállalkozói teljesítmények a HIPA-ban
A helyi iparűzési adó (HIPA) adóalapjának csökkentési lehetőségei sok vállalkozás számára komoly kihívást jelentenek - még azoknak is, akik egyébként magabiztosan navigálnak a magyar ad
Új lehetőség nagy léptékű zöldenergiás fejlesztésekhez
A társadalmi egyeztetésre meghirdetett biogázos és biometános pályázat nem a megszokott \"pályázzunk egy eszközre\" típusú támogatás.
"Tévedés, ki nem kényszerített hiba, amit Trump csinál"
Szerdán beszélgettem Vakmajom barátommal, és megemlítettem neki, hogy milyen szokatlanul viselkednek az amerikai eszközök: gyengül a dollár, emelkednek a (reál)hozamok, esnek a részvények. Mire
Milyen rejtett költségei vannak az ingatlanvásárlásnak?
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Milyen rejtett költségei vannak az ingatlanvásárlásnak? Alapvető költségek ingatlanvásárláskor Sokan csak az önerőre vagy a vételárra koncentrá
A 505 State Street, New York első teljesen elektromos felhőkarcolója
New Yorkban felépült a város első teljesen elektromos felhőkarcolója. A projekt az Egyesült Államokban egyedülálló, de világszinten egyáltalán nem példa nélküli.
Top 10 osztalék részvény - 2025. április
Április elsején kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, a Google pedig megtréfált, és berakta az értesítő levelet a spam mappába, ezért csak most csináltam meg a listá
Új lakáshitel konstrukció: akár havi 22 500 Ft kedvezmény a családoknak
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Új lakáshitel konstrukció: akár havi 22 500 Ft kedvezmény a családoknak Áprilistól több millió forint maradhat a kasszában Április elsejétől új
Fából készült felhőkarcolók jelenthetik az építészet jövőjét
A modern építészetről a legtöbbeknek a beton, az acél vagy a tégla juthat eszébe alapanyagként, valójában azonban a fa is tökéletesen megfelel erre a célra. Számos vo


- Szép csendben egy másik ország lehet EU-tag hamarosan, amíg a világ Ukrajnáról beszél
- Formálódik Donald Trump nagy terve – Ravasz húzással kényszerítené térdre Oroszországot
- Von der Leyen ultimátuma Trumpnak: esélyt ad az EU a tárgyalásoknak, de nem örökké
- Trump meghátrál! Tépik a piacokat
- Itt a Telekom bejelentése: változik az inflációkövető díjkorrekció
Kritikus napok előtt a globális tőkepiac
Mekkora a bizalmi válság?
Trump miatt rángatóznak a tőzsdék – Mi jelent most menedéket?
Gyorsan változnak az események Amerikában.
Kockázat vagy lehetőség a génmódosított élelmiszer?
A génmódosítás és a génszerkesztés fontos lehet az élelmezési válság és a klímaváltozás elleni küzdelemben, de sokan félnek tőle.
Eladó új építésű lakások
Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.
Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?
Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?
Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?
Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.