Short

A Millenárisra költözhet a Nemzeti Táncszínház

Portfolio
A Millenáris Teátrumban kaphat helyet a Nemzeti Táncszínház - írja az Index. A közelmúltig a Várban működő táncszínháznak 2014-ben kellett elköltöznie, amikor döntöttek az épület miniszterelnöki rezidenciává történő átalakításáról. A jelenleg alternatív helyeken játszó társulat várhatóan 2018-ban költözhet új helyére.

A Millenárisra költözhet a Nemzeti Táncszínház
Forrás: Zoboki és Demeter
A meglévő épület átalakítása Zoboki Gábor tervei alapján valósul meg, aki bízik benne, hogy az épülettel a Millenárison egy olyan új felvirágzás jöhet, mint annak megnyitásakor.

A Millenárisra költözhet a Nemzeti Táncszínház
Forrás: Zoboki és Demeter
Az átalakítás jövő éve elején kezdődik és 2018 februárjában fejeződik be, összesen 3,3 milliárd forintba kerül majd, de ehhez jön még a 608 milliós fény- és hangtechnika. Az előadásokra átlagosan 350-400 néző fér majd be, de egy könnyűzenei koncertnél az állóhelyekkel együtt ez ennél több is lehet.
Kiszámoló

Kezdődnek a megszorítások

Lementek a választások, úgyhogy ma reggel bejelentette a kormány, hogy a hozzá nem értő, ostoba gazdaságpolitikája miatt a háborús helyzet miatt adóemelések lesznek, hogy a költségvetésen

Kasza Elliott-tal

McDonald's Corporation - elemzés

Két hónapja van a Top10-ben. Júniusban nem tudtam elemezni, mert a roic.ai valami fejlesztés miatt változtatott a letölthető adatok formátumán, azt ígérték, hogy javítják, de a végén én al

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Különadó-bejelentést tett a kormány - Minden, amit tudni kell az új védelmi hozzájárulásról
Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu Infostart.hu

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Sustainable World 2024
2024. szeptember 4.
Private Health Forum 2024
2024. szeptember 26.
Future of Finance 2024
2024. szeptember 17.
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
2024. szeptember 18.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
balaton sound 2023