Összegzés.
Mivel írásom hosszan taglalja a "tőkeszivattyú" koncepciója mögötti valós és komplex közgazdasági összefüggéseket, a kevésbé időmilliomos olvasók kedvéért rögtön az elején összefoglalom a fő megállapításokat: - Az esszében áttekintjük, hogy miért is helytelen az az állítás, miszerint a külföldi cégek profitjain keresztüli tőkekiáramlás az EU-s pénzek beáramlását meghaladó mértéke miatt Magyarország az EU nettó befizetője lenne.
- Az első lépcsőben bemutatom, hogy e két önkényesen kiragadott mutató összehasonlítása helyett külső finanszírozási képesség az, ami szemlélteti, hogy mennyivel szereztek magyarok több jövedelmet külföldről, mint amennyit külföldiek szereztek nálunk - ez a mutató pedig erős többletet mutat 2010 és 2016 között.
- De még ha valamiért tényleg csak a tőkejövedelmekre, és az általuk az országból “kivitt" pénzekre akarnánk is fókuszálni, e mutatókat akkor is pontosabban kéne mérni annál, mint ahogy Piketty tette, és az egyenleg ebben az esetben is az EU-transzferek javára dőlne el.
- A második lépcsőben azt látjuk majd, hogy mivel a külföldi cégek nagy része exportra termel, így még az ő ténylegesen kiáramló profitjuk sem a magyar emberek zsebét szegényíti, sőt munkahelyek és beszállítói kereslet teremtésével ez inkább pozitív hatást gyakorol.
- A harmadik lépcsőben a mellett érvelek, hogy még abban az esetben sem lenne jogos “juss" az EU-s transzferek beáramlása, ha valóban deficites lenne a fizetési mérleg többi eleme, és minden külföldi profit közvetlenül a magyar emberek zsebéből táplálkozna, hiszen e profit valamilyen ellenszolgáltatásért (tőkehasználat, importcikk eladása) cserében képződött, egy korábbi beruházáson elvárt hozamot testesít meg, ami nem indokolna semmiféle további kompenzációt EU-s transzferek formájában.
- Arra is kitérünk, hogy a külföldi cégek mai profitjait generáló korábbi tőkeberuházásai nélkül a magyar gazdaság növekedése valószínűleg alacsonyabb lett volna, és kevesebb munkahelyet tudtunk volna teremteni.
- Végül sorra veszünk pár ellenérvet miszerint az olcsó privatizáció, az alacsony adók vagy az elnyomott bérek miatt a kelleténél tényleg magasabb a külföldi cégek profitjának mértéke. Ez azonban akkor sem indokolná, hogy pont az EU-nak kellene minket kompenzálni ezért, illetve hogy a profit teljes egészét kompenzálnia kéne, ahogyan azt Piketty ábrájának fals összehasonlítása sugallja.
A profitkiáramlás tehát nem az ország kiszipolyozása, amiért cserében nekünk kompenzációként “járnának" az EU-s források. Magyarország, mint az EU-transzferek egyik legnagyobb arányú kedvezményezettje, az unió nettó haszonélvezője. Uniós tagságunk mérlege pedig egyáltalán nem csak attól függ, hogy mennyivel kapunk több pénzt, mint amennyi tőlünk kiáramlik, hanem ezen túl is számos előnnyel jár.
Ezek után vágjunk bele!
