Tényleg a magyarok zsebéből?.
A második lépcsőben azt járjuk körül, hogy a folyó fizetési mérleg deficites részelemei (mint például a Pikettyék által kiemelt tőkejövedelmek negatív egyenlege) szükségszerűen azt jelentik-e, hogy ez a “magyar emberek zsebéből kivett pénz", ami a mi jövedelmünket csökkenti ahhoz képest, mintha ezek a cégek nem lennének Magyarországon. Persze az előző pontban már láttuk, hogy a nemzeti jövedelmet (GNDI-t) csökkentő tételeket makrogazdasági szinten kompenzálhatunk más, többletjövelmet okozó csatornákon keresztül (pl. külföldi munkavállalás, sikeres exportteljesítmény, EU-s transzferek), és azt is láttuk, hogy mindennek pozitív az egyenlege 2010-2016 között. Most viszont arra a kérdésre keressük a választ, hogy mindez a “gonosz, magyarok zsebéből pénzt kivevő multik tőkeszivattyúja" ellenére sikerül-e, a szorgos magyar vállalkozások és munkavállalók erőfeszítései eredményeként, avagy inkább ugyanaz a külföldi cég felelős a folyómérleg néhány többletes soráért is, mint aki kifelé talicskázza a profitot. Mészáros Tamás az Indexen olvasható alapos elemzése rámutat, hogy a Magyarországon működő külföldi tulajdonú cégek termelésének jelentős része exportra megy, tehát külföldi vásárlók fizetnek érte: azaz nem a magyar emberek zsebéből érkezik a pénz, ami majd a nyugati tőkések (akár kitalicskázott, akár újrabefektetett) profitjait duzzasztja. A győri Audi vagy a kecskeméti Mercedes gyárakban készített autók elsősorban Nyugat-Európában vagy Ázsiában találnak gazdára, és nem a magyarok pénztárcáját soványítják. A folyó fizetési mérleg elemzésekor már láttuk, hogyan ellensúlyozza ez az exporttöbblet a tőkejövedelmek deficitjét makrogazdasági szinten, azonban most már azt is látjuk, hogy ennek az ellensúlyozásnak jó része ugyanazon cégeken belül történik meg.
Ezen a ponton felmerülhet a kérdés, hogy ha a papíron rendkívül sikeres magyar exportteljesítmény mögött valójában külföldi cégek állnak, és ez nem magyar vállalkozókat gazdagít, akkor miért számítottuk be ezt az exportot az országból való profitkiáramlást ellensúlyozó tételként. Azonban emlékezzünk, hogy ebben az esetben a keletkező profit sem a magyarok zsebéből jött, ahogyan az exportbevétel sem oda folyt be. Az egyedüli indok, hogy ez mégis megjelenik a fizetési mérleg statisztikában, az az, hogy a tevékenység Magyarország földrajzi határain belül zajlott le, de ez nem feltétlen jelenti, hogy akárcsak egy magyar ember is érintett lenne benne. Ennek alaposabb megértéséhez képzeljük el a következő három hipotetikus és kisarkított esetet.
- Az első esetben egy osztrák autógyártó Ausztriában a magyar határhoz közel tervez újabb gyárat építeni, osztrák tőkét használva, osztrák munkásokkal dolgoztatva, és a készülő autókat nyugat-európaiaknak eladni. Az egész beruházásban egyetlen magyar ember sem érintett, és Magyarország területén sem történik semmi, tehát nem jelenik meg a magyar fizetési mérleg statisztikában. Valamiféle véletlen folytán azonban a gyár végül pár méterrel arrébb, éppen a határ túloldalán, Magyarországon épül meg (de minden más változatlan). Pusztán e földrajzi változás nyomán, hirtelen minden bekerül a magyar fizetési mérleg statisztikába: az autók eladásából származó bevétel magyar exportként kerül elszámolásra, mely aztán szétosztásra kerül az osztrák tulajdonos és az osztrák munkások között, ami a magyar folyó fizetési mérlegben kiáramló tőke- illetve munkajövedelemként jelenik meg. A folyómérlegre gyakorolt nettó hatás természetesen nulla (exportbevételek mínusz jövedelemkiáramlás), de e példában még inkább szembetűnő, hogy a magyar emberek zsebe és pénze egy pillanatig sem került be a képbe, az eredeti állapothoz képest csupán egy jelentéktelen (és nyilván szándékoltan abszurd) földrajzi változás történt, de a szereplők ugyanazok maradtak. A statisztikákban viszont ez azt eredményezte, hogy jóval nagyobb lett a Piketty-ék által használt tőkejövedelmi egyenleg deficitje. Most már látjuk, hogy ez nem feltétlen jelenti azt, hogy ezt a pénzt a magyar emberektől szívják el.
- A helyzet azonban ennél is jobb lehet, hiszen képzeljük el, hogy a Magyarországon megépült gyár végül mégsem osztrák munkásokkal dolgoztat, hanem magyarokat alkalmaz, sőt néhány magyar beszállító céggel is szerződést köt. Ekkor a beáramló exportbevételnek csak egy része áramlik ki tőkejövedelemként, profitként, hiszen a maradék részből a magyar munkások bérét és a beszállítók számláit kell kifizetni, ami immáron az országon belül marad. A folyómérleg egyenlege ebben az esetben javul. Tehát nem hogy kifelé folyt volna a pénz a magyar emberek zsebéből, hanem inkább befelé folyt: valamennyire mi is részesedni tudtunk a nyugatiak által vásárolt autók eladásaiból. Más szóval külső kereslet teremtődött a magyarok munkája iránt.
- A harmadik esetben képzeljük el azt, hogy még az osztrák tulajdonos javára elszámolt tőkejövedelem sem hagyja el ténylegesen az országot, mivel azt itt fekteti be újra az autógyár bővítésébe. Az előző részben már láttuk, hogy a folyó fizetési mérleg külföldiek profitja miatti jövedelem deficitjét ekkor finanszírozza a pénzügyi mérlegben megjelenő újrabefektetett FDI beáramlás, tehát az autók nyugati eladásából származó bevételek teljes egészében az országon belül maradnak, a magyar munkások zsebét, illetve a hazai tőkeállományt gazdagítva.
Az adatok alapján a valóság ehhez a harmadik esethez áll legközelebb az exportőr külföldiek esetében, és Mészáros cikke alapján a magyarországi külföldi cégek jelentős része exportőr, tehát az állítás, miszerint az ő profitjuk a magyar emberek zsebéből szívódik ki, nem helytálló.
