Prémium

Mindenhol... (x)

Portfolio
Egy ilyen oldalon az ember nem számít érzelmekre. Nem számít emberi sorsokra, gyerekek történeteire pedig valószínűleg pláne nem.

Pedig mindenhol körülvesznek bennünket a többiek. A szerencsések és a kevésbé szerencsések. A kicsik és a nagyok. A nevetősek és a magukba zárkózóak. Csak nem mindig vesszük észre őket. Csak gyakran elmegyünk amellett is, aki százszorosan is megérdemelné a segítséget.

Magyarországon közel 300 gyermek és fiatal él valamelyik SOS intézményben, ahol szeretetben, családi körben nőhetnek fel. A hátrányok nélküli életkezdéshez azonban még ezen felül is rengeteg dologra van szükség. Adója 1%-ával Ön is segíthet, adószám: 19321228-2-43.

Réka története

Réka 2006 márciusában került az egyik SOS-gyermekfaluba négy testvérével együtt. Édesanyjuk alkohollal küzdött, a védelembe vétel oka az elhanyagolás volt. Korábban a három kisebb testvér gondozása jórészt Rékára maradt, aki akkor mindössze 12 éves volt.



' title='
Rékát komoly kislányként ismerték meg a gyermekfaluban, aki hamar kitűnt tanulmányi eredményével és kitartásával. Elsősorban a magyar irodalmat és a történelmet szereti, de jól bánik a számítógéppel is. Német és angol szakkörre jár. Sokat segít nevelőszülőjének és nagyon aktív a közösségi életben is, sok eseményen vállalt bemondó szerepet.

Tavaly a Kazinczy magyar irodalom területi verseny harmadik helyezettje és az országos magyar irodalom verseny kilencedik helyezettje lett. Vágya, hogy tanulmányait egy szegedi gimnáziumban folytathassa. www.sos.hu (X)
Kasza Elliott-tal

3M Company

Május közepén írtam az MMM-ről, mert akkor vágott osztalékot a cég. Érdekes módon akkor a befektetők ezt nem értékeltek katasztrófaként, mert volt előtte egy spinoff, a Solventumot leválas

Ricardo

Könyvet Orbánnak

Ruchir Sharma A sikeres nemzetek tíz szabálya című kötete tanulságos olvasmány. A valuta- és adósságválságról szóló fejezetek teljesen jók, de a további részek is megfontolásra érdemese

Kiszámoló

Ez történt a héten 07.28

A megkérdezett amerikaiak közel 60%-a úgy vélekedett, hogy az amerikai gazdaság recesszióban van, ami messze nincs így, de az emberek ezt gondolják, ráadásul szerintük átlagosan már 2023 márc

Holdblog

Egyre nagyobbak az olimpikonok

Ahogy egyre több az olimpiai sport, úgy lesznek egyre nehezebbek és magasabbak az olimpikonok. Különösen a férfi sportolóknál látványos a növekedés, az Olympedia szerint például... The post

KonyhaKontrolling

Mi a legjobb befektetés ma?

Az ügyfeleim gyakran kérdezik tőlem, hogy mi a legjobb befektetés. Ez a kérdés mindig elszomorít, hiszen azt kell válaszolnom, hogy ilyen nem létezik. Ráadásul rámutat a kérdező rossz elvár

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új ajándék érkezik az Orbán-kormánytól - Mennyi pénzt kapnak a családok?

Likviditási szakértő - Vezető modellező

Likviditási szakértő - Vezető modellező

Pénzügyi modellező/vezető modellező

Pénzügyi modellező/vezető modellező
Sustainable World 2024
2024. szeptember 4.
Követeléskezelési trendek 2024
2024. szeptember 18.
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
2024. szeptember 18.
Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu Infostart.hu

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Díjmentes előadás

Kereskedés külföldi részvényekkel

Kezdőként hogyan tudsz külföldi részvényekkel kereskedni? Melyek lehetnek a kiválasztás szempontjai?

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Ez is érdekelhet
123