A világ egyre egyenlőtlenebb
Az talán senkit nem lep meg (különösen például az Occupy Wall Street mozgalom óta), hogy a keresetek, illetve általában a jövedelmek és a vagyon nem egyenlően oszlik meg a társadalomban. Ha mindenki pontosan ugyanannyit keresne, akkor a legjobban kereső 1% és a legjobban kereső 10% aránya a teljes bértömegben csupán 1% és 10% lenne. Ám mivel az emberek különböznek képességeikben, végzettségükben, foglalkozásukban és tapasztalatukban, így a bértömegből vett részesedésük eltérhet és valóban el is tér.
Ha az egy év alatt elért bruttó, bejelentett munkából származó keresetekre fókuszálunk, Magyarországon 2017-es részletes adatok alapján például azt találjuk, hogy a legjobban kereső 1% a bérjövedelmek 7%-át, míg a legjobban kereső 10% az országos bérjövedelem 29%-át viszi haza.
Ez az érték nemzetközileg nem kimagasló.
12 fejlett, főként európai ország (Csehország, Dánia, Dél-Korea, Franciaország, Hollandia, Japán, Kanada, Magyarország, Németország, Norvégia, Spanyolország és Svédország) mintáján azt találjuk, hogy az országok átlagában felső 1% nagyjából 5%-ot, míg a felső 10% körülbelül 25%-ot keres meg a teljes bértömegből.
Amennyiben jövedelmi negyedek alapján vizsgáljuk a kérdést (az éves keresetük alapján sorba állított kereső népességet négy egyenlő részre osztva), azt találjuk, hogy míg a felső negyedhez kerül az összes magyarországi bérjövedelem fele, a kereseti eloszlás legalsó negyede csupán az összes bér körülbelül tizedét viszi haza (1. ábra).
Ezek a számok közvetve arra is rámutatnak, hogy a legfelső kereseti csoportok átlagos bérjövedelme jelentősen meghaladja az országos átlagot:
a felső 1% átlagosan az országos átlagbér hétszeresét, míg a legjobban kereső 10% körülbelül háromszorosát keresi.
Ugyanakkor a magyar lakosság jelentős része átlag alatti keresetekből él. Az alsó kereseti negyed például jellemzően a minimálbér és a garantált bérminimum közötti sávban helyezkedik el. Ez a mintázat, ahogy más cikkek is megmutatták, az elmúlt években sem változott jelentősen. Ha a munkajövedelmek mellett figyelembe vesszük a rendkívül egyenlőtlenül eloszló tőkejövedelmeket is, még jelentősebb egyenlőtlenségekkel szembesülünk.
A kereseti egyenlőtlenségek pedig számos országban növekedtek az elmúlt időszakban, ennek nagy része pedig vállalatok közötti eltérések formájában jelentkezik. Utóbbi azt jelenti, hogy az egyenlőtlenségek nagy része főként annak tudható be, hogy a magas képességű munkavállalók egyre inkább az egyébként is mindenkinek jól fizető cégeknél dolgoznak.
Ez persze azt is eredményezi, hogy a jól kereső dolgozók egyre inkább egymással, egymás környezetében dolgoznak.
A nagy szétválás
A különböző kereseti osztályok elkülönülését vizsgálja részletesen egy, az idén megjelent nemzetközi tanulmányunk, 12 ország részletes adminisztratív adatainak segítségével. A 2. ábránkon a magyar adatok mellett a vizsgált 12 ország átlagos eredményeit is feltüntettük. Az ábra azt szemlélteti, hogy a kereseti eloszlás felső 1 és 10 százalékába tartozó munkavállalók munkahelyén mekkora arányban dolgoznak velük azonos jövedelmi osztályból származó, azaz szintén a legjobban kereső 1 illetve 10 százalékba tartozó kollégák. (Magyarország esetén azt tudjuk megfigyelni, ha ugyanaz a két egyén munkáltatója, ami nem feltétlen jelenti, hogy két dolgozó valóban azonos telephelyen is dolgozik.)
Ha az emberek munkahelyek közötti eloszlása teljesen véletlenszerű lenne, akkor azt várnánk, hogy minden munkavállalónak átlagosan 10%-nyi munkatársa legyen a legfelső 10%-ból, és 1%-nyi a legfelső 1%-ból. A valóság azonban eltér ettől a véletlenszerű eloszlástól: a legfelső 10%-nyi keresetűek körében dolgozóknak nemzetközileg 28-34%-a, Magyarországon pedig 32-36%-a szintén a legjobban keresők közé tartozik.
A legfelső 1%-hoz tartozó munkavállalóknál ez az aránytalanság még inkább szembetűnő:
a legjobban keresők esetén a várt 1% helyett 9-12%-nyi kolléga szintén a legjobban kereső 1%-ba tartozik – Magyarországon ez az arány 11-12% körüli. Emellett minden vizsgált országban megfigyelhető egy lassú, de biztos emelkedő trend ezekben az izolációs mutatókban. Tanulmányunk érvelése szerint ez jelentős részben az ipar visszaszorulása, a technológiai fejlődés, illetve a munkaerő kiszervezésének egyre terjedő gyakorlatának következménye.
Az ipari termelés visszaszorulása és a szolgáltatási szektor növekedése különösen hozzájárul a kereseti szegregációhoz. Az ipari gyártás hagyományosan magában foglalta a különböző szintű dolgozók összekapcsolódását: a kékgalléros munkásoktól kezdve a vezetőkig. Egy gyárban például számos foglalkozás és jövedelemszint képviseltette magát. A szolgáltatási szektorban, különösen a pénzügyi és technológiai ágazatokban azonban jellemzően a magas jövedelmű, magasan képzett munkavállalók dolgoznak, és kevésbé szükséges az alacsony képzettségű dolgozók jelenléte. Így az ipar hanyatlása és a szolgáltatások térnyerése egyre inkább elkülöníti egymástól a felső és alsó kereseti rétegeket.
Az információs technológia előretörése szintén megváltoztatta a munkavégzés szerkezetét, lehetővé téve a munka távfelügyeletét és a rutinmunkák kiszervezését. Ez lehetővé teszi, hogy egyes cégek csak a tervezési és magasan képzett feladatokra összpontosítsanak, miközben az alacsonyabb képzettségű munkavállalókra kevésbé van szükségük. Ugyan látszólag a nem alapvető tevékenységek (például étkeztetés, logisztika, takarítás) kiszervezése csak jogilag választja szét a különböző munkavállalókat, miközben nem okoz változást a munkavégzés környezetében, az interakciók természete így is megváltozhat. A kiszervezett munkavállalók gyakran „láthatatlanná” válnak a cég kulcsemberei számára, és kevésbé nyílik lehetőségük közvetlen igényt támasztani a bérekkel vagy munkakörülményekkel kapcsolatban.
Látni és látszani
A munkahelyek ráadásul nem csupán munkavégzési helyek, hanem társadalmi kohéziós pontok is, ahol különböző jövedelemkategóriák képviselői napi szinten találkozhatnak. Ez korábban a munkamegosztás révén elősegítette a társadalmi szolidaritást, most azonban a munkahelyek szerkezetének átalakulása éppen ezen szolidaritási kötelékeket bontja le. A munkahelyi kapcsolatok rétegek szerinti elkülönülése azt eredményezi, hogy a felső keresetűek mind kevesebbet érintkeznek az alacsonyabb keresetűekkel, ami csökkenti az alacsonyabb rétegek számára elérhető társadalmi és humán tőkét.
Ezen probléma súlyosságára mutat rá a 3. ábránk. A táblázat sorai azt szemléltetik, hogy az egyes jövedelmi csoportok dolgozóinak munkatársai mekkora arányban tartoznak az oszlopokban jelölt kategóriákban. Az alsó sorban összehasonlításképpen szerepel az az eloszlási arány, amelyet akkor várnánk, ha a munkahelyi eloszlás teljesen véletlenszerű lenne.
Nem meglepő módon mind az alsó, mind a felső jövedelmi negyedekben dolgozók sokkal inkább saját jövedelmi csoportjukba tartozó kollégákkal dolgoznak együtt, mint az egy véletlenszerű eloszlás alapján várható lenne.
Azonban a leginkább szembetűnő különbség a felső 1% és 10% viszonya az alsó negyedhez.
A felső 10%-ba tartozók túlnyomórészt a felső 25%-kal dolgoznak együtt, és csak elenyésző arányban találkoznak az alsó negyedben lévőkkel a mindennapokban. (Ha egyáltalán találkoznak, hiszen nagyobb cégek esetén nem is garantált, hogy a cég különböző szintjei/osztályai akár egy épületben dolgozzanak.) A 2. ábránk alapján a felső 1%, illetve 10% fokozódó elszakadása a kereseti eloszlás alsó negyedétől szintén egy általános trend volt a vizsgált országokban. Magyarország csupán azért volt kivétel e tekintetben, mert már a vizsgált időszak elején is a többi országnál jelentősen kisebb volt az arány, ami a vizsgált évtizedben lényegében stagnált.
Természetesen fordítva is fennáll ez a kapcsolat.
Az alsó negyedbe tartozók – vagyis a népesség negyede – szinte biztosan soha nem találkozik a felső 1%-kal, és a felső 10%-kal,
sőt a felső negyeddel is csak elenyésző részük kerül kapcsolatba. Ha figyelembe vesszük, hogy igazából a felső negyed az, aki az átlagbér felett keres, elképzelhetővé válik, hogy a munkavállalók egy jelentős hányada, akár közel negyede nem is találkozik a munkája során átlagbér felett kereső személlyel (vagy esetleg csak a felvételkor, elbocsátáskor, vállalati ünnepségen).
Ennek a munkahelyi jövedelmi elkülönülésnek komoly társadalmi következményei lehetnek, különösen, ha az adminisztratív adatok által feltárt mintázatok valóban a társadalmi kapcsolatok szétszakadását is tükrözik. Az „elit” tagjai egyre kevésbé érzékelik az alsóbb rétegek mindennapi helyzetét és problémáit, miközben politikailag ők lennének a cselekvőképesebbek. Az alsó rétegek számára pedig korlátozott lehetőség adódik arra, hogy informálisan közvetítsék saját helyzetüket és képviseljék érdekeiket. Ez az elkülönülés hosszabb távon fokozhatja a társadalmi rétegek közötti távolságot, így akadályozhatja a társadalmi mobilitást és az egymás iránti szolidaritást.
A bemutatott magyar adatok elemzéséhez használt adatbázisokat a HUN-REN KRTK Adatbankja állította össze és gondozza. Munkájukat köszönjük!
Boza István a HUN-REN Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Közgazdaságtudományi Intézetének tudományos munkatársa.
A cikk a szerző véleményét tükrözi, amely nem feltétlenül esik egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
