A regionális bérkülönbségek okai egészen szerteágazók. A közgazdászok körében széles körben elfogadott nézet szerint a nominális bérek régiók közti egyenlőtlenségeinek nagy része a termelékenység terén észlelhető különbségekre vezethető vissza, kisebb részét pedig az úgynevezett “kiegyenlítő bérkülönbségek” adják, melyek a lakáspiac és az egyén jólétét befolyásoló helyi (nem jövedelmi) adottságok általános egyensúlyi hatásain keresztül érvényesülnek. A termelékenység meghatározásában fontos szerepet játszik a munkaerő képzettség szerinti összetétele, a vállalatok teljesítménye, illetve számos olyan helyi adottság, ami növeli a helyben működő vállalatok versenyképességét, közvetetten pedig az ott dolgozók bérét. Gondolhatunk itt a térségek erőforrás-ellátottságára (pl. közlekedési infrastruktúra, természeti erőforrások), különböző munkaerőpiaci és intézményi tényezőkre (pl. munkaerőpiaci verseny vs. monopszónia, kollektív béralku), vagy azokra a külső gazdasági hatásokra, melyek a munkaerő és az egymáshoz szorosan kapcsolódó iparágak földrajzi csoportosulása okoz.
Ebből logikusan következik, hogy a nominálbér-különbségeket a munkavállalói és munkáltatói összetétel és a térségek adottságai együttesen alakítják.
A kérdés, hogy a sajtóban is rendszeresen közölt nyers regionális bérkülönbségek mekkora hányadáért felel a munkaerő összetétele és mennyire a térségek munkaerőpiaci szempontból lényeges adottságai. Ennek a kérdésnek a megválaszolása nem csak az egyén boldogulása, hanem a hátrányos helyzetű térségek jövedelmi felzárkóztatását célzó fejlesztéspolitika szempontjából is kiemelten fontos, különösen a munkavállalók bérmobilitását segítő egyénközpontú, illetve a térségek integrált fejlesztését célzó beavatkozások súlyának meghatározásában.
Ha a nominális bérkülönbségek összetevőit közvetlenül a munkavállalók szintjén vizsgáljuk, azt találjuk, hogy a keresetek teljes varianciájának (szórásnégyzetének) csaknem felét a dolgozók egyéni jellemzői magyarázzák: ezen belül is főként a foglalkozási besorolás, illetve az iskolai végzettségnek van számottevő szerepe. A foglalkozások közti átlagos bérkülönbségek a munkavállalók szintjén mérhető nyers bérkülönbségek negyedét okozza, az iskolai végzettség pedig további 13%-ot. Ennél jóval kisebb mértékben nyom a latba a közmunka, az elszámolt túlóra és a foglalkoztatás formája, tehát, hogy a munkavállalót teljes vagy részmunkaidőben, illetve, hogy határozatlan, vagy határozott munkaszerződés mellett foglalkoztatják-e. A munkavállalók egyéb jellemzői, mint a nem és a gyakorlati idő, csupán 1.5%-át teszik ki a kereseti különbségeknek.
Másodlagos a jelentősége a munkáltatók megfigyelt jellemzőinek, melyek közül az ágazati besorolás, illetve a munkáltató vállalat vagy közintézmény foglalkoztatotti létszámban megadott mérete bír a legnagyobb magyarázóerővel (6-6%). Ehhez képest a járások adottságainak hatása a bérkülönbségekre egészen elenyésző, mindössze 3%, ami feltételezhetően túlbecsült, hiszen a kutatás során számos olyan egyéni és munkáltatói jellemzőt nem tudunk megfigyelni, amit a munkaerőpiac a szolgálati időhöz, vagy az iskolai végzettséghez hasonlóan beáraz és térben nem homogén módon oszlik el. Korábbi kutatások például kimutatták, hogy a kiemelkedő kognitív és szociális készségekkel rendelkező munkavállalókat nagyobb eséllyel figyeljük meg a fővárosban és vonzáskörzetében, ami miatt túlbecsüljük ennek a térségnek a bérelőnyét a vidékhez képest.
Ha a járások közötti átlagbér-különbségeket tekintjük, nagyon hasonló eredményeket kapunk a három tényezőcsoport magyarázóerejét illetően. Eszerint területi átlagbér-különbségek nem a járások eltérő erőforrás-ellátottságából, illetve munkaerőpiaci és intézményi adottságaiból, hanem a helyi munkakínálat és kereslet szerkezetének markáns különbségeiből adódik. A munkavállalói és munkáltatói ismérvek nagyjából háromnegyedét adják a járási átlagbérek szóródásának, a maradékon osztoznak a járások béreket befolyásoló adottságai, illetve az összetételhatásnak azok az összetevői, amit nem tudunk megfigyelni a mérés során (pl. egyéni készségek, szakértelem és vállalati teljesítmény).
Ha a járási átlagkereseteket az összetételhatással korrigáljuk, a bérek szóródása a harmadára esik vissza, ugyanakkor területi mintázata kevésbé változik, a legmagasabb korrigált átlagbér továbbra is a fővárosban és vonzáskörzetében illetve az ország északnyugati részén a legmagasabb. Azok a járások, ahol a kedvező helyi adottságok miatt magasabb az átlagos termelékenység, jobban vonzzák a magasan képzett munkavállalókat, ami az országos átlagot messze meghaladó átlagbéreket eredményez.
Az összetételhatás hozzájárulása a területi béregyenlőtlenségekhez nemzetközi összehasonlításban nem nevezhető szélsőségesen nagynak,
a munkavállalói és munkáltatói jellemzők szerepe hasonló mértéket ölt Nagy-Britannia és az Egyesült Államok esetében is. A területi egyenlőtlenségeket tehát elsősorban a járásokban dolgozó emberek munkaerőpiaci szempontból releváns jellemzői, másodsorban pedig a különböző tevékenységű, érdekeltségű és méretű munkáltatók bérezési gyakorlatának sajátosságai határozzák meg.
A főváros és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye közti 67%-os nettó átlagbér-különbség túlnyomó része abból fakad, hogy a fővárosban magasabb a munkavállalók iskolai végzettsége, és jellemzően jobban fizető szellemi munkakörökben dolgoznak, míg az ország északkeleti felében gyakoribb az alacsony képzettséget igénylő fizikai munka és a közfoglalkoztatás, valamint fontosabb az alacsonyabb béreket biztosító közszféra foglalkoztató szerepe. Ha vennénk két embert, akik azonos iskolai végzettség és munkatapasztalat mellett ugyanazt a munkakört töltik be, ráadásul hasonló munkáltatónál, a munkavégzés helye alapján messze nem találnánk ekkora differenciát a havi átlagkeresetek alakulásában. Ez az eredmény egyértelműen a munkaerőpiaci sikeresség egyéni feltételeinek megteremtésére, illetve a humán tőke fejlesztésére irányuló beavatkozások fokozott szerepét húzzák alá a jövedelmi felzárkózásban.
A kutatás az OTKA 142941 számú projekt keretében készült.
Czaller László a HUN-REN Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Közgazdaságtudományi Intézetének tudományos munkatársa.
A cikk a szerző véleményé tükrözi, amely nem feltétlenül esik egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával.
Címlapkép forrása: Getty Images
