Értékelte az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) az idei évet, valamint ismertette 2025-re vonatkozó várakozásait. A szövetség elnöke, Koji László arra számít, hogy 2024 egészében az építőipar a múlt évi szinten, vagy attól 1-2 százalékkal elmaradva teljesít, a jövő év viszont nehezebb lesz az építésgazdasági értéklánc szereplői számára.
A délkelet-európai ingatlanpiacon 2025-ben várhatóan fellendülés indul, különösen a balkáni régióban. A befektetők elsősorban a szállodai és lakóingatlan-beruházások iránt érdeklődhetnek, míg az irodaterületek iránt valamivel alacsonyabb lehet a kereslet. Ezek a főbb megállapítások hangzottak el a Property Forum Belgrádban megrendezett Balkans Property Forum 2024 konferenciáján.
Noha a gazdasági növekedés újbóli beindulásával kapcsolatban még sok a bizonytalanság, a foglalkoztatási tervek alapján hazai cégek pozitív várakozással tekintenek a következő évre. 2025 első negyedévében a hazai munkáltatók 35 százaléka tervezi bővíteni jelenlegi munkaerőkeretét, miközben csökkentést 21 százalékuk tervez – derül ki a Manpower Magyarország frissen közzétett előrejelzéséből.
Amíg a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat szerint olyan kevés az álláskereső Magyarországon, amire három és fél évtizede nem volt példa, addig a Központi Statisztikai Hivatal számai szerint egyre több a munkanélküli Magyarországon. Mi okozza az ellentmondást?
A hazai vállalkozásoknak, különösen a kkv-knak, hatékonyabbá és termelékenyebbé kell válniuk - többek között erről beszélt Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter, amikor hivatalában fogadta a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) vezetőit, Eppel János elnököt és Perlusz László főtitkárt.
Idén a leginkább jellemző béremelés 6-10% között volt a fehérgalléros specialisták körében, jövőre viszont 5-8%-os sáv várható a Grafton Recruitment toborzócég szerint. A cég Salary Guide kiadványai alapján a dolgozók kifejezetten nyitottak a váltásra, így jövőre sokan kereshetnek maguknak új munkahelyet.
Októberben a vártnál több volt a nyitott álláshelyek száma, miközben az állást elhagyok száma is növekedést mutat. Ez azt jelenti, hogy a cégek munkaerőfelvételi szándékai továbbra is erősek voltak, miközben a munkavállalók bátran mertek váltani. Ez egy egészséges gazdaság és munkaerőpiac tipikus ismertető jegyei.
Az állami megbízások hiánya is jelentősen hozzájárult az építőipar utóbbi időben tapasztalt gyengélkedéséhez, ugyanakkor a jövőbe tekintve vannak bizakodásra okot adó jelek. Eközben a munkaerőhiány okozta nehézségeket újfajta kihívások váltották fel, és az iparág zöld átállására is egyre nagyobb figyelmet kell fordítani. Hogy mindezek tekintetében a jövőre nézve mennyire lehetünk optimisták, elérte-e már a mélypontot a szektor, és mennyire élénkítheti fel a hamarosan induló Vidéki Otthonfelújítási Program és az egyszerűsített Energiahatékonysági Otthonfelújítási Program az építőanyagok iránti keresletet, arról Rázsóné Szórády Csillát, az Újház Zrt. vezérigazgatóját kérdeztük, aki a november 27-i Construction Technology & Innovation konferenciának is előadója lesz.
A 3 éves bérmegállapodást egyszerre tartja ambiciózusnak és a munkavállalók szempontjából kompenzációnak a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége. A munkaadói oldal kigazdálkodhatónak tartja 2025-re az egyszámjegyű minimálbér- és garantált bérminimumemelést, de azt azért jelezték, hogy főleg a kisebb vállalkozásoknál igencsak sok cég szűnt meg az elmúlt 2 évben. Szerintük egyértelműen a kisebb vállalatok voltak ennek az időszaknak a vesztesei. A munkaadói oldalon úgy látják, hogy a magyar piac elsősorban a termelékenység növelésével tudná jobban megtartani a munkaerőt, nem pedig a jelentős minimálbéremeléssel.
Donald Trump tervezett gazdaságpolitikai lépései, mint a vámok és a bevándorlás korlátozása, jelentős inflációs kockázatot hordoznak, miközben rövid távon népszerű intézkedések lehetnek. Az inflációval szembeni küzdelem végső soron pedig a Federal Reserve politikáját is érintheti.
Évek óta stagnál a digitális technológiák vállalati tevékenységben való integrálása Magyarországon, a munkaerő termelékenysége 32%-kal van elmaradva az EU-átlagtól – hangzott el Barabás Tamás, a VOSZ/VOSZ Vállalkozásfejlesztési Kft. társelnöke/ügyvezetőjének előadásában a Portfolio Digital Transformation 2024 konferenciáján. Szerinte a VOSZ-nak nagy szerepe van a hazai vállalkozások digitális fejlődésnek segítésében, ennek érdekében már számos fejlesztés zajlik, ilyen a VOSZPort.
A várakozáskoknál jóval kevésbé nőtt a nem mezőgazdasági foglalkoztatottak száma az Egyesült Államokban, miközben a munkanélküliségi ráta stabil maradt - derült ki a friss statisztikákból.
Az elemzők által várt 49,7 pont helyett 50,3 pontra ugrott októberben a kínai feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index (BMI) a szeptemberi 49,3 pontról - derült ki a Caixin és az S&P Global gazdaságkutató intézetek pénteken ismertetett felmérési eredményeiből.
Az elismerés hiánya a harmadik leggyakoribb ok, amiért az emberek felmondanak a munkahelyükön, mégsem helyezünk rá kellő hangsúlyt. Cikkünkben a pszichológia szemüvegén keresztül a következő kérdésekre keressük a választ: Miért vágyunk az elismerésre? Miért fontos, hogy a munkáltató és a felettesek elismerjék az alkalmazottak munkáját? Milyen lehetőségeink vannak az elismerés gyakorlására?
Az idei harmadik negyedévben 4,6%-ra emelkedett a munkanélküliségi ráta Magyarországon, miközben június és augusztus között még 4,3%-ot mért a KSH. A foglalkoztatottak száma stabil, ám a dolgozók számának szintje változott a korábbi adatközlésekhez képest.
A német gazdaság az elmúlt időszakban jelentős kihívásokkal nézett szembe, amelyek a világ más országainál is súlyosabban érintik az exportorientált országot. Olaf Scholz kancellár a helyzet javítása érdekében több intézkedést is bejelentett, köztük a bürokrácia csökkentését és a beruházások ösztönzését.
Intenzív szakaszában van a háború.
Pedig nemsokára abba kell hagyni a vásárlást.
2 éven belül meg is érkezhetnek az első példányok.
Szökevényként tartották számon Rijádban.
Gyorgyevics Benedekkel, a Városliget Zrt. vezérigazgatójával beszélgettünk.
Miért csökken a közvetlen külföldi tőkebefektetések volumene?
Meddig nőhet még?