Bevezetés
Enyedi György már 1997-ben a sikeres város kulcsaként fogalmazta meg a tartós külső kapcsolatok fejlesztését. A tartós külső kooperációk egy formája a részben földrajzi közelségen alapuló partnerségi forma, a testvértelepülési/testvérvárosi együttműködés, ami már a történelem korábbi időszakaiban is létezett, de jellemzően a II. világháború után, az 1950-es években terjedt el. A testvérváros megnevezése angolul twin vagy sister city, németül Partnerstädte, oroszul города-побратимы.
Definiálva: két, külön országban található település között létrejött formálisan és hosszú távra kötött együttműködés. A „testvérvárosi”, illetve „testvérmegyei” partnerségi egyezségek jellemzően az adott „baráti ország” hasonló szintű területi egységével alakulnak ki. Tehát olyan alulról jövő kezdeményezés, melyek városok/községek között jön létre, és alapjául a közösen kialakított együttműködési megállapodás szolgál. A testvérvárosi kapcsolatok többféle elnevezését is összefoglalták, mint például a testvérvárosok (sister cities), baráti városok, partnervárosok, ikervárosok, azonban az együttműködés lényege mindenhol ugyanaz. Egyetlen kivétel az ikervárosi kapcsolatok (angolul: twin cities), amely olyan határon átnyúló városok együttműködési formája, melyeket csupán a mesterségesen létrehozott, közigazgatási határok választanak el egymástól (például Komárom – Révkomárom, Esztergom – Párkány).
A testvérvárosi együttműködések kialakulása és fejlődése
Az egyik első hivatalos feljegyzés Európában testvérvárosi kooperációk létrejöttéről a 1918-ban Brugg (Svájc) és Rottweil (Németország) városok között megkötött együttműködés, vagy a következő években 1920-ban a nagy-britanniai Keighley és a franciaországi Poix du Nord között létrejött partnerség. Majd a második világháborút követően a testvérvárosi kapcsolatok koncepciója az egész világon elterjedt. A testvérvárosi koncepciót elsősorban a béke és megbékélés folyamatában hatékony eszközként használták, hogy a korábban harcban álló országokat összekössék, mint például az az 1950-es éveben Montbéliard (Franciaország) és Ludwigsburg (Németország) városokat. Sok esetben a testvérvárosi együttműködés inkább csak szimbolikus partnerkapcsolati forma. A földrajzilag egymástól távol eső közösségek között elsősorban kulturális, esetenként gazdasági kapcsolatokat építenek ki és azokat erősítsék. Mindezt az európai népek és nemzetek összetartozása jegyében.
1951-ben létrehozták az Európai Önkormányzatok Tanácsát (a mai Európai Önkormányzatok Tanácsa és Régiók Európai Tanácsát) a testvérvárosi kooperációk támogatására. 1956-tól Dwight Eisenhower amerikai elnök az emberek közötti kapcsolatok fontosságára vonatkozó felhívásra hatására az Egyesült Államokban is elterjedtek a testvérvárosi partnerségi megállapodások, és 1967-ben létrehozták a Nemzetközi Testvérvárosok Szervezetét.
Míg Nyugat-Európában az 1970-es és 1980-as években terjedtek el a testvérvárosi kooperációk, Kelet-Közép-Európában az 1950-es évektől kezdve a kommunista hatóságok minden kapcsolatot ellenőrzés és ideológiai okokból korlátoztak. Ugyanakkor a szocialista időszakban is lehetőség nyílt testvértelepülési partnerség kialakítására, bár túl gyakori kapcsolattartásra ekkor még nemigen nyílt lehetőség. A testvérkapcsolatok – a földrajzi közelség mellett természetesen – általában valamilyen történelmi összekötöttség nyomán szerveződtek. A „létező szocializmus” évei alatt a testvérvárosi, testvérmegyei együttműködések (esetleg a határ két oldalán lévő megyék között) azonban döntően formálisak voltak, alig lépték túl a protokolláris, kulturális kereteket.
„A „testvérmegyei”, „testvérvárosi” megállapodások kiépítésének útja következő volt: az egyik megye vezetői elhatározták, hogy a határ túloldalán lévő megyével, várossal kulturális partnerséget kívánnak kiépíteni. Ezt a szándékukat az országos párt és kormányzati fórumok elé vitték. Amennyiben ezen központi hatalmi szervek jónak tartották a kezdeményezést, akkor diplomáciai úton felkeresték a szomszéd ország párt- és kormányzati vezetését az együttműködés felvétele ügyében. Szerencsés esetben a szomszédos ország párt- és állami vezetői úgy gondolták, hogy támogatandó a kezdeményezés, ekkor a szomszédos állam vezető szerveinek értesítése után a saját megyéjük/városuk vezetőinek is megadták az engedélyt a partnerség felvételére. Amennyiben tehát mind a két megyei/városi vezetés megkapta a központtól az utasítást, akkor kezdetét vehette a nagy protokolláris procedúrával a testvérmegyei/testvérvárosi kapcsolatok kiépítése. Ezek azonban mindvégig alapvetően függtek a két állam viszonyától, és az ilyen testvérmegyei, testvérvárosi kooperációk gyakran „betiltásra”, beszüntetésre kerültek.”
1989 óta az Európai Önkormányzatok és Régiók Tanácsa (EU CEMR = Council of European Municipalities and Regions) évente több mint ezer városnak nyújt, több mint 10 millió Eurós támogatást testvérvárosi partnerségek kiépítésére. A kelet-közép-európai térség városainak viszont a spontán és önkéntes együttműködések kialakítására csak a rendszerváltást követően volt lehetőségük. A demokratikus országok partnerei pedig igyekeztek a szabadpiac fejlődését ösztönözni a poszt-szovjet régióban.
A globalizációs folyamatok eredményeképpen új városi rendszerek és hálózatok alakultak ki, mint például a világvárosok, az eurovárosok vagy a testvérvárosok,
amelyek során megosztják tapasztalataikat, kultúráikat így e hálózatokon belül közös térbeli fejlesztésekhez, társadalmi stratégiák kialakításához, valamint további együttműködésekhez vezettek. A kölcsönös diáküdültetéseken, csereprogramokon, a sportolók, tánccsoportok, kórusok és más előadóművészek vendégszereplésén túl a testvérvárosoknak fontos szerepe volt a településmarketingben, a partnerimázs megalkotásában. Ez lett az a „varázstükör,” melyet csak a testvérváros képes az önkormányzat elé tartani, hogy az meglássa magát benne, milyen is valójában. Ideális esetben a testvérvárosok a népesség és a kultúrkör tekintetében közel azonos dimenzióban működnek, vagyis hasonló problémákkal szembesülnek, és ezen problémák megoldásában segíthetik egymást jó példákkal. Éppen ezért nem szerencsés, ha például egy Budapest dimenziójú városnak egy New York, Chicago vagy Moszkva, Szentpétervár dimenziójú város a testvérvárosa, mert nagyságrendi, dimenzionális különbségek vannak köztük a városirányításban; más-más problémákkal szembesülnek, egyszóval nem értik meg egymást. Olyan ez, mint amikor a testvérek között túl nagy a korkülönbség, ami megakadályozza az egyenrangú partneri viszony kialakulását.
Milyen testvérvárosi hálózatok alakultak ki napjainkra a kelet-közép-európai nagyvárosok között?
Mivel a testvérvárosi kapcsolatok (Sister cites relations = SCR) a városok közötti regionális hálózatok egy jelentős, de kevésbé kutatott típusát képviselik, ezért a kutatás ezt a hiátust kívánja pótolni. Arra kérdésre keresi a választ, hogy milyen testvérvárosi hálózatok alakultak ki napjainkra a kelet-közép-európai nagyvárosok között. A kelet-közép-európai térség regionális központjainak, összesen 95 db 100 000-1 millió fő lakossággal rendelkező város (1. és 2. ábra) testvérvárosi hálózatát vizsgálja a regionális tudományok szemszögéből.
A vizsgálat során egy saját adatbázist építettem fel. 2022. áprilisában a vizsgált városok hivatalos holnapjain közölt testvér- és partnervárosi megállapodásokat gyűjtöttem össze. Az adatbank tartalmazza, hogy azok mely városokkal kötöttek testvérvárosi vagy egyéb együttműködési szerződést. Mivel számos város esetében nem tesznek különbséget a testvérváros és az együttműködési partnerség között, ezért ezeket jelen tanulmány együtt kezeli. A metropoliszok esetében, ahol egy adott városrésszel jött létre a partnerségi megállapodás, a városrész helyett az egész várost partnernek tekintettem. Továbbá mivel a hivatalos holnapokon nincsen egységesen feltüntetve a testvérvárosi szerződés dátuma, vagyis, hogy az együttműködés mikor keletkezett, illetve, hogy milyen mértékben aktív, ezért ezen utóbbi két ismérvet nem vizsgálom.
Az elmúlt 100 évben a vizsgált városok 1125 testvérvárosi együttműködést kötöttek 868 különböző várossal.A testvérvárosi kapcsolatok városkategóriák szempontjából elsősorban a kisnagyvárosi kooperációk (55%) vannak túlsúlyban (3. ábra).
Testvérvárosi megállapodások kontinensenként
Az együttműködések háromnegyede köttetett az európai kontinensen, 18%-a Ázsiában, 6% Észak-Amerikában és mindösszesen 2% Dél-Amerikában, Afrikában vagy Ausztráliában.
Európa
Európában összesen 834 együttműködést tártam fel, a testvérvárosok 76%-a (639 város) az Európai Unió tagállamaihoz tartozik. Összesen 12 EU tagállamból: Belgium, Bulgária, Horvátország, Csehország, Görögország, Írország, Olaszország, Litvánia, Luxemburg, Hollandia, Szlovénia és Spanyolország. A további 196 testvérváros az Európai Unión kívül található. A kontinensen hat földrajzi régiót található: Dél-Európa, Észak-Európa, Dél-Kelet-Európa, Kelet-Európa, Közép-Európa és Nyugat-Európa. Ezen felosztás mentén, jól látható, hogy a vizsgált regionális központok testvérvárosai elsősorban Közép-Európában koncentrálódnak (311 város). A nyugat- és kelet-európai régióból közel azonos arányban (131 és 134 testvérváros); a dél-kelet-európai régióban 116, illetve az észak-európai régióban 56 esetben születtek testvérvárosi megállapodások.
A városkategóriák földrajzi régiónként való vizsgálata (4. ábra) rámutatott, hogy három városkategóriában (kisnagyváros, multiregionális központ és nemzetközi jelentőségű nagyváros) a városok egységesen elsősorban a középeurópai régióban kötöttek testvérvárosi szerződéseket, míg a makroregionális központok Kelet-Európában, illetve másodsorban a nemzetközi jelentőségű nagyvárosok a kelet-európai régióban, a multiregionális központok a délkelet-európai régióban, a makroregionális központok a közép-európai régióban és a kisnagyvárosok a nyugat-európai régióban írtak alá megállapodásokat. A legkevésbé jellemző, hogy a kisnagyvárosok és a makroregionális központok észak-európai testvérvárossal kooperálnak, míg a multiregionális központok legkevésbé dél-európai és a nemzetközi jelentőségű nagyvárosok pedig délkelet-európai városokkal szerződnek.
Ázsia
Európán kívül elsősorban Ázsiában: Kínával, Oroszországgal, Izraellel és Törökországgal létesítettek szerződéses együttműködéseket. Ázsiában a kínai városokkal a legjelentősebb a kooperáció (ami az ázsiai kapcsolatok 25%-át teszi ki), összesen 52 darab született 2022-ig, jellemzően kisnagyvárosokkal. A legtöbben – pontosan három – kínai kapcsolattal rendelkeznek, mint Łódź, Lublin, Plovdiv és Rijeka, illetve Gdynia és Pleven kettő kooperációban vesznek részt. A kínai városok közül a vizsgált térségben három partnerségi szerződéssel is rendelkeznek: Ningbo, Shenzhen és Wuhan. A koronavírusjárvány bölcsőjeként elhíresült Wuhannal a kisnagyváros, mint Győr, makroregionális központ, mint Galaţi és multiregionális központ, mint Kassa településekkel alakított ki testvérvárosi kapcsolatokat. Hasonlóan két-két várossal működik együtt Chengdu, Harbi; Huainan, Shanghai és Yantai.
A második legtöbb szerződést orosz városokkal kötötték: Debrecen és Várna esetében három, míg Plovdiv, Pleven, Burgasz, Elbląg és Győr pedig két-két orosz várossal. Az orosz oldalon négy kelet-közép-európai várossal állnak szerződésben: Kalinyingrád és Szentpétervár; a főváros, Moszkva három várossal, a kisnagyvárosokkal Debrecennel és Plevennel, illetve a makroregionális központtal, Várnával. Jekatyerinburg, Nyizsnij Novgorod, Volgográd és Vologda mindösszesen két-két várossal kötöttek együttműködési megállapodást.
A harmadik legtöbb szerződést izraeli városokkal írták alá. A kelet-közép-európai városok közül a makroregionális központ Iaşi rendelkezik a legtöbb izraeli testvérvárosi kapcsolattal (Haifa, Ashdod és Netanya). Két-két testvérvárosa van a multiregionális központnak Brassónak és a kisnagyvárosnak, Piatra Neamţnek. Az izraeli városok közül három várossal kötött együttműködést Rishon LeZion és kettővel: Nahariya, Nazareth-Illit és Netanya. Szintén jelentősek a török együttműködések. Constanţa makroregionális központként állapodott meg a legtöbb török várossal (Ismir, Silivri, Tepebasi és Tekirdag), két-két várossal Brăila (Nilüfer és Denizli), Burgasz (Yalova és Isztambul), Pécs (Isztambul és Kütahya) illetve Plovdiv (Busa és Isztambul). A török fővárossal, Isztambullal négy (Plovdiv, Burgasz, Pécs és Constanţa), Bursával (Kassa, Pleven és Plovdiv és Izmirrel (Constanţa és Plzeň), illetve Nilüferrel (Lublin, Brăila) kooperálnak.
További jelentős kapcsolat van minden városkategória esetében grúziai (13), japán (9), dél-koreai és palesztín városokkal (6), míg a vietnami és kazah városok esetében csak makro- és mikroregionális központokkal írtak alá testvérvárosi megállapodást. Az örményországi és fülöp-szigeteki városok esetében a kisnagyvárosok és makroregionális központok kooperálnak. A mongol, iráni, észak-koreai és indonéz városok esetében (2), illetve a további országokra vonatkozóan egy-egy együttműködést találtam: Libanon, Tadzsikisztán, India, Irak, Jordánia, Kazahsztán, Pakisztan, Szaúd-Arábia és Üzbegisztán.
Észak-Amerika
Észak-Amerikában összesen 66 együttműködés jött létre. A legtöbb testvérvárosi szerződést elsősorban a kisnagyvárosok kötötték az USA városaival (52), de a további városkategóriákból is jelen vannak a kelet-közép-európai városok. Mexikóban minden városkategóriában egy-egy együttműködés ismert, Kanadában csak kisnagyvárosok (3), illetve egy-egy makroregionális központ kötött megállapodást. Costa Ricában (Galaţi és Limon) és Kubában (Constanţa és Havanna) kooperálnak. A vizsgált térséggel leginkább együttműködő városok: három testvérvárosi kooperációiban is részt vesznek: az egyesült államokbeli Cleveland, Columbia és a kanadai Laval. Két-két testvérvárossal büszkélkedhetnek: Birmingham, Mobile, Seattle és Springfield. Alpharetta, Atlanta, Brooklyn, Buffalo, Butte-Silver Bow, Cansas, Charlottesville, Dallas, East Lansing, Erie, Fort Lauderdale, Fort Wayne, Fresno, Gainesville, Grand Rapids, Hammond, Hartford, Havana, Hollywood, Houston, Limon Los Angeles, Milwaukee, Montclair, Monterrey, New Brunswick, New Orleans, Orange, Owensboro, Pittsburg, Puebla, Pueblo, Richmond, Roanoke, Rochester, Rockford, San Francisco, Scottsbluff, South Bend, St. Louis, Toledo, Toluca és Tucson mindösszesen egy-egy várossal kötöttek megállapodást.
Dél-Amerika
Dél-Amerikában összesen 14 testvérvárosi kooperációt találtam, amelyeket elsősorban a kelet-közép-európai kisnagyvárosok és a makroregionális központok kötöttek meg. Közük négy venezuelai, három brazil, kettő-kettő chilei, kolumbiai és perui város található. Krakkó az egyetlen olyan nemzetközi jelentőségű nagyváros, amely kapcsolatot ápol Dél-Amerikában a perui Cuscoval, a multiregionális központok közül pedig Ploieşti a venezuelai Maracaiboval. A dél-amerikai testvérvárosok minden esetben csak egy-egy kelet-közép-európai várossal léptek testvérvárosi együttműködésre. További dél-amerikai testvérvárosok: Bauru, Callao, Caracas, Cartagena, Chacao, Coquimbo, Cusco,Grenada, Maracaibo, Punta Arenas, Santos, Sao Paulo, Valdivia és Valencia.
Afrika és Ausztrália
Afrikában összesen 12, és Ausztráliában mindösszesen egyetlen testvérvárosi kapcsolat áll fenn (Split és Cockburn között). Az 52 afrikai ország közül, mindösszesen hat országgal ápol a térség kapcsolatot: Angola, Dél-Afrikai Köztársaság, Egyiptom, Marokkó, Tanzánia és Zambia. Az afrikai kontinensen található testvérvárosok: Agadir, Alexandria, Cabinda, Cape Town, Casablanca, Cockburn, Dodoma, Fez, Kitwe, Leon, San Carlos, Singida, Zaire.
Testvérvárosi együttműködések a kelet-közép-európai regionális központok között
A vizsgált tíz ország regionális központjai között 242 testvérvárosi kooperáció áll fenn, amelyek közül a legtöbb Magyarországon (48), Lengyelországban (41), illetve Romániában (30) jött létre (5. ábra).
A kelet-közép-európai régió országaiban a városkategóriákat megvizsgálva a legnagyobb lehetőséget a testvérvárosi kapcsolatok kialakításában a nemzetközi jelentőségű nagyvárosok látják,
hiszen legalább 15 várossal léptek testvérvárosi megállapodásra. (Közülük Krakkó (19), Łódź (16) és Poznań (15), vagyis átlagosan 16 együttműködésben vesznek részt.) Szintén nagy potenciálként értékelik a testvérvárosi hálózatokat a makroregionális központok, hiszen legalább 11 kooperációban működnek közre, mint Brno és Gdańsk, illetve Lublin (43) (Átlagosan 20 szerződést kötöttek). A multiregionális központok esetében minden város legalább öt várossal kötött megállapodást (Nagyvárad 5), de Kassa és Linz elérték a 22-t (átlagosan 12 a testvérvárosi kapcsolataik száma). A kisnagyvárosok legalább kettő kooperációban, mint Botoşani, de előfordul,hogy 22 szerződést is aláírtak az évek alatt, mint Kragujevac. (A kisnagyvárosok átlagosan tíz testvérvárossal működnek együtt).
De vajon a vizsgált 95 kelet-közép-európai regionális központ mennyire fűzi szorosra a kapcsolatát egymás között? A kutatás során megállapítást nyert, hogy a 94 város egymás közötti együttműködések mindösszesen 10,8%-át (122 partnerség) teszi ki, a további 89,2% (1003 kooperáció) ezen városokon kívül alakult ki.
A magyar városok sorában Debrecen (19), Szeged (17) Kecskemét (16), Székesfehérvár (15), Pécs (14), Miskolc (11), Győr (10) és Nyíregyháza (9 testvérvárosi kapcsolattal rendelkezik. Azonban a testvérvárosi kapcsolataik aránya nem egyenesen arányos a lakossággal. (2021. január 1-én Budapest lakossága 1 723 836, illetve a nyolc nagyváros: Debrecen 200 974 fő, Szeged 159 074 fő, Miskolc 150 695fő, Pécs 140 237 fő, Győr 132 735, Nyíregyháza 116 554 fő, Kecskemét 109 651 fő és Székesfehérvár 95 545 fő (KSH, 2021). A lakosság arányában a legtöbb kapcsolattal Szeged, majd Pécs, Budapest és Miskolc, Nyíregyháza, majd Debrecen, Székesfehérvár, végül Kecskemét és Győr rendelkeznek.
Összegfoglalás
A 21. században az urbanizáció egyik kihívása, hogy az Európai Unióban az emberek mintegy 70%-a városi területeken él. Az EU bruttó hazai termékének (GDP) több mint 70%-át a városokban állítják elő. Egy másik fontos kihívás, hogy a 27 európai tagállam népességét 2019. január 1-jén 446,8 millió főre becsülték. A kutatás az önkormányzati diplomácia, illetve a városdiplomácia globális és európai uniós léptékben történő felértékelődésének, valamint átalakulásának fényében releváns konklúziót tartalmaz a kelet-közép-európai térségre vonatkozóan. Hiszen egy adott település testvérvárosi kapcsolatai hozzájárulnak a település versenyképességéhez, a külföldi érdekeltségű vállalkozások, beruházások, illetve a turizmus fejlesztéséhez. Ezt bizonyítja, hogy a testvérvárosi programok pozitívan hatnak a helyi turizmusra. Tehát fontos a szakpolitikai döntéshozók, illetve a helyi településvezetők számára, hogy hatékonyabban és tudatosan megtervezzék a testvérvárosi kapcsolatépítési politikájukat.
A tartalmas testvérvárosi kapcsolatok minden közösség és nemzet számára értéket jelentenek. Teljes körű kihasználásuk azonban készségeket és elkötelezettséget igényel, amelyekről ugyan beszélnek, de a megvalósításban gyakran hiányoznak. A gazdasági fejlődésnek, mint a testvérvárosi kapcsolatok elsődleges mozgatórugójának fokozott hangsúlyozása lehetőségeket kínál, de kockázatokat is rejt magában, mivel a politikai hangsúly a kapcsolatépítésről a pragmatikus, rövidebb távú célok felé tolódik el.
A kutatás hálózatelemzési szempontból vizsgálta a testvérvárosi partnerségek kialakításának gyakorlatát. Habár nincs garancia arra, hogy a tanulmány kiterjed az összes létező testvérvárosi kapcsolatra, bizonyos, hogy a kapott eredmények megbízható betekintést nyújtanak a kialakuló hálózati struktúrákba és az országpreferenciákba. Az analízis rámutatott arra, hogy a testvérvárosi partnerségek között nincsen tudatos kelet-közép-európai prioritás és tervszerű együttműködés. A vizsgált tíz országban a városméretek (kategóriák) és a testvérvárosok száma a lakosság számával egyenes arányban nő. A városkategóriákon belül a nemzetközi jelentőségű nagyvárosok és a makroregionális központok kooperációinak a száma a legmagasabb, tehát kijelenthetjük, hogy ezen városok a testvérvárosi együttműködést lehetőségként élik meg a versenyképességük megtartásában.
Köszönetnyilvánítás:
A tanulmány teljes szövege a Rechnitzer János & Páthy Ádám (2023). Nagyvárosok Kelet- és Közép-Európában c. kötetben található. (Megjelenés alatt.)
A kutatás a Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Hivatal Országos Tudományos Kutatási Alap által finanszírozott GAZD K 128747 számú „A területi tőke és innovációs miliő szerepe a kelet-közép-európai regionális központok fejlődésében” című pályázat keretében valósult meg.
Kézai Petra Kinga az ELKH Közgazdaság- és Regionáli Tudományi Kutatóközpont Regionális Kutatások Intézetének tudományos segédmunkatársa és a Széchenyi István Egyetem Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kar Marketing és Vezetéstudományi Tanszék egyetemi tanársegéde.
A cikk a szerző véleményét tükrözi, amely nem feltétlenül esik egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával.
Címlapkép: Getty Images
