A gazdasági versenyképesség növelése érdekében jelentős erőfeszítéseket tesznek szerte az Európai Unióban a kutatási és innovációs (K+I) képesség javítására. A korábbi tapasztalatok alapján azonban a legígéretesebb innovatív szereplők sokszor a már eleve sikeresebb földrajzi térségekben koncentrálódnak. Az EU15 országai teljesítményben túltesznek a később csatlakozott tagországokon K+I eredményességüket illetően, az tagországokon belüli innovációs képességbeli különbségek pedig ugyancsak számottevőek. Mindeközben a közösségi kutatás-fejlesztési kiadásokat visszavetette a 2008-as pénzügyi válság, a jelenleg zajló világjárvány negatív hatása ugyancsak valószínűsíthető. Továbbá, a helyi gazdaságok szerte Európában jelentős különbségeket mutatnak abban a képességükben, hogy a meglévő K+I teljesítményt az ott élők jövedelmeinek növekedésére fordítsák le. Mindezek a folyamatok az EU térségei között tartós innovációs különbségekben jelentkeznek.
Éppen ezért a térségek közötti tudásmegosztáson alapuló együttműködések előtérbe helyezése és integrációja az innovációs megosztottság oldását célzó EU stratégia egyik központi eleme.
Nem véletlenül az EU 2021-2027-es költségvetési időszakában 95.5 milliárd Eurót szánnak a Horizon Europe programra, amelynek célja a tudományos és technológiai kiválóság növelése, az Európai Kutatási Térség (EKT) megerősítése, illetve ezek hasznosítása társadalmi célok elérése és a gazdasági versenyképesség fokozása érdekében. Az ilyen együttműködésektől azért várhatjuk a K+I teljesítmény növekedését, mert a tudástermelés és innováció egyre nagyobb mértékben támaszkodik többféle szereplő által birtokolt tudáselemek kombinációjára. A tudás egyre fontosabb a tartós versenyelőny és gazdasági fejlődés biztosításában, megtermelése azonban egyre inkább szűk szakterületre vonatkozó tudással rendelkező szereplők együttműködésében keletkezik.
Mivel a kollaboráció koordinációs költségeket ró a résztvevőkre, a hasonlóság és földrajzi közelség elősegíti a tudásátadást. A tudásmegosztás így erősen koncentrált és sűrű helyi hálózatokban zajlik leginkább. Nagyobb léptékben azonban ez azt is jelenti, hogy az új tudás előállításához szükséges erőforrások nagy valószínűséggel több szereplő és földrajzi hely között oszlanak el. Így, noha a távolabbi helyeket összekötő kapcsolatok ritkábbak a helyi interakciókhoz viszonyítva, a térségeket összekötő együttműködések új ötleteket és tudást csatornáznak a helyi gazdaságba, így járulva hozzá a térség innovativitásához. Az ilyen kapcsolatokban résztvevő szereplők nagyobb tudásbeli változatosságot biztosítanak. Ráadásul az együttműködéseken alapuló K+I tevékenység annak a lehetőségét is hordozza, hogy a lemaradó térségeket, illetve tágabban az EU13 tagállamokat szorosabban bekapcsolja az európai K+I aktivitás központjába, elősegítse a térségek közötti tudásmegosztást, és végső soron hozzájáruljon a térségek közötti K+I kapacitásbeli különbségek mérsékléséhez.
Lényeges tehát a térbeli K+I együttműködésekre vonatkozó akadályok és lehetőségek feltárása, illetve ezeknek a hálózatoknak a jobb megértése. A Horizon Europe korábbi verzióját jelentő EU FP programjának keretében például a tagállamok közötti együttműködések a 2003-2017-es időszakban szorosabbá váltak, ugyanakkor az EU13 országok kevésbé komplex technológiák fejlesztésében vettek részt. Az alapkutatási tudásbázist képviselő tudományos publikációk tekintetében pedig, noha azokat valamivel kevésbé befolyásolják a területi határok, az együttműködések jellemzőek földrajzi értelemben közeli szereplők között valósulnak meg, illetve a komplexebb tudományos tudás Észak- és Nyugat-Európa egyes térségeiben koncentrálódik.
A tudományos publikációs és szabadalmi együttműködésekben elit-struktúrák figyelhetőek meg, amennyiben azok a térségek, amelyek magas kvalitású tudósokkal és pénzügyi erőforrásokkal rendelkeznek, hajlamosabbak egymással kooperálni.
Így a lassú integráció ellenére az EKT-nek egy sűrű, hierarchikus magja van, az európai K+I pedig nagy vonalakban továbbra is töredezett a nemzeti innovációs rendszerek határai mentén. Magyarország szempontjából az is lányeges, hogy egy korábbi kutatás alapján az együttműködésen alapuló tudástermelésbe történő bekapcsolódás előnyt jelent a Kelet-Közép-Európai országoknak a létrehozott szabadalmak minőségét illetően, ugyanakkor tovább erősíti a technológiai fejlettségbeli különbséget azok között a térségek között, amelyek sikerrel tudnak bekapcsolódni ilyen együttműködésekbe, és azok között, amelyek nem.
A KRTK ANET Lab-ban végzett kutatásunkban arra voltunk kíváncsiak, hogy milyen tényezők befolyásolják az Európai térségek (NUTS3, Magyarország esetében a megyék) szabadalmak létrehozásával járó feltalálói együttműködési intenzitását a 2010-es évek elején, illetve mi jellemzi azokat a megismételt együttműködéseket, amelyeknek már 2010 előtt is volt előzménye. Az ilyen együttműködések azért érdemelnek külön figyelmet, mert a korábbi együttműködésből származó közös tapasztalat növelheti az együttműködések hatásosságát, a partnerek teljesítményét, illetve segíti a komplexebb ismeretek átadását. Ugyanakkor ezek az együttműködések csökkenthetik az létrejövő innovatív eredmények minőségét és megerősítheti a széttöredezettséget zárt csoportok kialakulásán keresztül.
- Eredményeink alapján egyrészt a földrajzi közelség szerepe továbbra sem tűnt el, mivel a közelebbi helyek nagyobb intenzitással működnek együtt.
- Másrészt ugyanez igaz a térségek közötti hasonló technológiai portfólióra, mivel ez a fajta hasonlóság könnyíti a tudáselemek kombinációját, ugyanakkor a kevésbé radikális innováció kockázatát is hordozza.
- Továbbá, az együttműködés jellemzően olyan térségek között valósul meg intenzívebben, amelyek intenzív kapcsolatokkal rendelkeznek közös harmadik térségek felé.
- Végül érdekes módon a térségek közötti feltalálói együttműködési kapcsolatok töredéke ismétlődik csak meg. Esetükben a földrajzi közelség szerepe még hangsúlyosabb, amelyet tovább fokoz a technológiai hasonlóság és a közös együttműködő partner térség, de csak ha a földrajzi közelség is jelen van.
Az 1.ábrán térképen ábrázoljuk az együttműködési hálózatot, illetve az abban megfigyelhető csoportok, közösségek szerkezetét. Az 1. ábra alapján a legtöbb európai országnak van kiemelkedő innovációs központja, amelybe az együttműködések befutnak, és ezek a központok kapcsolják össze más országok innovációs rendszereivel (például Spanyolország, Svédország, Finnország, Olaszország, Magyarország és Románia). Egynél több centrum található Lengyelországban, Franciaországban és különösen Németországban, ahol helyi központok is kiemelkednek. Ezeknek a mintáknak a nagy része a megismételt kapcsolatok esetében is jelen van (2. ábra): egy központot látunk Svédország, Finnország, vagy Olaszország esetében, míg két centrum található Franciaország esetében (Párizs és Lyon), illetve számos, egymáshoz szorosan kapcsolódó központ Németországban.
Mindkét hálózat térben jól körülhatárolható közösségekre bomlik, amelyek közül néhány hidal át különböző országokat. Így például a közösség, amely a Benelux államokat, Franciaországok és Spanyolországot foglalja magába (3. ábra). A közösségek többnyire szomszédos országokat takarnak, például Svájc és Ausztria, vagy Lengyelország, Csehország és Szlovákia esetében. Ugyanakkor az Egyesült Királyság, Magyarország és Horvátország egy közösség a hálózatban a skandináv országokkal. Azt látjuk, hogy a feltalálói együttműködések Olaszországban külön közösséget alkotnak. Érdekes módon Németország két nagyobb közösségbe szerveződik, amely nem tökéletesen követi a Kelet-Nyugat felosztást, mivel különösen az ország déli része a keleti résszel alkot egy együttműködési közösséget.
Ez az innovációs együttműködések Vasfüggöny lehullását követő újjászerveződésére utal.
A megismételt együttműködések nem követnek univerzális mintázatot (4. ábra). Néhány esetben a közösségek országhatárokat követnek (például Franciaország és Olaszország), országcsoportok határait (például Belgium és Hollandia, vagy a skandináv országok). Mások esetében térben közeli régiókat látunk, amelyek országokon ívelnek át (például Egyesült Királyság). Németországban térben koncentrált közösségeket látunk kevés átfedéssel. Összességében a térségek közötti együttműködési közösségek kisebb csoportokra bomlanak, ha a megismételt együttműködéseket vizsgáljuk. Ez pedig arra utal, hogy nagyobb a valószínűsége az együttműködések megismétlésének földrajzilag közelebbi térségek között.
Ezek a megfigyelések az EKT formálódásáról a szabadalmak esetében felemás képet mutatnak. Míg a térségek közötti feltalálói együttműködések mintázatai folyamatban lévő integrációról tanúskodnak, továbbra is erősen követik a tagállami határokat. A megismételt együttműködések egységes EKT-be integrálása azonban még nagyobb kihívásnak bizonyul. Ezzel kapcsolatban megjegyzendő, hogy az európai térségeket összekötő szabadalmi együttműködése hálózat kifejezetten dinamikus, a miénkkel együtt több új kutatást is azt találja, hogy az európai tudástermelés különböző hálózataiban meglehetősen kevés a megismételt kapcsolat. Ezek az eredmények felvetik azt a kérdést, hogy vajon a többféle kollaboratív tudástermelésre irányuló erőfeszítés az európai térszerkezetben miért nem kerül továbbvitelre a későbbi együttműködésekben?
A cikk alapjául szolgáló tanulmány angolul itt érhető el.
A szerzők a KRTK ANET Lab kutatói. A tanulmány a „Társas- és együttműködési kapcsolathálózatok hatása a teljesítményre” című OTKA projekt keretében készült (OTKA K-129207).
Címlapkép: Getty Images
