Tihany hosszú távú fejlesztési terveiről beszélt Kötél Balázs, a település új polgármestere a Tihanyi Visszhang című lapnak. Az interjút a Hírbalaton szemlézte. Ebben többek között beszél egy kétszintes, nagy mélygarázs építéséről a futballpálya alatt.
Minden idők legjobb évét zárja idén a személyi kölcsönök piaca - dőlt el az MNB friss, szeptemberi adatai alapján, miután idén már 230 ezer ilyen szerződést kötöttek a háztartások több mint 600 milliárd forint értékben. Eközben a tavaly bázishoz képest még nagyobb növekedést mutató lakáshitelek 2022 után a második legtöbb kihelyezést érhetik el 2024-ben. A vállalati hitelezés viszont, ha lehet, még gyengébben muzsikált, mint a korábbi hónapokban, a recessziós környezetben nagy kérdés, mikor indul elég beruházás ahhoz, hogy elmozduljunk a mélypontról.
Svédországban enyhíteni kellene a jelzáloghitelek felvételére és visszafizetésére vonatkozó szabályokat, ugyanis megnehezítik az új lakásvásárlók számára a lakáspiacra való belépést - javasolta hétfőn egy kormány által kinevezett bizottság. Magyarországon a zöld lakáshitelek esetében jön enyhítés 2025. január 1-jétől.
Lassan halad a július 1-je óta elérhető, az 1991 előtt használatba vett családi házak energetikai korszerűsítésre igénybe vehető otthonfelújítási program az adminisztráció bonyolultsága miatt. A kormány szeptember végén jelezte, hogy lazítana a program feltételein, meg is jelent ezen a héten a társadalmi egyeztetése az új felhívásnak. Nagy újdonság, hogy az 1991-2006-ban használatba vett ingatlanokra is kiterjesztenék a programot, továbbá eltörölnék a jövedelmi megkötéseket, 3-3 millió forintban egységesítve a hitel és a támogatás maximális összegét. Tartogat azonban szigorításnak tűnő változásokat is a tervezet.
A lakáscélú hitelek törlesztésén és más lakáscélokon túl a már felvett szabad felhasználású jelzáloghitelek törlesztésére is fel lehet használni az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarításokat jövőre. Bővült a felújítási munkálatok köre az eredeti elképzeléshez képest, és kétszer is részletes tájékoztatást kapnak a pénztártagok a felhasználható egyenlegükről – derült ki a Parlament honlapján hivatalosan is megjelent törvényjavaslatból.
A metró éjszakai üzemét az utasigényeknek megfelelően évek óta folyamatosan bővíti a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). Az üzemidő további növelését két órával a szervezet már 2023-ban javasolta, de az ehhez szükséges feltételek, leginkább a több mint 100 millió forintnyi többletköltség nem állt rendelkezésre - közölte a BKK.
Folyamatosan fejlődik a drónhadviselés Ukrajnában: miután az ukrán haderő dedikált drónvadász egységet hozott létre, az oroszok tudatosan elkezdtek védekezni az új fenyegetés ellen.
A Portfolio szeptemberi piaci értesülésének megfelelően jövőre már a forgalmi érték 90%-áig lehet majd lakáshitelt felvenni a zöld lakóingatlanokra, praktikusan minden új építésű lakásra. Erre eddig csak a 41 év alatti első lakásvásárlóknak volt lehetőségük idén év eleje óta, energetikai besorolástól függetlenül. Emellett egységesen 60%-ra emelkedik a maximális jövedelemarányos törlesztőrészlet a zöld lakáshitelek esetében, így a 600 ezer forint alatti jövedelműek is magasabb törlesztőrészletet vállalhatnak. Minderről friss Makroprudenciális jelentéséhez kapcsolódóan adott most hírt az MNB.
Egy olyan új mikro-, kis- és középvállalati programot indított ma el az MFB és az MVM Optimum, amelynek keretében előbbi fix, euróalapú hitelt biztosít energiahatékonysági és zöld beruházások megvalósításához, utóbbi pedig ingyenes tanácsadással segít, hogy megszerezze a beruházásokat végrehajtó cégek Hitelesített Energiamegtakarításait, és ezért cserébe „extra” bevételt ajánljon fel nekik – derült ki a két állami cég hétfőn egyszerre bejelentett közleményeiből itt és itt.
„Szükség van új kollégiumok építésére és a fiatalok számára kedvezményes, 5%-os kamatozású lakáshitelre” – fogalmaz a hétfőn megjelent Nemzeti Konzultáció egyik válaszlehetősége. Ez alapján a kormány a bankok - elsőként a Portfolio által megírt - kezdeményezésének megfelelően kifejezetten a fiatalok számára tenné elérhetővé az 5%-os, vagy az alatti THM-mel bíró piaci kamatozású lakáshiteleket.
Az Európai Uniónak van talán a legnagyobb szüksége az intézményrendszer átalakítására, hogy reagálni tudjon a jelenlegi polikrízisre. Megfelelő háttérrel rendelkezik is ahhoz, hogy ezt a folyamatot megvalósítsa. A döntő tényező a világos jövőkép kialakítása, az együttműködés kulcsfontosságú területeken történő elmélyítése, valamint egy alapvetően új szervezeti keretrendszer létrehozása lesz.
Jelentős lakáspiaci átalakulásokat hozhat a kormány frissen bejelentett 21 pontos akcióterve, miután az a rövidtávú lakáskiadás korlátozásától kezdve a lakbérszabályozáson és otthonfelújításon át a lakásáfára és a lakáshitelek kamatára is kiterjed. Emellett az aranyvízumprogram és az állampapírokból kiáramló százmilliárdok is keresleti felfordulást okozhatnak a következő évben a lakáspiacon. Hogy pontosan mire kell számítanunk, arról ingatlanszakértőket kérdeztünk meg.
Az Energiaügyi Minisztérium november elején induló pályázatával ösztönzi a hazai elektromos töltőhálózat fehér foltjainak felszámolását. A támogatást igénylőknek legalább egy e-töltőállomás létesítését kell vállalniuk a ma még kevésbé ellátott járásokban. A kapcsolódó technikai felhívás napokban lezárult első köre arra szolgált, hogy a lehetséges résztvevők különböző helységekben tegyenek eleget e kötelezettségüknek. A programba jelentkező 28 vállalkozás többnyire az észak-keleti országrész és a Dél-Dunántúl településeit választotta a borsodi vármegyeszékhelytől egy másfél ezres lélekszámú somogyi községig.
Eddigi értelmezésünkkel ellentétben nem lesz szükség lakáshitel felvételére ahhoz, hogy valaki lakásvásárlásra fordíthassa jövőre az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítását, és házépítésre is felhasználható lesz a kifizetés – derült ki a Nemzetgazdasági Minisztérium csütörtökön közzétett tájékoztató anyagából. Felújítás során minden esetben utólagos finanszírozás történik, az eredeti tervezethez képest kibővítették a felújítási munkálatok körét, és felhasználható lesz a megtakarítás a rendes hiteltörlesztés mellett elő- és végtörlesztésre is.
Érdemes előtörlesztenem a lakáshitelemet 2025-ben az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarításomból? Érdemes mielőbb lakást vennem, akár annak árán is, hogy felélem az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarításomat? Ez a két leggyakoribb kérdés, amivel a kormány új, sok kritikát kiváltó (lásd itt és itt) nyugdíjpénztári intézkedésével kapcsolatban találkozunk mostanában. Hosszú távú, nagy felelősséggel járó döntés ez, ebben igyekszünk most segíteni néhány számítással.
Az Ukrajna elleni orosz invázió kezdete óta riogatnak azzal keleten és nyugaton egyaránt, hogy Észak-Korea katonákat fog küldeni az ukrán frontra: már az első komolyabb orosz vereségek után, 2022 nyarán lehetett hallani arról, hogy Phenjan beavatkozásra készül. Most nagyon úgy néz ki, a korábban szinte szürreálisan ható prognózis tényleg megvalósul: Ukrajna és Dél-Korea információi szerint is megérkezett Oroszországba az első 1500 észak-koreai „önkéntes”, akik fegyvert ragadnak majd Moszkva oldalán. Bár Észak-Korea rengeteget segít Moszkvának, úgy néz ki, az egyre szorosabbra fonódó viszonynak lesz egy kellemetlen következménye is Vlagyimir Putyin terveire nézve: az eddig semleges Dél-Korea nemcsak fegyvereket küldhet Ukrajnának, de akár nyíltan be is léphet a háborúba, Kijev oldalán.
Bár a kormány egy hónappal ezelőtti bejelentése alapján sokan erre számítottak, nem minden hitelfelvevő számára lesz elérhető az 5% alatti THM-mel rendelkező lakáshitel – vált egyértelművé az elmúlt napokban. Noha még nemzeti konzultációra is bocsáthatják az ügyet, a minisztérium nyitottnak mutatkozik a bankok azon elképzeléseire, amelyek erőteljesen leszűkítenék a jogosult hitelfelvevők körét az első, kisebb méretű lakásukat megszerző fiatalokra, mégpedig az energiatakarékos lakások keresletének ösztönzésével.
Egy japán kutatócsoport friss tanulmánya szerint egyes gombafajok meglepő, már-már tudatosságra emlékeztető képességekkel rendelkezhetnek az őket körülvevő környezet feltérképezésére és az ahhoz való adaptálódásra. A kutatók szerint egy gombafaj viselkedése arra utal, hogy képes lehet felismerni a formákat és ennek megfelelően alakítani a viselkedését, ami új megvilágításba helyezi az intelligenciáról alkotott eddigi tudományos vélekedéseket - közölte a ScienceAlert.
A British American Tobacco (BAT) új, szintetikus nikotint tartalmazó terméket tervez bevezetni az Egyesült Államok piacán. A vállalat amerikai leányvállalata, a Reynolds American elnöke, David Waterfield szerdán jelentette be, hogy a Velo nikotinos tasakok új változata laboratóriumban előállított nikotint fog tartalmazni. Ez az egyik első alkalom, hogy egy jelentős dohányipari vállalat nyíltan szintetikus nikotint használ termékeiben.