„Lehet, hogy igen, de az is lehet, hogy nem. Ezt a döntést valószínűleg ma este fogjuk meghozni” – közölte Donald Trump a Fehér Házban tartott sajtótájékoztatóján csütörtök este. Az elnök ezzel utalt arra, hogy a nap végéig várható a végleges állásfoglalás a kérdésben.
Az Egyesült Államok vezetője már korábban is figyelmeztette a két szomszédos országot, amelyek egyben az USA legfontosabb kereskedelmi partnerei is, hogy vámokat vezethet, amennyiben nem tesznek hatékony lépéseket két kulcsfontosságú probléma megoldására.
Az egyik a fentanil nevű kábítószer csempészete, a másik pedig az illegális bevándorlás kérdése az amerikai határokon.
A bejelentés után a kanadai miniszterelnök, Justin Trudeau hivatala nem volt azonnal elérhető kommentárért a Reuters számára. Hasonlóképpen, a mexikói gazdasági minisztérium sem reagált azonnal a kijelentésre.
Az esetleges vámemelés jelentős hatással lehet a két ország olajexportjára, valamint az Egyesült Államok energiapiacára. A döntés várhatóan komoly visszhangot vált ki mind a hazai, mind a nemzetközi gazdasági és politikai körökben, amit már jelez, hogy zárás előtt beütötték az amerikai tőzsdéket a hírre.
Forrás: Reuters
Címlapkép: Donald Trump amerikai elnök beszél az American Airlines és egy katonai helikopter között történt légi balesetről a Fehér Házban, Washingtonban, az Egyesült Államokban 2025. január 30-án. A fotó forrása: Celal Gunes /Anadolu via Getty Images