Az MNB-re hivatkozó idén májusi és tavaly szeptemberi adathalász támadások után ismét telefonos csalási kampányt folytatnak magukat a jegybank munkatársainak hazudó kiberbűnözők. Az elkövetési mód újdonsága, hogy a csalók immár az ügyfelek biztosítási, illetve befektetési jellegű megtakarításait is meg akarják szerezni maguknak - közölte az MNB.
A mesterséges intelligencia boom növeli a bankok függőségét a nagy amerikai technológiai cégektől, ami új kockázatokat jelent az ágazat számára - mondták európai banki vezetők.
Elképesztő összegeket emésztenek fel már jelenleg is a fejlett AI-modellek képzési költségei, amelyek várhatóan az előttünk álló időszakban csak még tovább emelkednek majd, noha számos vállalat már most is igyekszik olcsóbb megoldásokat kifejleszteni - számolt be a Zerohedge.
Azokban az ágazatokban, ahol használják a mesterséges intelligenciát, ugrásszerűen nőtt a termelékenység, és a bérezés is magasabb – derült ki a PwC globális felméréséből. A részletekről Kerekes Antalt, a PwC Magyarország cégtársa beszélt az InfoStartnak.
Pénteken sztrájkba léptek a Samsung Electronics dolgozói, ami a vállalat történetében először fordult elő. A National Samsung Electronics Union (NSEU), amely a vállalat több szakszervezete közül a legnagyobb, egynapos munkabeszüntetést hirdetett meg a Samsung szöuli irodaházában. A sztrájkot az váltotta ki, hogy megrekedtek a tárgyalások a bérpótlékokról és a szabadidőről - írta meg a The Verge.
Az európai választási kampányok során egyre több összeesküvés-elmélet és dezinformáció jelenik meg, amelyek célja a választók megtévesztése és a politikai haszonszerzés. Ezek a koholmányok gyakran Moszkvából származnak, de nem ritkák az európai forrásból származó álhírek sem - írta a Deutsche Welle.
Eséssel nyitottak az amerikai tőzsdék a felemás munkaerőpiaci adat megérkezését követően, a Dow Jones stagnál, a S&P 500 0,1 százalékos mínuszban van, míg a Nasdaq 0,1 százalékot esett.
A Tesla igazgatótanácsának elnöke, Robyn Denholm arra kéri a részvényeseket, hogy hagyják jóvá a vezérigazgató, Elon Musk 56 milliárd dolláros bércsomagját, különben fennáll a veszélye annak, hogy az üzletember távozik a cégtől - írja a The Verge.
Az Apple a jövő heti fejlesztői konferenciáján, a WWDC-n mutathatja be új jelszókezelő alkalmazását, amely a gyártó készülékei mellett Windowson is elérhető lesz majd - írja a The Verge.
Egy törvény értelmében a TikTok kínai anyavállalata, a ByteDance nem vásárolhat az AI rendszerekhez kulcsfontosságú Nvidia-chipeket, ezért egy kiskaput kijátszva, az Oracle által üzemeltetett amerikai szerverek kapacitásait bérlik - írja az Engadget.
A mesterséges intelligencia rohamos terjedése fokozni fogja a bankok függőségét a nagy amerikai technológiai cégektől, amely új kockázatokat jelent szektor számára. Az európai banki vezetők szerint a számítási kapacitás igénye miatt elkerülhetetlen a technológia alkalmazása - számolt be a Reuters.
Japán termékenységi rátája újabb rekordalacsony szintet ért el, miközben a kormány különböző intézkedésekkel, köztük egy társkereső alkalmazás indításával próbálja ösztönözni a fiatalokat házasságkötésre és családalapításra - számolt be a CNN.
Nem kérdés, hogy a mesterséges intelligencia rövid időn belül jelentősen át fogja alakítani a vállalatok működését, a hazai vállalatok a technológiában a lehetőséget, mintsem a veszélyt látják – derül ki az RSM Hungary és a Bizalmi Kör közös kutatásából. A cégek 80 százaléka már kipróbálta az AI-t, és ahol bevezették, ott jól is teljesítenek az MI megoldások. A hazai cégek több mint fele jelentős befektetésre készül az elkövetkező 3 évben a területen, jelenleg még csak a cégek hatoda költött érdemben az MI alkalmazására. A GenAI banki környezetben való hasznosításáról is szó lesz június 11-ei Financial IT konferenciánkon. Regisztráció és részletek itt!
Mi lehet a következő évtized legizgalmasabb befektetése? Bitcoin? Mesterséges intelligencia? Elektromos autók? Vélhetően ezek a lehetőségek ugranak először az ember eszébe, de egyre „szexibb" témává növi ki magát a zöld átállás, és az ezzel kapcsolatos befektetési lehetőségek is. Ennek köszönhetően komoly ralit láthattunk már az ezüstnél, a réznél és az uránnál is, de a kritikus nyersanyagoknak (szerencsére) több olyan apró szegmense is van, ahol az árfolyamokra nézve még nem az lehet a befektetők első gondolata, hogy „hát, erről már lecsúsztam". Több nagyon fontos terület felett a legtöbben eddig átsiklottak, pedig a kritikus nyersanyagoknál is jelentős strukturális hiányra van kilátás a jövőben, ráadásul komoly rizikófaktort jelent, hogy néhány, bizonyos esetekben rendkívül ingatag helyzetű országtól függ mindössze a teljes globális ellátás. Elemzésünkben egy ilyen kritikus nyersanyagot nézünk meg közelről, utánajárunk, hogy miért lehet ebből a következő évek egyik legizgalmasabb tőzsdei sztorija.
Jól mutatja a mesterséges intelligencia által hajtott tőzsdei menetelés mértékét, hogy az Nvidia hamarosan már a világ legértékesebb cégévé válhat. A mostani szintek láttán azonban már érdemes lehet alternatívákban gondolkozni azon befektetőknek, akik megjátszanák az AI-ralit. Éppen ezért mutatunk most egy olyan olcsó részvényt, ami a következő hónapok nagy nyertese lehet.
Más vállalatok után az Apple is partnerségre lépne a ChatGPT-t üzemeltető OpenAI-al – írja a Gizmodo. A hírt várhatóan a jövőhét folyamán fogják bejelenteni az Apple kaliforniai fejlesztői rendezvényén.
A mesterséges intelligencia boom egyik nagy nyertese az Nvidia, a cég chipjeit falják a cégek, a chipgyártó bevétele és profitja száguld, nem különben az árfolyama, ami új csúcsra emelkedett, ezzel a cég értéke meghaladja a háromezer milliárd dollárt.
Az Nvidia egészségügyért felelős alelnöke, Kimberly Powell szerint a generatív mesterséges intelligencia forradalmasítja az egészségügyet, különösen a gyógyszerkutatás és betegdiagnosztika terén. Az AI gyorsasága és pontossága jelentősen növelheti a klinikai vizsgálatok sikerességét - írja az Al Jazeera.