Mégsem egyesül a Nissan és a Honda, de feltűnt egy új megmentő
Üzlet

Mégsem egyesül a Nissan és a Honda, de feltűnt egy új megmentő

Portfolio
A Honda és a Nissan bejelentette, hogy lezárultak az egyesülésükről szóló tárgyalások. Bár a fúzió nem valósul meg, a két vállalat folytatja stratégiai együttműködését a Mitsubishivel közösen, különös tekintettel az elektromos járművek és az önvezetés területére. A sikertelen egyesülés jelentős hatással lehet mindkét cég jövőjére, különösen a Nissan számára jelent kihívást pénzügyi helyzete stabilizálásában, de közben feltűnt egy újabb megmentő, a KKR nevű magántőke-befektető cég személyében - számolt be a Bloomberg.
2025. március 26-27-én Győrben találkoznak a legjelentősebb hazai OEM-ek, vevők és beszállítók – erős szakmai program, állófogadás, gyárlátogatás, networking és szálláslehetőség!

Hivatalosan is véget értek a Honda és a Nissan egyesülésről szóló tárgyalások,

nem fog megvalósulni a fúzió, amely a világ egyik legnagyobb autógyártóját hozta volna létre.

A két márka a tárgyalások összeomlása ellenére közölte, hogy folytatja stratégiai partnerségét a Mitsubishivel, és együttműködnek az akkumulátorok, az önvezetés, a szoftverek és az elektromos autók házon belüli fejlesztésében.

A sikertelen összefogás következményei valószínűleg mindhárom, de különösen a Nissan számára lesznek kulcsfontosságúak, tekintve, hogy gyártó pénzügyi helyzet problémás. A vállalat lefelé módosította éves működési eredmény-előrejelzését 150 milliárd jenről 120 milliárd jenre, ami magában foglal 100 milliárd jen szerkezetátalakítási költséget is. A Honda ezzel szemben legalább az éves profitra vonatkozó előrejelzését stabilan tartotta, miután a negyedik negyedéves eredmények nagyrészt megfeleltek a várakozásoknak.

Az egyesülés meghiúsulása után a Nissan számára kulcsfontosságú lehet új partnerek keresése. Tatsuo Yoshida, a Bloomberg Intelligence vezető autóipari elemzője szerint:

A Nissannak szüksége van egy pénzügyileg stabil partnerre a Honda helyett. Most, hogy az összeolvadás nem valósult meg, valószínűleg újra fel fognak merülni a cég pénzügyi helyzetével kapcsolatos aggodalmak.

A tajvani Foxconn érdeklődést mutatott a Renault-nak a Nissanban lévő 36 százalékos részesedésének megvásárlása iránt. Young Liu, a Foxconn elnöke elmondta, hogy már felvette a kapcsolatot mind a Nissannal, mind a Hondával a lehetséges együttműködésről.

A Bloomberg közben arról ír, hogy egy új szereplő is bejött a képbe. Az ügyet ismerő forrásokra hivatkozva azt írják,

hogy a KKR fontolgatja a Nissanba való befektetést.

A források szerint az amerikai székhelyű magántőke-befektető cég a Nissan pénzügyi helyzetének javítását célzó tőke- vagy adósságjellegű befektetésben gondolkodik, de még az értékelés korai szakaszában jár.

A KKR már régóta jelen van Japánban, többek között az autóalkatrészeket szállító Marelli Holdingson keresztül.

Címlapkép forrása: Shutterstock

A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ

Kiszámoló

Új nap, újabb gyászos statisztika

A KSH ma kihozta a tavaly decemberi ipari termelés második becsléséről szóló statisztikai adatot. Egy év alatt 6,4%-kal csökkent az ipari termelés, miután már az előtte való évben is csökke

PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Leleplezték a kormány digitális mestertervét -
Green Transition & ESG 2025
2025. március 6.
Property Warm Up 2025
2025. február 20.
Agrárium 2025
2025. március 19.
Biztosítás 2025
2025. március 4.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Díjmentes előadás

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!

Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.

Díjmentes előadás

Vigyázz, Kész, Tőzsde! Használd ki a legjobb akciókat!

Ne maradj le a legnagyobb számlanyitási akciókról! Megmutatjuk, hogyan indítsd el az első befektetésed, milyen bónuszokat érdemes kihasználni, és hogyan kezdhetsz bele a tőzsdei vagyonépítésbe.

Ez is érdekelhet
GettyImages-583650056-emisszió-energiaipar-energiatermelés-gáz-ipar-környezet-olaj-tűz