A csehországi, berlini és a közép-kelet-európai térség vezető ingatlan tulajdonosa, a CPI Property Group bejelentette a 750 millió euró értékű, az amerikai S rendelkezésnek megfelelő, elsőbbségi, fedezetlen zöldkötvények sikeres kibocsátását, amelyek lejárata 2027. április 23., hozama pedig 1,625%.
Hosszútávon a gazdaság sokkal elvontabb és virtuálisabb lesz, mint amit eddig ismertünk, az emberek pedig nem csak kívülről nézik a digitális világot, hanem be is lépnek abba – véli Tomás Sedlacek cseh közgazdász. A szakember szerint könnyen lehet, hogy húsz év múlva majd csak kívülről szemléljük egy ablakon a valóságot, és néha látogatunk oda, ahogy ma az erdőbe megyünk kirándulni.
A Samsung lett az egyik híresen sikeres technológiai befektető kedvenc részvénye. Bevásárolt a dél-koreai mobilgyártó papírjaiból az alapjába, így a legfontosabb befektetése lett, több pénzt tett bele, mint az Apple-be vagy az Alphabetbe.
Mind az irodák, mind az ipari-logisztikai ingatlanok piacán történelmi méységbe süllyedt az üresen álló területek aránya - derül ki az MNB legfrissebb Kereskedelmiingatlan-piaci jelentéséből. A jelentés a fentieken túl bemutatta a kiskereskedelelmi ingatlanok és a hotelek piacát, valamint kitért a befektetési volumen és a hitelezés aktuális számaira is.
Az MFB csoportszinten gondolkodik, ami azt jelenti, hogy összehangoljuk a tőke- és hitelági segítséget is, és ennek jegyében ma elindítottunk egy új kombinált hitelterméket – jelentette be a HiVentures-Portfolio közös mai konferenciáján Sipos-Tompa Levente. Az MFB elnök-vezérigazgatója rámutatott, hogy ennek az új terméknek a keretében azok a cégek, amelyek a HiVentures-től már tőkeági segítséget kapnak, ennek a ma bejelentett programnak a keretében legalább 100 millió, legfeljebb 10 milliárd forintnyi hitelt is kaphatnak hosszú futamidőre, fix kamattal euró és forint alapon is.
Karácsony Gergely kapta az önkormányzati választáson a legtöbb szavazatot a főpolgármester-jelöltek közül Budapesten, így a következő öt évben az ő vezetésével működhet a főváros. A főpolgármester programja rengeteg területet érint, amelyek a lakáspiacra is hatással lesznek, többek között a klímavédelem, a város- és közlekedésfejlesztés irányai, a zöldfelületek és a közterek kérdései. Emellett a lakáspiacra vonatkozóan önmagában is számos intézkedést tartalmaz, amelyeket az alábbiakban mutatunk be.
Kétéves alkudozás után bejelentette csütörtökön az Eurócsoport elnöke (képünkön), hogy megszületett a megállapodás a közös eurózóna költségvetés főbb paramétereiről, amelynek kialakításában a jelek szerint a magyar érdekek egy részét is figyelembe vették. Összességében azonban felemásak a most megszületett alku következményei hazánknak, így talán nem véletlen, hogy most elmaradt a Pénzügyminisztérium közleménye, noha korábban sorozatosan adott ki ilyeneket az egyeztetések különböző fázisaiban a magyar tárca.
Szeptemberben nevezett ki új magyar alelnököt a Nemzetközi Beruházási Bank (IIB). A több ország tulajdonában álló befektetési bank működését kevéssé ismerők számára meglepő lehet, hogy Laszlóczki Imre komoly diplomata múlttal került a pozícióba: az alelnök elsőként a Portfolio-nak beszélt arról, mit is jelentenek a gyakorlatban a fejlesztések az IIB-nél, milyen területekben látnak fantáziát, de természetesen a Budapestre költözéssel kapcsolatos diplomáciai kérdésekre is rákérdeztünk.
2020. január 1-jétől kiterjeszti a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az önkéntes nyugdíjpénztárakra is a megtakarítási célú életbiztosításoknál régóta használt Teljes Költségmutatót (TKM). A modellszámítást tükröző mutatószámnak köszönhetően végre megtudhatjuk, hogy az önkéntes pénztárak tagjai a befektetéskor elvont, működési és fedezeti tartalékba kerülő összegeken felül milyen közvetett, mögöttes díjakat kell, hogy kifizessenek és összehasonlíthatóvá válnak régi riválisuk, a nyugíjbiztosítások költségterhelésével is.
A tavalyi rekordév után idén új szakaszába lépett a hazai fotovoltaikus napenergia-piac, miután idén ősszel kiírták az első új, kísérletinek szánt METÁR-tendert. Ez nem csupán a megújuló alapú villamosenergia-termelés magyarországi támogatásában, de számos más vonatkozásban, így a naperőmű beruházások tervezésében és finanszírozásában is jelentős változásokat hozhat. A kiírás részletei nem érték váratlanul a piaci szereplőket, de a nemzetközi trendet figyelembe véve némileg mégis rendhagyónak tűnnek.
Több szempontból is fontos űrt tölt be és kiegészíti a meglévő finanszírozási termékpalettát az MFB Csoporthoz tartozó Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő által kezelt új, 31 milliárd forintos kkv tőkealap. Dr. Sipos-Tompa Levente, az MFB elnök-vezérigazgatója, Katona Bence, a Hiventures vezérigazgatója és Mikesy Álmos, a Hiventures vezérigazgató-helyettese ugyanis a Portfolio-nak adott interjújában elárulta, hogy vannak olyan hazai cégek, akik az ilyen tőkeági finanszírozás eddigi hiánya miatt nem tudtak megugrani egy bizonyos szintet. Emellett a program célja, hogy az új uniós finanszírozási ciklus felpörgéséig se legyen kiesés a magyarországi kis- és középvállalkozások finanszírozásában. A Portfolio azt is megtudta, hogy bár csupán néhány hét telt el a Hiventures kkv-üzletágának bejelentése óta, de folyamatosan érkeznek az érdeklődések a cégtulajdonosok részéről a tőkeági finanszírozás iránt.
Kiemelkedő népszerűségnek örvend a júniustól megvásárolható Magyar Állampapír Plusz, amelyet eddig nagyjából 2000 milliárd értékben jegyeztek. Célszerű feltenni azonban a kérdést: tényleg ez az egyetlen termék, amelyben érdemes tartani megtakarításunkat? A Diófa Alapkezelő szakértői azt vizsgálták, milyen előnyei lehetnek a változatosabb portfólió kialakításának.
Magyarországon teljesen mindegy, hány éves vagy, egyfajta népbetegség, hogy nagyon félünk a rizikótól, nem beszélve arról, hogy sokan rövid távon gondolkodnak. Kardos Zsolt, az Aegon Alapkezelő szenior termékmenedzsere szerint lenne még hova fejlődnie a pénzügyi kultúrának, kezdésnek például azt kellene megértenie a lakosságnak, hogy a tőzsde nemcsak spekulációs, hanem megtakarítási platform is. A szakember beszélt arról is, megtakarításunk hány százalékát érdemes szuperállampapírban tartani, miért örvendenek egyre nagyobb népszerűségnek az ESG-befektetések és miért lehet jó döntés tematikus alapot venni.
A MÁP+ legnagyobb előnye, hogy értékesítési szempontból erős motivációt ad a részvényalapok térnyerése számára, ezzel pedig némiképp paradox módon, de a hazai pénzügyi kultúra kiteljesedéséhez fog vezetni – mondta el a Portfolio-nak adott interjúban Pallag Róbert, a Generali Alapkezelő befektetésekért felelős vezetője. Kiemelte, hogy bár nagyon jól hangzik 5 éves időtávon egy lényegében garantált, összességében 27%-os hozam, a forint nagyon erőteljes leértékelődési pályán van, ezt pedig minden befektetőnek figyelembe kell vennie a megtakarítási döntései során.
Vajon meddig tartható fenn a kelet-közép-európai ingatlanpiacok jelenlegi növekedési üteme? Melyek a legnagyobb kockázatok és milyen lehetőségeket rejtenek az olyan dél-kelet európai fővárosok, mint például Belgrád? – tette fel a kérdéseket a Bécsben megrendezett CEE Property Forum 2019 konferencián Jean-Bernard Wurm, Co-Founder & Managing Director, Secure Legal Title, London.
Egyre olcsóbbak az európai befektetési alapok, a passzív alapok térnyerése arra sarkallja az alapkezelőket, hogy olcsóbban kínálják termékeiket – derül ki az ICI Global adataiból.
Visszatekintő cikksorozatunkban a 2006-os Property Investment Forum konferencia témáival, illetve azzal foglalkozunk, hogy mi történt 13 évvel ezelőtt a hazai ingatlanpiacon. Korábbi cikkünkben már összefoglaltuk a 2005-ös eseményeket, most haladunk tovább az időben, amikor többek között: hatalmas tervek készültek budapesti lakásprojektekre, az irodaházak némi túlzással kongottak az ürességtől, a retail piacon beindult az élet az Andrássy úton, illetve elkezdték talán az egyetlen olyan városrészfejlesztési projektet, ami túl tudta élni a válaságot, és átalakításokkal, illetve csúszással, de hamarosan a végéhez ér. Lássuk, mi történt a második Property Investment Forumon és 2006-ban a hazai ingatlanpiacon!
Miért van az, hogy ha nyugdíjról van szó, a legtöbb magyar úgy gondolja, az jár neki, de, hogy miből lesz nyugdíj, azt már csak kevesen gondolják át és még kevesebben tesznek érte. A Portfolio október 1-jei Öngondoskodás konferenciáján a nyugdíj-megtakarítási piac neves képviselőit kérdezzük arról, miért csökken a nyugdíj-megtakarítási termékek iránti kereslet, valóban jó ötlet lenne-e a jóléti alapok felállítása és mi lesz, ha berobban a piacra a nyugdíjkötvény.
Idén negyedik alkalommal tette közzé a Budapesti Értéktőzsde a BÉT50 kiadványát, amelyet a BÉT50 kkv-k csúcstalálkozója esemény keretében mutatták be. A résztvevőket Patai Mihály, a Budapesti Értéktőzsde elnöke és a Magyar Nemzeti Bank alelnöke köszöntötte, a rendezvény nyitóelőadását pedig Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke tartotta meg.
A négy orvos- és egészségtudományi egyetem, valamint az Innovációs és Technológiai Minisztérium részvételével megalakul az Egyetemi Klinikák Tanácsa - jelentette be az innovációs és technológiai miniszter szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.