Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata.
Az államháztartási hiány az éves bevételek és kiadások közötti különbségből tevődik össze, az államadósság pedig a múltbeli hiányok összege. Ezeknek a számoknak valós politikai következményei vannak, mivel az Egyesült Államoknak van egy meghatározott adósságplafonja (törvény írja elő, mi az a szint, ameddig az állam hitelt vehet fel). December 28-án Janet Yellen, a távozó pénzügyminiszter azt közölte:
az adósságplafont „január 14. és január 23. között” fogják elérni.
„Rendkívüli” intézkedésekkel Biden áttolhatja a problémát a következő Trump-kormányzatnak egyfajta búcsúajándékként, cserébe azért, hogy Trump (Elon Musk támogatásával) nem volt hajlandó elfogadni a finanszírozásról szóló korábban megkötött kétpárti alkut. Trump talán tovább halaszthatja az adósságplafon elérése miatti leállást (day of reckoning), de csak rövid időre.
A novemberi 367 milliárd dolláros havi költségvetési hiány és a 2024-es, átlagosan havi 150 milliárd dolláros deficit mellett nem fog sokáig tartani, mire elérik a jelenlegi adósságplafont.
A karácsonyi megállapodásban a katasztrófa- és vészhelyzeti kiadásokra szánt mintegy 110 milliárd dollár sem könnyít a helyzeten. Eközben a republikánus párt szélsőséges erői ragaszkodnak ahhoz, hogy az adósságplafont ne emeljék meg, ami azt jelenti, hogy a hiányt teljesen meg kellene szüntetni.
Ha Trump nem tudja az összes republikánust maga mellé állítani, akkor az adósságplafonról és a jövőbeli deficitekről szóló új megállapodással kell majd némi támogatást szereznie a demokraták részéről. De miért kellene a demokratáknak beleegyezniük az adósságplafon emelésébe, ha ez csupán azt teszi lehetővé, hogy Trump hatalmas és igazságtalan adócsökkentéssel jutalmazza Muskot és más oligarchákat a támogatásukért cserébe?
A deficit és az adósság körüli kongresszusi csatározás csak az egyik elemét jelenti annak a költségvetési trilemmának, amellyel Trumpnak már az első napon szembe kell néznie. A másik kérdés pedig az adózás.
Ha van egy olyan dolog, ami mellett Trump és a haveri köre valóban elkötelezett, az a nagyvállalatok és a milliárdosok adójának csökkentése.
Vezető „elvük” az, hogy állandósítsák azokat a felelőtlen adócsökkentéseket, amelyeket Trump az első kormányzása alatt írt alá (amelyek közül sok 2025 végén lejár), és hogy még tovább csökkentsék az amerikai nagyvállalatok adóterhét. A legtöbb becslés szerint ez 7,5 ezer milliárd dollárral növelné az államadósságot, bár a Szövetségi Költségvetésért Felelős Bizottság felső becslése ennek az összegnek a dupláját teszi ki.
A Trump-kormányzat természetesen valamiféle növekedési csodát fog ígérni, és előveszi a régi nótát, miszerint az adócsökkentések megteremtik a maguk fedezetét. Ne törődjünk azzal, hogy ez soha nem következett be – sem a 2017-es adócsökkentések után, sem Ronald Reagan 1980-as évekbeli adócsökkentései után. Valójában az első Trump-kormányzat adópolitikája tíz év alatt már a mostani számítások szerint is 1,9 ezer milliárd dollárba fog kerülni. Ebből kiindulva, költségvetési Houdini – vagy példátlan szintű költségvetési becstelenség – kellene ahhoz, hogy 7,5 ezer milliárd dollárból 0 dollár legyen.
Ez vezet el a trilemma harmadik kérdéséhez, a kiadáscsökkentéshez. Köztudott, hogy az amerikai kormányzat legtöbb kiadása nem diszkrecionális; ezek olyan programokhoz kötődnek, mint a társadalombiztosítás, amelyeket még a legtöbb republikánus sem szívesen vágna meg. Ráadásul a diszkrecionális kiadások közel fele a védelemre megy – egy másik, a republikánusok számára kedves költségvetési tételre. Így a nem védelmi célú diszkrecionális kiadásokból csak mintegy 750 milliárd dollár marad.
A hiány felszámolásához Trumpnak meg kellene szüntetnie az összes nem védelmi célú diszkrecionális kormányzati programot – nemcsak az oktatási minisztériumot, hanem a nemzeti parkokat és azokat a belbiztonsági ügynökségeket is, amelyekre kormányának szüksége lesz a kíméletlen bevándorlásellenes politikájának érvényesítéséhez. Még így is maradna egy ezer milliárd dolláros éves lyuk a trumpi adócsökkentés megvalósítása előtt, ami matematikailag lehetetlenné válik, ha csak egy maroknyi republikánus törvényhozó betartja azt az ígéretét, hogy nem növeli a hiányt.
Ugyanakkor Trump azt akarja, hogy az európaiak a GDP 5%-ára emeljék védelmi kiadásaikat. Ha az USA, amely jelenleg a GDP 3,1%-át költi védelemre, ugyanezt tenné (ami egyébként a képmutatás csúcsa lenne), az évente további mintegy 600 milliárd dollár kiadást jelentene.
Természetesen a kétpárti kompromisszum tető alá hozása még mindig lehetséges. Ez progresszív adóreformot (amelyben a magasabb jövedelműek többet fizetnének) és olyan rendelkezéseket foglalna magában, amelyek megerősítenék azokat a kormányzati programokat, amelyek olyan fontos szerepet játszanak amerikaiak millióinak életében. Ez nem tetszene az adóssághéjáknak vagy a Trumpot körülvevő oligarcháknak, de a szupergazdagoknak nincs szükségük az állami szociális programokra (legalábbis ők ezt hiszik), tehát miért ne lehetne őket kivenni a folyamatból?
Trump eddigi politikáját figyelembe véve kijelenthető, hogy egy ilyen kompromisszum elérése nem lesz könnyű feladat.
Káosz lesz, ahogyan azt már láthattuk a karácsony előtti napokban, amikor majdnem leállt a szövetségi kormányzat.
A megoldás akkor az volt, hogy eltolják a probléma érdemi kezelését, amíg Trumpot beiktatják hivatalába. De mi lesz a megoldás legközelebb?
Az új év kezdetén emberek százmillióinak élete és jólléte függ attól, hogy ez a dilemma milyen zökkenőmentesen és gyorsan oldódik meg. Lehet, hogy Trump és támogatói meg akarják változtatni a világrendet, de előbb Amerika saját háza táján kell rendet tenniük, és korántsem világos, hogyan fogják ezt megtenni.
Copyright: Project Syndicate, 2025.
Joseph E. Stiglitz
A Columbia Egyetem Nobel-díjas közgazdászprofesszora. Az elismerést 2001-ben kapta. Az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) 1995-ös jelentésének vezető szerzője, amely szervezet 2007-ben béke Nobel-díjat kapott. 1995-1997 között Bill Clinton amerikai elnök gazdasági tanácsadó testületét vezette. A Világbank alelnöke és vezető közgazdásza volt 1997-2000 között. Kutatásai többek között a jövedelmi egyenlőtlenségek, a klímaváltozás, a vállalati kormányzás (corporate governance) és a globalizáció kérdéseire irányulnak.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ
