Az egy hónapos karbantartási munkák vállalhatatlan következményekkel is jártak a Nyugati pályaudvaron, ezért a MÁV elnök-vezérigazgatója azonnali belső vizsgálatot rendelt el - közölte a vasúttársaság a honlapján hétfőn délután.
Az olajnagyhatalmak vasárnap sikeresen megegyeztek egymással arról, hogy a még meglévő 5,8 millió hordónyi megszorítást 2022 szeptemberéig fokozatosan kivezetik. A termelés növelése pedig augusztusban folytatódik. Emellett ma alaposan elromlott a tőzsdei hangulat, amelyben megütötték az olajat is a befektetők, akik igyekeznek szabadulni minden kockázatos eszköztől. A hosszabb távú kilátások azonban egészen más képet festenek, mint a mai pánikhangulat.
Körülbelül 50 ezer embert, köztük 180 újságírót figyelhettek meg világszerte az izraeli NSO Group Technologies Pegasus kémszoftverével. A spyware olyannyira komoly, hogy Izraelben fegyverként tartják nyilván, ezért exportja a kormány engedélyéhez kötött. Hivatalosan csak állami szereplőkkel üzletel az izraeli cég, de előfordult már korábban, hogy Mexikóban például drogkartellek kezébe került a kémszoftverük. Az ügynek magyar érintettsége is van, de a kormány tagadja, hogy tudna az adatgyűjtésről. Maga az NSO Group viszont több közleményt is kiadott, melyben határozottan tagadnak nagyon sokat a nemzetközi médiában megjelent állításokból.
A fintech világ a pénzügyi szféra egyik legizgalmasabb területe. Ugyan a technológiai cégekként fellépő és működő vállalatok teljesen felrázták a klasszikus pénzintézetek által eddig uralt piacot, a fintechek még mindig keresik a pontos helyüket a pénzügyi szektorban. Mi most tíz trendet szedtünk össze, mely szerintünk meghatározza a fintech világ jelenlegi útkeresését és lehetséges jövőjét.
Alaposan elromlott a hangulat ma a világ tőzsdéin, amelyet a delta vírusvariáns terjedése okoz, így csúnyán lefordult a német, a brit és a francia börze is a vezető részvényindexek közül. Az általánosan kedvezőtlen piaci hangulattal együtt esnek a kriptovaluták is, többek között a bitcoin, az ethereum, illetve az XRP és a dogecoin is.
Látszik némi mocorgás és pozitív előjel a faanyagok árában: tavalyhoz képest több mint kétszeresére emelkedett a faanyagok ára, most azonban elindult az árcsökkenés az óceántúli tőzsdén, ami idővel hazánkat, illetve a kis-, és nagykereskedéseket, felhasználókat is elérheti. Kíváncsiak voltunk, hogy a hazai piaci szereplők érzékelik-e már a változást.
Az intenzív esőzések miatt hatalmas áradások pusztítottak a napokban Németországban, amelyek következtében több mint 180-an vesztették életüket és jelentős anyagi kár keletkezett. Szakértők szerint az áradások hátterében minden bizonnyal a klímaváltozás áll. A mostani események a német választások kimenetelét is befolyásolhatják, amelyet alig több, mint két hónap múlva rendeznek meg. Kérdéses azonban, hogy a kormányzati pozícióban lévő CDU/CSU, vagy a klímaválsággal évek óta kampányoló Zöldek támogatottságára gyakorol-e nagyobb hatást.
Miután Kína betiltotta a bitcoin bányászatát, az iparági szereplőknek nem maradt más választása, mint hogy más országba helyezték át a tevékenységüket, és az egyik ilyen ország éppen Kazahsztán. A probléma viszont az Kazahsztánnal, hogy az ország energiamixében elenyésző arányban találhatók csak megújuló energiaforrások.
Az Egyesült Államok gazdasági növekedése tavasszal valószínűleg csúcsra ért, és bár az év hátralévő részében, illetve jövőre is erős marad az ütem, fokozatosan lassulni fog, párhuzamosan a költségvetési gazdaságösztönző intézkedések és az újranyitás hatásainak kifutásával - vélik a The Wall Street (WSJ) című amerikai gazdasági napilap által megkérdezett közgazdászok.
Fontos az egyensúly helyreállítása azt követően, hogy a magyar gazdaság az idén eléri a válság előtti teljesítményét – szögezte le friss cikkében Matolcsy György. Vagyis a kormány ellentétes álláspontja ellenére az MNB elnöke szerint 2022-ben 3% környékére kell leszorítani a költségvetési hiányt.
A felhő alapú szoftvermegoldások igénybe vevője sokszor nem tulajdonosa a szoftvernek és nem is birtokolja azt, hanem hozzáférést kap a szoftverhez és akkor használja, amikor szüksége van rá. Egyre többen vannak ilyenek a világban és Magyarországon is, az erre fordított kiadások drasztikusan emelkednek. Az ilyen szolgáltatások igénybevétele több elszámolási problémát felvet, és a költségek méretét tekintve egyáltalán nem mindegy, hogy ezek hogyan kerülnek be a könyvekbe. Ehhez ad összefoglaló betekintést Dezsényi András, a KPMG szenior menedzsere, IFRS szakértője.
2021 második negyedévében egy új épülettel bővült a budapesti modern irodaállomány, a 19 760 négyzetméter bérbeadható területtel rendelkező BudaPart City-vel. A teljes budapesti modern irodaállomány jelenleg 3 955 570 négyzetmétert tesz ki, melyen belül 3 316 090 négyzetméter „A” és „B” kategóriás modern spekulatív irodaterület, valamint 639 480 négyzetméter saját tulajdonú irodaház található. Az üresedési ráta a második negyedév során tovább emelkedett 9,8%-ra, ami 0,8 százalékpontos negyedéves és 2,5 százalékpontos éves növekedést jelent.
Öt év alatt életbiztosítási termékportfólióval rendelkező niche biztosítóból közepes méretű kompozit biztosítóvá válna a CIG Pannónia Biztosító. A biztosító 2026-ra nagyjából megduplázná a díjbevételét, a jelentős kezdeti beruházások után kiszámítható nyereségtermelésben és osztalékpolitikában gondolkoznak. A társaság terveinek részleteiről, a Mészáros Lőrinchez és Keszthelyi Erikhez köthető Hungarikum közvetett tulajdonrészének további növekedéséről, a szuperbankkal való együttműködés lehetőségéről Polányi Zoltánt, a társaság igazgatóságának elnökét és vezérigazgatóját kérdeztük.
Az Európai Unió megelőzte az Egyesült Államokat lakosai egyszeri oltottságában koronavírus ellen - adta hírül hétfőn az AP amerikai hírügynökség az Our World in Data nevű oxfordi statisztikai intézet kimutatása alapján.
Augusztus 19-én közgyűlést tart a Gloster, mely során dönteni fognak többek között a társaság részvényei névértékének módosításáról és a társaság részvényeinek felosztásáról.
A mostani dunai árhullám biztonsággal levezethető az árvízvédelmi töltések között vagy a kijelölt ártereken - tájékoztatta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) hétfőn az MTI-t.
Szerdától ismét változnak az üzemanyagárak a hazai kutakon, a benzin átlagára már 453 forint lesz literenként, ami néhány fillérre található a korábbi történelmi csúcstól, míg a gázolaj változatlanul 447 forint marad. Az áremelkedést az elmúlt hetekben több tényező hajtotta, részben az olajkartell tagjainak marakodása, részben pedig a forint gyengülése a dollárral szemben. Az azonban kérdéses, hogy innen merre mehetnek tovább az üzemanyagárak, hiszen egyre többen aggódnak a delta vírusvariáns terjedése miatt, a napokban kiegyeztek egymással az olajnagyhatalmak, a nyári turizmus pedig továbbra is pörög. Ezeket a tényezőket vizsgáltuk meg mostani cikkünkben részletesebben is.
A koronavírus-fertőzések ütemének emelkedése esetén Romániában rendszeres tesztelésre fogják kötelezni saját költségükön a beoltatlan egészségügyi alkalmazottakat - jelentette be Ioana Mihaila egészségügyi miniszter egy televíziós interjúban, amelyet hétfőn ismertetett az Agerpres hírügynökség.