Matolcsy György: Van, amit nem sikerült elérni
Gazdaság

Matolcsy György: Van, amit nem sikerült elérni

Portfolio
Ma délután tartották a tőzsdei legjobbjait díjazó BÉT Legek eseményt, amelyen többek között Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke is előadást tartott. A jegybank által elért eredmények méltatását követően Matolcsy elmondta, hogy vannak olyan dolgok, melyeket nem sikerült elérni, azonban hozzátette, hogy van még lehetőség változást elérni.
Megosztás

Idén is kiosztották a díjakat, itt vannak a magyar tőzsde legjobbjai

A Budapesti Értéktőzsde a BÉT Legek díjátadó keretében idén is díjazta a pesti parkett 2024. évi kiemelkedő teljesítményeit. Jelenleg 25 kategóriában osztott ki díjakat a szakmai zsűri. Az esemény a megszokott módon köszöntőkkel és előadásokkal kezdődött, amelyeket többek között a Magyar Nemzeti Bank, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara és a Tőzsde vezetői tartottak meg.

Idén is kiosztották a díjakat, itt vannak a magyar tőzsde legjobbjai
Megosztás

25 kategóriában hirdettek nyerteseket a BÉT Legek díjátadóján

A Budapesti Értéktőzsde 2024-ben is díjazta a hazai tőkepiac legkiemelkedőbb teljesítményeit a BÉT Legek gálán. Az esemény nem csupán az iparág szereplőinek elismeréséről szólt, hanem a magyar tőkepiac dinamikus fejlődését is tükrözte: növekvő kibocsátói szám, élénkülő forgalom és új termékinnovációk jellemezték az évet. A gálán a legjobb befektetési szolgáltatóktól kezdve a transzparenciában élen járó vállalatokig számos kategóriában osztottak díjakat, immár összesen 25-öt. A Portfolio Business Podcast legfrissebb adásában Végh Richárd, a BÉT vezérigazgatója értékelte az eredményeket és a piac jövőbeli kilátásait.

25 kategóriában hirdettek nyerteseket a BÉT Legek díjátadóján
Megosztás

A BÉT jövőbeli tervei is szóba kerültek

A BÉT jövőbeli terveivel kapcsolatban Végh Richárd említette a magyar lakossági befektetők aktivizálását; az újabb részvény- és kötvénybevezetéseket; a tőkepiacok fejlesztését segítő javaslatok kialakítását a piac és a állam részvételével; az EU-s dialógusban való részvételt a Savings and Investment Union kapcsán; a régió tőkepiacainak szorosabb összekapcsolását; valamint a BÉT stratégiájának felülvizsgálatát a 2025-2030-as időszakra vonatkozóan.

Megosztás

Jelentős potenciál van a magyar lakosság tőzsdei aktivitásában

Végh Richárd szerint jelentős potenciál van a magyar lakosság tőzsdei aktivitásában. Ezt többek között támogatják a növekvő lakossági magtakarítások, a vonzó számlakonstrukciók (pl. TBSZ, NYESZ), az egyszerű, költséghatékony termékek (ETF), a tőzsdei elemzések, valamint a jó befektetési sztorik. 

Megosztás

A BUX index 2023-ban és 2024-ben is a világ egyik legjobban teljesítő részvényindexe volt

Végh Richárd, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatója előadásában kiemelte, hogy a BUX index 2023-ban és 2024-ben is a világ egyik legjobban teljesítő részvényindexe volt, a két évben összesen 80 százalékos emelkedéssel. Külön kiemelte, hogy ez az emelkedés széleskörű volt, nem csak 1-2 részvénynek volt köszönhető.

A magyar piac még ezek után is olcsónak tűnik az értékeltségi mutatók alapján

– mondta Végh Richárd.

2016-hoz képest háromszorozódott a magyar részvénypiac értéke. Ennek durván fele az árfolyamemelkedésből származott, amelyek mellett többek között új piacra lépők is növelték a piac kapitalizációját.

A kötvénypiac értéke is megsokszorozódott 2016-hoz képest, a BÉT-re bevezetett vállalati kötvények állomány hétszeresére emelkedett, míg a tőzsdén forgó állampapír-állomány megduplázódott. 

A magyar részvények közel fele külföldi befektetők kezében van, míg a tavalyi forgalom 60 százalékát külföldi befektetők adták. Emellett Végh Richárd rámutatott, hogy a magyar lakossági befektetők is fontos részei a hazai tőkepiaci ökoszisztémának.  

Megosztás

Warren Buffett idézettel indított a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke

Nagy Elek, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke egy Warren Buffett idézettel indított:

„Az idő a remek cégek legnagyobb barátja, és a középszerű cégek legnagyobb ellensége.”

A mi cégeink nagy része állja az idő sarát

– fogalmaz Nagy.

A gazdaság fejlődéséhez elengedhetetlen a tőkepiac. Tavaly váltás történt az MKIK élén, melyet követően az BÉT-tel stratégiai együttműködést kötöttek, a hazai kis- és közepes vállalatok piacra lépésnek, finanszírozásának, valamint versenyképességének javítása érdekében – emelte ki Nagy.

Ez az együttműködés új korszakot hozhat el a vállalkozások számára. Egy olyan korszakot, ahol a tőkepiac nem kiváltság lesz, hanem reális lehetőség a fejlődésre.

– mondta Nagy Elek.

Megosztás

Van amit nem sikerült elérni

A jegybank által elért eredmények méltatása után Matolcsy György elmondta, hogy miket nem sikerült elérni: 

  • Termelékenységi fordulat,
  • Államháztartási reform,
  • Gazdaságpolitika 2.0,
  • Versenyképességi fordulat,
  • Egészségügyi fordulat,
  • Gazdaságszerkezeti fordulat,

Azonban hozzátette, hogy „ami egyszer létezett, az újra lehetséges”, utalva ezzel arra, hogy a fentiekben van még lehetőség változást elérni.

Megosztás

Több programot is kiemelt a jegybankelnök

A legfontosabb programok között Matolcsy György többet is kiemelt, beleértve a gazdasági fordulatot segítő kamatkörnyezetet, az Növekedési Hitel Programot, az Önfinanszírozási Programot, a devizahitelek forintosítását, illetve a jegybanki hitelesség helyreállítását, valamint Magyarország aranytartalékának 110 tonnára való növelését.

A jegybankelnök az eseményhez kapcsolódóan kiemelte az MNB tőzsdefejlesztési programjait, a BÉT megvásárlásával, és többek között a Növekedési Kötvényprogrammal együtt.

Megosztás

Második jegybanki aranykor néven jellemzi Matolcsy György a 2013-2025 közötti korszakot

Virág Barnabás után elkezdte beszédét Matolcsy György, aki szerint reneszánszát éli a magyar tőzsde. A jegybankelnök szerint a 2010-től végrehajtott reformot segítségével Magyarország sikeres felzárkózási pályára állt. A 2013 és 2019 közötti 3,9 százalékos éves átlagos növekedés felét a jegybanki programok adták.

2013-2019 között szinte teljes gazdasági felzárkózást a jegybanki programok adták Magyarországon”

- mondta a jegybankelnök.

A legfontosabb programok között Matolcsy György többet is kiemelt, beleértve a gazdasági fordulatot segítő kamatkörnyezetet, az Növekedési Hitel Programot, az Önfinanszírozási Programot, a devizahitelek forintosítását, illetve a jegybanki hitelesség helyreállítását, valamint Magyarország aranytartalékának 110 tonnára való növelését.

Megosztás

Virág Barnabás kezdte beszédével az eseményt

Az MNB alelnöke sportos hasonlattal élve azt mondta, hogy érdemes az erősségekre játszani, a magyar tőzsdét pedig Magyarország erősségeként jellemezte. Ennek azért van különös jelentősége, mert egy bizonytalan időszakot élünk - véli Virág.

A nagy átmenetek korszakáról beszél Virág, geopolitikai események alakítják a gazdasági környezetet, de ezeken felül olyan megatrendek is vannak, amelyek jelentősen alakítják a gazdaságot:

  • Demográfia
  • Adósság
  • Deglobalizáció
  • Digitalizáció
Megosztás

Hamarosan kezdődik az esemény

Ma tartják a BÉT Legek díjátadó eseményt, amelyen értékelik a legkiemelkedőbb tőzsdei teljesítményeket a 2024-es évből. Az esemény azonban nem csak a díjazottak miatt izgalmas, hanem mert többek között Matolcsy György, leköszönő jegybankelnök, Virág Barnabás, a BÉT elnöke és az MNB alelnöke, Nagy Elek, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke, valamint Végh Richárd, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatója is megszólal.

Címlapkép: MTI

A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ

Kiszámoló

Új nap, újabb gyászos statisztika

A KSH ma kihozta a tavaly decemberi ipari termelés második becsléséről szóló statisztikai adatot. Egy év alatt 6,4%-kal csökkent az ipari termelés, miután már az előtte való évben is csökke

PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Leleplezték a kormány digitális mestertervét -
Green Transition & ESG 2025
2025. március 6.
Property Warm Up 2025
2025. február 20.
Agrárium 2025
2025. március 19.
Biztosítás 2025
2025. március 4.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Díjmentes előadás

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!

Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.

Díjmentes előadás

Vigyázz, Kész, Tőzsde! Használd ki a legjobb akciókat!

Ne maradj le a legnagyobb számlanyitási akciókról! Megmutatjuk, hogyan indítsd el az első befektetésed, milyen bónuszokat érdemes kihasználni, és hogyan kezdhetsz bele a tőzsdei vagyonépítésbe.

Ez is érdekelhet