GDP-arányosan csökkent az orosz államadósság, holott a kormány többet költött, mint amennyi bevétele keletkezett, a gazdaság pedig reálértelemben zsugorodott. Mindez a magas infláció miatt lehetséges.
Olaszország bruttó hazai terméke (GDP) 1,2 százalékkal bővülhet idén - nyilatkozta Giorgia Meloni, Olaszország miniszterelnöke hétfőn, ez meghaladja az áprilisban meghatározott 1 százalékos hivatalos célt.
Egyelőre a pozitív reálkamat-kilátások még támogathatják a forintot, azonban a fokozatos kamatcsökkentésekkel belátható időn belül ismét 400-ig is emelkedhet az euró jegyzése – jósolják az Unicredit Bank szakemberei friss elemzésükben. Az elemzők szerint az idén alig lesz gazdasági növekedés, és a költségvetési hiány is magasabb lehet a célnál 2023-ban és 2024-ben is.
Oroszország augusztusban napi 500 ezer hordóval csökkenti olajtermelését - jelentette be hétfőn Alekszandr Novak energiaügyekért felelős miniszterelnök-helyettes irodája.
Szaúd-Arábia további egy hónappal meghosszabbítja a júliustól érvényben lévő olajkitermelés-csökkentést, így az ország termelése az utóbbi évek legalacsonyabb szintjére, mindössze 9 millió hordóra csökken - írja a Bloomberg.
Az infláció jelentős mértékben csökkenhet hamarosan, miközben a recesszió is elkerülhető az Egyesült Államokban – írja frissített előrejelzésében a Bank of America.
A nagy amerikai bankok, köztük a JP Morgan, a Wells Fargo, a Goldman Sachs és a Morgan Stanley bejelentették, hogy növelik a harmadik negyedévi osztalékukat, miután sikeresen átmentek a Fed éves stressztesztjén.
Májusról júniusra jelentős mértékben csökkent a magyarországi feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index (BMI), és már bőven a recessziós tartományban van - derül ki a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság közleményéből.
Az Európai Központi Bank elkötelezett az infláció leszorítása mellett, még akkor is, ha ezzel túlszigorít - írták Portfolio-nak küldött válaszukban az európai nagybankok elemzői. A közgazdászok szerint az eurózóna gazdasága idén alig növekedhet, és még jövőre is csak korlátozott mértékű felpattanás jöhet, de ezzel együtt a gyenge kereslet mérsékelheti az inflációt. Azzal mindhárom megkérdezett elemző egyetértett, hogy a "kapzsinflációnak" nevezett jelenség valós, és oda kell figyelni rá, és attól sem tartanak, hogy az eurózónában kialakul a roppant káros ár-bér spirál. Abban viszont már eltértek a vélemények, hogy az infláció pontosan milyen gyorsan fog csökkenni.
Hivatalosan is átléptünk az év második felébe, és a befektetők az első féléves erős részvénypiaci hozamok után igyekeznek az év második felét is jól kihasználni. A különböző hedge fundok számára az év második fele arról fog szólni, hogy mennyire fogják tudni megfelelően kiaknázni az infláció, az agresszív kamatemelések, valamint a dekarbonizáció gazdaságra gyakorolt hatásaiból eredő lehetőségeket – legalábbis ez derült a ki a Reuters által megkérdezek alapkezelők válaszaiból. Öt alap osztotta meg a kereskedési ötleteit, öt különböző eszközosztályra vonatkozóan.
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban az Amundi Alapkezelő írását olvashatják:
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban az Aegon Alapkezelő írását olvashatják:
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban az OTP Alapkezelő írását olvashatják:
Ha a török gazdaságról van szó manapság, mindenkinek a magas infláció és a folyamatosan új mélypontra gyengülő líra jut eszébe. Mindezek fényében meglepő lehet, hogy a regnáló elnök, Recep Tayyip Erdoğan hogyan volt képes a várakozásokra rácáfolva sima győzelmet aratni az elnökválasztáson. Pedig a török gazdaságban nem kizárólag a magas infláció és a gyenge deviza a sztori most, hanem az európait nagyon messze lepipáló növekedés is. A törökök a koronavírus-járvány és az energiaválság idején mintegy harmadával növelték a gazdaságukat, és ez az átlagemberek életére is hatással volt.
Lassan minden második kkv-hitel mögött ott fog állni a Garantiqa, amelynek vezérigazgató-váltása nem jár együtt irányváltással - mondta a Portfolio-nak adott interjújában a garanciaintézmény első embere, Szabó István Attila. A hitelpiac visszaesését természetesen a garanciaintézmény is megérzi, az idei év első felében például lényegében csak támogatott hitelezés folyt. A nemfizetések miatti garancialehívások mértéke azonban messze elmarad az előzetes várakozásoktól - árulta el kérdésünkre, ahogy azt is: a közeljövőben egy rendkívüli jelentőségű megállapodást jelenthetnek be.
A mezőgazdaság várható erős teljesítménye akár már a második negyedévben kihúzhatja a magyar gazdaságot a technikai recesszióból – vélik friss elemzésükben az ING Bank szakemberei. Szerintük vannak ugyan kockázatok, de a forint a jelenlegi 368-378-as sávban maradhat az év végéig. A gazdasági növekedés viszont minimális lehet, és a költségvetésben is vannak olyan aknák, melyeket kezelni kell.
A tavaszi, szezonális élénküléssel kissé szűkültek a vevők alkulehetőségei a hazai lakáspiacon - derült ki az OTP Ingatlanpont legfrissebb értékesítési adataiból. Az elemző szerint ez ugyan még nem jelenti a recesszió végét, viszont azt már mutatja, hogy az eladók elkezdték hozzáigazítani az árvárakozásaikat a realitásokhoz.
2015 óta létezik a családi csődvédelem, közkeletű nevén a magáncsőd intézménye Magyarországon. Most kiderült, hogy jelenleg összesen mintegy 2070-en állnak az adminisztrációs szempontból rendkívül bonyolult eljárás alatt.
Továbbra is a viszonylag pesszimista gazdasági elemzők közé tartozom. Bár a magyar gazdasággal kapcsolatos növekedési várakozások az elmúlt hónapokban kissé romlottak, rajtam kívül továbbra sem sokan várnak idén 0,5%-os visszaesést. A korábbiaktól eltérően viszont immár lehetségesnek tartom, hogy az év végére az infláció egyszámjegyűre csökkenjen, bár ehhez továbbra is számos kedvező feltétel fennmaradását tartom szükségesnek. Végül, de nem utolsó sorban az új EU-transzferekhez való hozzáférést is inkább csak jövőre és részlegesen tartom valószínűnek. Ebben az aggodalmamban, miszerint a magyar kormányzat valós megállapodási készsége is kétségessé vált, azonban már sokan osztoznak.