Belgium arra számít, hogy január közepén elérheti a koronavírus-fertőzés jelenlegi, ötödik belgiumi hullámának csúcsát, amely a becslések szerint napi legkevesebb 30, de akár 125 ezer fertőzést jelenthet - közölte Steven Van Gucht virológus csütörtökön.
2022. február 1-jétől 2022. május 31-ig, azaz négy teljes hónapon keresztül mindegyik Széchenyi Pihenőkártya (SZÉP-kártya) minden alszámlájáról lehet hideg élelmiszert vásárolni, ám ehhez a boltoknak is biztosítaniuk kell a plasztik elfogadását. A kártyákon pihenő százmilliárdokra természetesen szívesen szemet vetnének a boltok, ám a SZÉP-kártya elfogadás nem olcsó mulatság, adminisztratív és technikai feladatokkal is jár, így nem teljesen egyértelmű, hogy mindenkinek biztosan megéri a kártya elfogadására pénzt és időt szánnia. A vásárlók azonban várják a lehetőséget, és amelyik bolt nem lép, könnyen versenyhátrányba kerülhet. Az Országos Kereskedelmi Szövetség szerint sok olyan kereskedő lesz, aki él a lehetőséggel.
A hazai magánegészségügyi piac történetének legnagyobb tranzakcióját jelentette be csütörtökön a Doktor24 és az Union Biztosító, ugyanis megvásárolták a pécsi Da Vinci Magánklinikát, ami a legnagyobb vidéki szolgáltató. Ezzel a lépéssel tovább halad a várt konszolidáció útján a hazai magánegészségügyi piac, ugyanis a 6. legnagyobb magánegészségügyi szolgáltató vette meg a 8. legnagyobb piaci szereplőt.
Az euractiv a Gazeta Wyborcza lengyel lap alapján számolt be arról, hogy Lengyelország 5,4 millió euróért, vagyis körülbelül 1,9 milliárd forintért vásárolhatta meg a hírhedt Pegasus kémprogramot Izraeltől, jogszerűtlenül.
Csalók hirdetnek nyereményjátékot az Auchan nevében a legnagyobb közösségi oldalon - jelezte az Auchan Magyarország vasárnap az MTI-hez eljuttatott közleményében.
Számtalan fontos dolog történt idén is, újságíróként mi sem unatkoztunk 2021-ben. Németország kancellárt választott; tovább eszkalálódott az új hidegháború; berobbant az infláció; újabb koronavírus-mutánsok jelentek meg stb. A fontos hírek közepette azonban olyan dolgok is történtek, amelyek abszurditásukkal olykor megnevettették, de legalábbis megdöbbentették a szerkesztőség aktuális hírügyeletesét. A fő érdem a Magyar Távirati Iroda munkatársaié, akik év közben folyamatosan közölték a színes híreket, nekünk annyi volt a dolgunk, hogy gyűjtsük őket, és szubjektív szempontok alapján rangsoroljuk ezeket a valóban megtörtént eseményeket.
A takarmányárak növekedése miatt 10-20 százalék közötti mértékben emelkedett az idén a halak ára, de eddig nem tapasztalták, hogy emiatt kevesebb fogyna a karácsonyi időszakban – jelezte Simon Károly, a hortobágyi halgazdaság vezérigazgatója az MTI-nek.
A néhai diktátor, Kim Dzsongil halálának tizedik évfordulója alkalmából 11 napra megtiltják az észak-koreaiaknak, hogy nevessenek vagy alkoholt igyanak - számolt be a brit Daily Mail.
Az utóbbi időben több tagállamban a politikusok, sőt az alkotmánybíróságok is megkérdőjelezték az Európai Bíróság joghatóságát és az uniós jog elsőbbrendűségét, ami „egy rendkívül veszélyes helyzet és a jelenlegi formájában veszélyezteti az uniós projekt fennmaradását” – jelentette ki az Európai Bíróság elnöke a Politico-nak.
A koronavírus járvány 4. hulláma miatt eddig mintegy 8 ezer fővel halhattak meg többen az ősz eleje óta Magyarországon a "szokásosnál". Ezen becslésünk alapján végül a járványhullám tízezernél több áldozatot szedhet, hozzávetőleg annyit, mint a 2. hullám idején.
Karikó Katalin biokémikus mellett Kizzmekia Corbett, Barney Graham, és Drew Weissman lettek a Time magazinnál 2021-ben az év hősei, Elon Musk pedig az év embere lett a magazinnál.
Újabb kibocsátó jelenik meg a BÉT Xtend piacán, az építőiparban működő Épduferr részvényeivel indulhat el hamarosan a kereskedés. Palkovics Milánnal, a vállalat elnökével, Nagy Péterrel, a BÉT Értékesítési, Marketing és Kibocsátói Akvizíciók Igazgatóságának igazgatójával és Horváth Zsolt Xtend-szakértővel beszélgettünk.
Több mint 900 alkalmazottját rúgta ki karácsony előtt a Better.com nevű jelzáloghitelező cég, és nem csak az időzítés miatt nem túl jó a lépés optikája, de ráadásul az elbocsátásokat egy Zoom-webinárium keretein belül közölte az érintettekkel a vezető – írja a CNN.
Többen halnak meg Magyarországon, mint a hat és félszer népesebb Egyesült Királyságban, pedig ott négyszer annyi koronavírusos eset van naponta. Arról, hogyan lehetséges ez, illetve, mit ronthat el a magyar járványkezelés a Válasz Online a Walesben gyógyító intenzív terápiás főorvost, Szakmány Tamást kérdezte. A professzor az interjú során beszélt arról, hogy Nagy-Britannia és Magyarország is az egyik leglazább a járvány elleni védekező intézkedések szigorúságát tekintve. Kérdezték még az átoltottságról, a gyerekek oltásáról, valamint megosztotta az intenzív osztályon megélt tapasztalatait is.
A magyar halakért jellemzően 7-15 százalékkal, a külföldről importáltakért várhatóan 10-15 százalékkal kell többet fizetni tavalyhoz képest, írja az Infostart. Lévai Ferenc, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) szóvivője azt is elárulta, hogy most sincs és karácsonykor sem lesz halhiány Magyarországon.
Nem született ilyen döntés, de minden jó gyakorlatot szemmel kísérünk - válaszolta Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón arra a kérdésre, hogy Szerbiához hasonlóan elképzelhető-e az alapvető élelmiszerek árának maximálása.
Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden óva intette attól a NATO-t és az Egyesült Államokat, hogy csapatokat vagy rakétákat telepítsenek Ukrajnába, vörös vonalnak nevezve ezt, amelyre azonnali katonai választ kell adniuk – írja a New York Post.
Romániában 2,95 millió személy, a társadalom 15,2 százaléka élt tavaly úgynevezett súlyos anyagi deprivációban, ami azt jelenti, hogy nélkülözniük kellett - közölte hétfőn a román országos statisztikai intézet.
Fontos változást hoz a jövő tavasz az OTP Bank mobilbankot használó lakossági ügyfelek számára: 2022. március 1-től a hitelintézet kivezeti a lakossági Smart Bank alkalmazást, helyét az új mobilbanki applikáció veszi át. Az új OTP Bank Mobilalkalmazás, amely az új Internetbankkal együtt tavaly augusztus óta már a teljes lakossági ügyfélkör számára elérhető, egyre népszerűbbé válik.