A kakaó ára 46 éves csúcsra emelkedett a héten, mivel egyre nagyobb az aggodalom a piaci szereplők körében, hogy Nyugat-Afrikában a megszokottnál nagyobb hatást kifejtő Harmattan passzátszél kiszáríthatja a kakaómezőket és csökkentheti az elefántcsontparti terméshozamot az áprilisi szüretidőszak során, ezzel jelentős nyomást gyakorolva a globális kakaókínálatra.
Ingatlanpiaci válság, növekvő munkanélküliség, defláció, és gyorsan romló születési számok: Kína továbbra is szenved. Hiába a befektetői bizalom visszanyerésére tett kétségbeesett kísérletek, 2018 óta nem zárt ilyen pocsék hetet a kínai tőzsde. Egyelőre pedig nem is látni a kiutat azt követően, hogy az elmúlt 3 évben már több mint 6 milliárd dollár tűnt el a kínai piacról, emellett pedig India előretörése sem segít.
A hazai bruttó minimálbér összege euróban kifejezve továbbra is a harmadik legalacsonyabbnak számít az EU-n belül. Vagyis hiába nőtt decembertől 15%-kal az előírt minimális kereset, az európai összevetésben nem lépett előbbre – derül ki az Eurofound EU-s ügynökség elemzéséből. A szociális, foglalkoztatási és munkaügyi kérdésekkel foglalkozó uniós ügynökség által vizsgált adatok szerint a hazai bruttó minimálbér az EU-n belül a negyedik legnagyobb mértékben emelkedett.
Bár szerdán a Fed ráijesztett a piacra a márciusi kamatvágásról szóló kijelentésével, az aznapi esést gyakorlatilag már tegnapra ledolgozták a vezető indexek, miután a technológiai részvények ismét erőt mutattak. A zárás után több nagy tech cég is jelentett: a Meta részvényeit megtépték, miután a cég triplázódó profitról számolt be és története során először tett osztalékjavaslatot; ezzel szemben az Apple árfolyama esik az iPhone eladások gyengeségére utaló előrejelzése miatt.
Bár a big tech jelentések leginkább vegyesre sikerültek, az általános hangulat sokáig pozitív volt, egészen addig, amíg meg nem érkeztek a brutális munkaerőpiaci adatok Amerikából: a várakozásokat sokkal nagyobb mértékben meghaladó számot közöltek, ami elbizonytalaníthatja a Fedet a leendő kamatvágásokkal kapcsolatban, erre reagálva elolvadt a nagy plusz a határidős részvényindexeknél, és felemás nyitást láthattunk az amerikai tőzsdéken. Ezzel párhuzamosan Európában is elkezdték visszaadni a korábbi emelkedést a vezető indexek, végül felemás zárást láthattunk. Az esti órákban egyre jobb a hangulat az amerikai tőzsdéken, a kamatpálya szempontjából fontos munkaerőpiaci adatok ellenére mindhárom vezető börze pluszban van, az S&P 500, a Dow és a Nasdaq is soha nem látott szintnél jár.
Kezd megnyugodni a piac az amerikai regionális bankokkal kapcsolatban, miután a New York Community Bancorp gyorsjelentése ráirányította a figyelmet a kereskedelmiingatlan-szektorral kapcsolatos kockázatokra, ugyanakkor ezt mintha az elmúlt napokban már beárazták volna a befektetők. Magának az eladási hullámot elindító banknak a részvényei már 7% feletti emelkedést mutatnak az elmúlt napok zuhanása után.
Egyre lejjebb kerül a nyugati nyersolaj árfolyama, annak a hírnek köszönhetően, hogy felröppentek az első hírek az Izrael és a Hamász közötti lehetséges tűzszünetről.
A határidőig nem valósultak meg a teljesítési feltételek, így az OTP lezárta a Kínában tervezett fogyasztási hitelezési vegyesvállalat alapításáról szóló projektet.
Újabb akvizíciót zárt sikeresen a Waberer’s Csoport, miután felvásárolta a Petrolsped Csoport, Magyarország egyik vezető, Európában is aktív vasúti logisztikai szolgáltató társaságának 51 százalékát. Stratégiai céljainak megfelelően a lépéssel a Waberer’s belépett abba a speciális szállítmányozási szegmensbe, mely jelenleg döntően vasúti szolgáltatásokat vesz igénybe.
Nagyot fordult a világ néhány nap alatt a Wizz Airrel: múlt héten még arról számoltunk be, hogy a csalódást keltő gyorsjelentést követően megütötték a cég részvényeit, ma pedig kilőtt az árfolyam, és már 10 százalékos pluszban is volt a jegyzés. Ennek apropóján megnéztük, hogy mi áll a hirtelen emelkedés hátterében.
Az Intel a piaci kihívásokra és az amerikai támogatás lassúságára hivatkozva halasztja el Ohio államban tervezett 20 milliárd dolláros chipgyártó beruházását - jelentette a WSJ.
Tőkét emelt az üzbég leánybankjában az OTP, a tőkeemeléssel az OTP tulajdoni hányada 79,58 százalékra emelkedett az Ipoteka Bankban. Az OTP-vel kiemelten foglalkozunk a Portfolio Investment Day 2024 befektetési konferenciánkon, ahol a bank vezérigazgató-helyettese, Bencsik László beszél majd a bankcsoport helyzetéről, kilátásairól.
Január elején egy hosszabb elemzésben írtam a magyar költségvetési folyamatokat, melyre Surányi György, a Magyar Nemzeti Bank volt elnöke szintén hosszú, részletes cikkben reagált. Pulitzer Józsefet idézve: „a hír szent, a vélemény szabad”. Ennek megfelelően természetes, hogy Surányi György véleményét – elismerve az író egyetemi tanár széles ismereteit – tiszteletben tartom. Mégis, néhány megállapítását meglátásom szerint árnyalni kell. Viszontválaszom nem teljes körű.
Minden fontosabb soron a várakozásokat meghaladó eredményeket közölt a negyedik negyedévre vonatkozóan a Meta Platforms, ráadásul a cég története során először fizethet osztalékot, és egy 50 milliárd dolláros részvény-visszavásárlási programot is bejelentett. A jó hírek után nem maradt el a piaci reakció sem, több mint 15 százalékot ugrott a cég részvényárfolyama.
Minden eddigi rekordot megdöntött az Amazon a Black Friday és a Cyber Monday alatt, ez is hozzájárult, hogy nagyot nőtt a vállalat bevétele és profitja, ennek köszönhető, hogy száguld a részvényárfolyam. Hasonló témákkal foglalkozunk a Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon is.
A legfrissebb számok alapján alapvetően jól megy az Apple-nek, de Kínában nagyot esett a bevétel, főleg az iPad és a viselhető eszközök, például okosórák eladása alakul gyengén a világ legkompetitívebb mobilpiacán, főként ez utóbbi miatt büntetik a befektetők az Apple részvényeit. Hasonló témákkal foglalkozunk a Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon is.
Tegnap az amerikai kamatdöntést követően jelentős lefordulást láthattunk a vezető tengerentúli tőzsdéken, miután a jegybank bár nem változtatott a kamatszinten, de közölték, hogy még márciusban sem lehet számítani kamatvágásra. A tegnapi amerikai esés átterjedt ma Európára is, itt is estek a vezető részvényindexek. Az USA-ban ehhez képest ma már jelentősebb hangulatjavulást láttunk, így gyakorlatilag egy nap alatt ledolgozták a tőzsdék a tegnapi jelentős esést.
Idehaza felpattant a BUX, miután Charles Michel, az Európai Tanács elnöke úgy fogalmazott nemrég, hogy megvan a megegyezés az uniós csúcson Ukrajna támogatásáról, melyet a hírek szerint Magyarország is megszavazott. Ez különösen azért lényeges, mivel a hétfői kereskedés során döntően meghatározta a magyar piaci hangulatot az, hogy az EU megfenyegette Magyarországot, hogy amennyiben nem szavaznak a többségnek megfelelően az ukránok ügyében, úgy szabotálhatják a gazdaságot.
A Ferrari stabil bevétel- és eredménynövekedést vár az idei évre, köszönhetően az egészen 2025-ig terjedő rendelésállománynak. A befektetők kedvezően fogadták a pozitív előrejelzést, elszállt a Ferrari árfolyama.