A Közel-Kelet országai nem arról ismertek, hogy a demokrácia élharcosai lennének, és kivont karddal harcolnának azért, hogy a társadalom minél szélesebb rétegei szólhassanak bele a legfontosabb politikai döntésekbe. Éppen ellenkezőleg, a hatalom igyekszik minél távolabb lökni magától ezeket a felvetéseket és legtöbbször az alulról jövő kezdeményezéseket már viszonylag hamar elfojtani. Ez nem minden esetben jelenti azt, hogy nincsenek látszólag választáshoz kapcsolódó intézmények, de ettől még önmagában nem lesz demokratikus egy állam. A három kontinens találkozásánál található régióban időszakosan megnövekszik az igény az erősebb választói akarat érvényesítésére, legutóbb 2012-ben az arab tavasz idején volt erre példa.
A kisebb átmeneti sikerek ellenére a helyzet továbbra sem rózsás, a legtöbb helyen még kifejezetten romlott is a nyitottság a demokráciával kapcsolatban.
Több elmélet a jóléthez, a jövedelmi viszonyokhoz kötötte a demokrácia igényét, mivel úgy vélték, hogy a növekvő bevételekkel a társadalom szemlélete is megváltozik és egyszerűen akkora nyomást tudnak gyakorolni a vezetésre, hogy az kénytelen legyen lassan engedményeket tenni és több jogot adni a lakosság kezébe. Ennek a közel-keleti megfelelői lehettek volna az Arab-félszigeten található jóléti monarchiák, amelyek elsősorban a gazdag kőolaj- és földgáz-lelőhelyeiknek köszönhetően kifejezetten magas jövedelemre tettek szert. A várt nyitás azonban csak nem akart elérkezni, az autokrata vezetők sem voltak erre vevők, de közben a lakosság részéről is csak kósza igény mutatkozott a rendszer drasztikus megváltoztatására. A helyzetet mutatja az Economist Intelligence Unit (EIU) éves demokrácia indexe is, amely a 2006 és 2023 közötti időszakban szemlélteti a trendeket az Arab-félsziget magas jövedelmű országai esetén:
Az EIU értékelése alapján – pusztán a számokra támaszkodva – nem is tűnik túl annyira rossznak a helyzet a térségben, hiszen Bahrein kivételével mindenütt javult a mutató, a legjobb értékelést Katar és Kuvait kapta, éppen azok az országok, amelyekről ez az elemzés szól. Ki kell emelni, hogy az ezek az értékek sem számítanak kifejezetten jónak, mivel a skála maximális értéke a 10-es. Innen nézve inkább egy stagnáló trend rajzolódik ki.
A környékbeli országokban sem a demokratikus nyitásukról lettek nevezetesek 2006 és 2023 között: Iránban 2,9-ről 2-re, Irakban 4-ről 2,9-re, Jordániában 3,9-ről 3-ra, Libanonban 5,8-ról 3,6-ra csökkentek a mutatók. Mindez azt jelentette, hogy
a térségi sikeres demokratizálódás példája sem lebeghet a helyiek szeme előtt pozitív mintaként, mivel ilyenre nem nagyon volt példa, éppen az ellenkezője történt.
Végül meg lehet említeni, hogy a demokrácia védelmezőjeként fellépő Egyesült Államok látványosan csökkentette az érdeklődését a Közel-Kelet iránt, illetve annak fókusza sokkal inkább Izrael-központúvá vált, különösen 2023 után. Mégis volt két, amolyan „demokratikus kísérleti laborként” működő ország: Katar és Kuvait.
A demokrácia önmagában érdekes kérdést jelent a Perzsa-öbölben, ugyanis nem mondható, hogy az uralkodó elit a kísérletek során túl szélesre tárta volna a kaput a lakosság előtt:
- Csak az állampolgárok jogosultak a szavazásra, ez önmagában a lakosság döntő többségének kirekesztését jelenti. Az Öbölben a helyi foglalkoztatás alapvetően a külföldi vendégmunkások tömegeire támaszkodik, ez pedig drasztikusan eltolódott arányokat eredményez. A skála egyik oldalán Szaúd-Arábia található, ahol a lakosság „mindössze” 41,6 százaléka nem helyi a 2022-es népszámlálás adatai alapján, míg a másikon Katar, ahol a becslések nagyjából 90 százalékra teszik a nem helyi állampolgárok arányát. Mindez azt jelenti, hogy bármilyen demokratikus kísérlet csak korlátozott eredményeket hozhat, mivel a lakosság jelentős része mindenképpen kirekesztett marad.
- Másik érdekesség, hogy gyakran az állampolgárokon belül is különbséget tesznek. Sokáig a nők például nem rendelkeztek szavazati joggal Kuvaitban, míg Katarban különbséget tesznek az „őshonos” és a „honosított” állampolgárok között, előbbieket sokkal több jog illeti meg, utóbbiak jóval több korlátozással kénytelenek szembenézni. Az ilyen jellegű kirekesztettség az összes Öbölmonarchiában előfordul, elsősorban a politikai érdekek motiválják azokat. Hasonló kirekesztettségi kérdést jelent Kuvaitban a bidoonok, vagyis hontalanok, akik bár az országban születtek, arab felmenőkkel bírnak, iszlám vallásúak, mégsem rendelkeznek a szükséges iratokkal.
A tündöklő hullócsillag a demokrácia egén: Katar
Katarban 2004-ban hatályba lépett az alkotmány, amelyben rögzítették, hogy létre kell hozni a döntéshozói jogkörrel rendelkező Szúra Tanácsot, ebben a tagok egy részéről az állampolgárok dönthetnek. Közvetlen elődjének az önkormányzati választások tekinthetők, amelyeket 1999 óta rendeznek meg rendszeresen az országban. A képviselőház megválasztását több alkalommal is tervezték (2007, 2009, 2013, 2017), de mindig „közbejött” valami, ami miatt el kellett halasztani. A félsziget nagy demokratikus pillanatára végül 2021. október 2-án került sor, ekkor 233 jelölt közül lehetett kiválasztani azt a 30-at, aki a 45 tagú tanácsba kerülhet. A fennmaradó 15 helyre az emír jelölte ki az embereket. Pikantériát jelentett, hogy
kizárólag kétharmados többséggel lehetett dönteni bármiről, tehát ez azt eredményezte, hogy a megválasztott képviselőknek éppen nem lett meg a szükséges többségük.
Excited by His Highness s announcement that will hold its first elections in October 2021. It marks an important development in the traditions of s Shura Council @TamimBinHamad
— Yousef (Al-Khater) November 3, 2020
A testület jogkörei három döntésre terjedtek ki: a költségvetést jóváhagyása, miniszterek munkáján ellenőrzése, valamint törvényjavaslatok készítése. Az azt követő években aztán viszonylagosan eseménytelen mederben mentek a dolgok, Katar a kafala, a labdarúgó világbajnokság, az LNG-kereskedelem és a Hamász-izraeli vitában játszott közvetítői szerepe miatt került figyelem középpontjába, a kezdetleges demokrácia szinte bagatellnek tűnt.
Az amerikai elnökválasztás árnyékában, 2024. november 5-én szinte csendben tartottak alkotmányos népszavazást Katarban. A választásra jogosultaknak arról kellett dönteniük, hogy módosítsák-e a 77. cikkelyt, amely a Szúra Tanács megválasztásáról rendelkezett. A részvételi arány nagyon magas volt, a szavazók 84 százaléka az urnákhoz járult, ahol 90,6 százalékkal megszavazták az alaptörvény változtatását. Maga az egész esemény kifejezetten paradox képet mutatott, ugyanis az emberek arról szavazhattak, hogy a jövőben szeretnének-e szavazni. Annak fényében is ellentmondásos a törekvés, hogy Tamím bin Hamád al-Tání katari emír azt a célt tűzte ki, hogy a katariakat jobban bevonja a döntéshozatalba.
Katarban a választások eredményeként megszüntették az eddigi kettősséget, egy csomó szempontból azonos szintre emelték a honosított állampolgárokat az őslakosokhoz.
Érdekes mellékszál, hogy mindez éppen azzal járt, hogy közben mindenkitől megvonták a szavazás lehetőségét a Szúra Tanács tagjainak kijelölésére. A népszavazás más eredmények sorát is hozta, összesen 19 változtatásról dönthettek: 14 módosítást fogadtak el, 2 újat fogadtak el, valamint 3-at eltöröltek (ezek mindegyike a választás részleteit ecsetelte). Lényeges, hogy nem csupán annyi történt, hogy az „őshonos” csoporttól megvonták a jogokat, és ezzel lényegében azonos szintre kerültek a „honosítottakkal”, hanem utóbbiak kaptak több új lehetőséget is a saját érdekeik képviseletére. Lehetnek miniszterek a kormányban és a jövőben továbbra is létező Szúra Tanácsba is bekerülhetnek, csak már nem választás útján, hanem az emír kinevezésével.
بمُشاركتنا اليوم جميعاً بالادلاء بآرائنا في الاستفتاء على مشروع التعديلات الدستورية على الدستور الدائم لبلادنا ، نخطوا خطوة هامة نحو مرحلة جديدة في تاريخنا، مؤكدين المعاني السامية لرؤية سيدي حضرة صاحب السمو أمير البلاد المفدى في تعزيز روح المشاركة الشعبية وترسيخ العلاقة الأهلية pic.twitter.com/8VaW9qVDOo
— خليفة (بن) November 5, 2024
Tamím emír 2024. október 15-én intézett beszédet, amelyben arra hívta fel a figyelmet, hogy a testület fokozta a megosztottságot az országban, a családok és a törzsek képviselői egymással kezdtek el versengeni a Tanácsba jutásért, ez bontotta a nemzeti egységet. Az uralkodó szavai szerint a stabilitás előbbre való, mint a politikai reform. A döntést megelőző kampányban is azt hangsúlyozták, hogy a nemzeti egység érdekében kell megszavazni a jogok visszavágását. Ennek fényében tehát a demokrácia intézményrendszerére egyáltalán nem esélyként, sokkal inkább veszélyként tekintettek, ezért inkább gyorsan berekesztették a rövid életű demokratikus kísérletet. Döntésükhöz egy közeli példa, Kuvait esete nyújthatta a muníciót.
Sivatagi homokvihar homálya lepi az állócsillagot: Kuvait
Kuvait esete sokkal különlegesebb, mivel egyáltalán nemcsak egy rövid demokratikus epizódról van szó az ország életében, hanem itt kifejezetten a nemzeti karakter része a korlátozott demokrácia. Arról még tartanak a viták, hogy pontosan minek köszönhetően alakult ki a liberálisabb felfogás, vélhetően az erős kereskedőrétegtől a külső fenyegetésen keresztül több tényező egyszerre járult hozzá a kezdetleges plurális intézményrendszer létrejöttéhez. Kuvait 1961-es függetlenségét követően az alkotmányba is foglalták, megalakult a nemzetgyűlés, ide a 65 tagból 50-et az állampolgárok választhattak meg. A képviselő-testület kifejezetten sok jogot birtokolt, így például a miniszterek ellen bizalmatlansági szavazást indíthattak, amely miatt több tisztségviselő is lemondott a pozíciójáról.
Az 1960-as évektől kezdve 4 éves ciklusokra megválasztották a nemzetgyűlést, de ez a rend már 1976-ban felbomlott, amikor III. Szabáh négy évre felfüggesztette a testületet.
Az eset 10 évvel később megismétlődött, 1986-ban III. Dzsáber emír döntött ugyanígy. Az országban a kezdetleges demokratikus rendszert lényegében az öbölháború segített stabilizálni. A hatalmát féltő emír ugyanis azzal szerette volna megerősíteni a helyzetét a lakosság előtt, hogy visszaállította a korábbi rendszert, a parlament működése ráadásul a nagyhatalmi érdekeknek is megfelelt. A térségben a legerősebb katonai hatalomnak számító és
a Kuvaittal erős szövetséges kapcsolatot kialakító Egyesült Államok a demokrácia védelmezőjének képében tudott tündökölni.
Az iraki invázió utáni időszakban a képviselő-testület újra működésnek indult, de ez egyáltalán nem volt zavartalan. Mivel az emírnek joga van ahhoz, hogy egyoldalúan feloszlassa a testületet saját döntése alapján, ezzel elég gyakran élt is. Különösen akkor kellett újra választásokat kiírni, amikor a parlament bizalmatlansági szavazásán nem ment át valamelyik kulcsfontosságú miniszter, különösen a vezető családot érintő kritikák esetén élt a jogával. Az állandó feloszlatások azt eredményezték, hogy az elmúlt három és fél évtizedben mindössze két olyan ciklus volt, amely képes volt maradéktalanul kitölteni a megbízatását.
A helyzetet nem igazán segítette, hogy a képviselők közé bejutók a saját törzsük számára igyekeztek kedvezni, ez leginkább abban nyilvánult meg, hogy az állami vagyonelosztás minél nagyobb kedvezményeket biztosítson a szavazóiknak (ennek lényege röviden: az állam ellenőrzi nyersanyagokból származó bevételeket, cserébe ezeket visszacsorgatja a lakosságnak támogatások és magas fizetések formájában), miközben a kuvaiti gazdasági struktúra átalakításáról szóló elképzeléseket kritizálták, kiemelve azok megvalósíthatatlanságát. A folyamatos viták azt eredményezték, hogy az 1960-as években még a térség kimagaslóan vezető gazdaságú országa mára folyamatosan visszasüllyedt, mivel egyszerűen nem tudták végrehajtani azokat az intézkedéseket, amelyek a megfelelő modernizációhoz kellettek. A helyzet addig feszült, hogy 2024. május 10-én az éppen csak fél éve hivatalába lépő Misál emír nem sokkal az áprilisi választás után az ország története során harmadjára is bejelentette a nemzetgyűlés működésének felfüggesztését. Az ígéretek szerint mindez csak négy év fog tartani, addig pedig végrehajtják a szükséges reformokat. Érdekes módon a komoly nemzetközi reakciók elmaradtak, még a Fehér Ház is rezignáltan vette tudomásul a döntést.
BREAKING:Kuwaits Emir Sheikh al-Sabah announces he is dissolving parliament & suspending parts of the Constitution for up to 4 years.Reports say he is worried about Qatari Muslim Brotherhood influence in Parliament & parts of the state administration pic.twitter.com/3UvhH0InIQ
— Visegrád (24) May 10, 2024
Az egy másik kérdés, hogy a régóta a komoly szerkezeti problémákkal küzdő Kuvaitban valóban képesek lesznek-e végrehajtani az ígért programot.
A kilátások nem túl rózsásak, mivel sok évnyi lemaradást kellene behoznia az országnak, miközben nagyon a jóléti kiadásokat sem vághatják meg, mivel az általános elégedetlenséghez vezetne. Bár a köztudatban az a kép él, hogy ezekben az országokban az olajbevételek miatt gyakorlatilag végtelen pénz áll rendelkezésre, a valóság ennél összetettebb. A helyi állampolgároknak még jó darabig biztosan nem kell aggódnia a hónap végén a megélhetés miatt, viszont a kormánynak már inkább afelé kell fordulnia, hogy a jóléti helyzet megtartása érdekében a szénhidrogének helyett új gazdasági ágazatokra helyezi a jövőt. Erre most minden felhatalmazást magukhoz ragadtak anélkül, hogy a társadalom, vagy a szövetségesei komolyabb kritikát fogalmaztak volna meg. A reformok átfutása akár évtizedeket is igénybe vehet, ez pedig az emírbe vetett bizalom megremegésével fenyeget, különösen, hogy már a 85. életévét tapossa.
Kuvaitban a múlt figyelmeztető lehet az emír számára, mivel az elmúlt két alkalommal hasonló helyzetben volt az ország. 1976-ban és 1986-ban is bukdácsolt a gazdaság, és erre hivatkozva rendelték el a parlament felfüggesztését. Akkor a demokratikus „szünetek” nem vezettek eredményre, nem sikerült keresztülvinni a terveket. A helyzet ráadásul most nehezebb, mivel gyorsan kellene sok és mélyen gyökerező problémát megoldani, amelyeknek döntő többségében egyáltalán nem a nemzetgyűlésből fakadtak.
A két kis ország példája akár pozitívan is befolyásolhatta volna a teljes térségi demokratizálódást, de ennek éppen az ellenkezője történt. Most gyakorlatilag immár mindegyik helyi autokrácia előtt van egyszerre két példa is, amelyre mutogatni tud, ha esetleg bárki is számon kérné a választások hiánya miatt. Erre egyébként egyre kevesebb esély mutatkozik, mivel elsősorban az Egyesült Államok gyakorolt nyomást emiatt a térségben, mára viszont Washington figyelmét mindez kevésbé köti le, bizonyítja ezt a kuvaiti eset is. Katarban a kérészéletűnek bizonyuló kísérlet lezárásával messzemenő döntést hoztak: teljesen kiírták az alkotmányból az erre vonatkozó részeket, ezzel gyakorlatilag teljesen le is zárva ezt a fejezetet.
Az Öbölmonarchiák esetei nagyban mutatják, hogy az anyagi jólét önmagában még nem hozza el a demokráciát, ehhez egy sor más dologra van szükség.
A lépések önmagában talán nem jelentenek semmit, de mutathatják az Egyesült Államok elköteleződésének gyengülését is a Közel-Keleten vagy demokráciával kapcsolatban, ez pedig alapvető politikai földindulást hozhat a területen.
Címlapkép forrása: Jaber Abdulkhaleg/Anadolu Agency via Getty Images
