Az elmúlt időszakban Ukrajna rendszeresen lőtte Oroszország energetikai infrastruktúráját drónokkal, ezek pedig gyakran nagyon súlyos károkat okoztak Moszkva számára.
200 millió dolláros bírságot kapott egy amerikai hadiipari vállalat, az RTX, amiért nem megfelelő biztonsági intézkedéseik miatt high-tech amerikai légi járművekhez kapcsolódó titkosított dokumentumok szivárogtak ki Amerika legnagyobb riválisaihoz – írja a Eurasia Times.
Megszületett az ítélet a 2016 óta húzódó Quaestor-ügyben, a cég a 2015-ös brókerbotrányok egyik kulcsszereplője volt. A Fővárosi Főügyészség a Quaestor cégcsoport tulajdonosát és vezetőjét, Tarsoly Csabát és tíz társát különösen jelentős kárt okozó, bűnszervezetben elkövetett sikkasztás, csalás és más bűncselekmények elkövetésével vádolta meg, öt vádpontban 5458 rendbeli csalást és sikkasztást rótt a 11 vádlott terhére. Tarsoly 13 évet kapott, korábban közel 33 ezer károsult kapott 100 milliárd forint nagyságrendű kártalanítást az ügyben.
A HungaroMet Budapest Lágymányos állomásán vasárnap hajnalra csak 24 fokig hűlt le a levegő, így új fővárosi és egyben országos, legmagasabb napi minimum hőmérséklet rekord született - közölte honlapján a HungaroMet.
A Kínai Köztársaság (vagy ismertebb nevén Tajvan) elnöke, Laj Csing-tö arról beszélt, hogy a szárazföldi Kínának (vagyis a Kínai Népköztársaságnak) a területi integritás jegyében Oroszországtól is területeket kellene követelnie – írja a Reuters.
Közel négy éve a legkisebb ütemre lassult a török gazdaság növekedése az idei második negyedévben az első negyedévhez képest éves összevetésben, részben a kormány megszigorító intézkedéseinek a hatására, ami igen magas kamatszinttel párosul.
Kijev az elmúlt időszakban megkapta az első pár amerikai gyártmányú F-16-os vadászgépeket, ezeket már be is vetették éles helyzetben, igaz, egy jármű már a veszteséglistán is szerepel Kijevnél. Az Army Recognition jelentése szerint az oroszok továbbra is meg szeretnék őrizni a légifölényüket.
A forint intézményi állampapírok, így a magyar államkötvények és a diszkont kincstárjegyek a magyar államadósság legnagyobb részét teszik ki, megelőzve a lakossági piacot és a devizapiacot. Éppen ezért lehet lényeges kérdés, milyen befektetőknél vannak ezek az állampapírok és őket mi motiválja abban, hogy forintban denominált állampapírokba fektessenek, illetve mi mozgatja befektetési döntéseiket. Ezek ismeretében ugyanis könnyebben modellezhető, tervezhető az adósságfinanszírozás, illetve meg lehet határozni azokat a piacfejlesztési reformokat, melyek növelhetik a keresletet és hatékonyabbá tehetik a forint intézményi piacot.
Hőséggel indul a tanév - írja a HungaroMet. A meteorológiai szolgálat heti időjárás-előrejelzéséből kiderül, milyen időjárás várható a 2024/2025-ös tanév, az ősz elején. Ma számos megyében figyelmeztetés van érvényben magas középhőmérséklet miatt, záporra és zivatarra csak kis esély van.
Ez a hét különösen fontos lesz, jön ugyanis az adat, amely Jerome Powell Fed-elnök megszólalása után a legfontosabb makrogazdasági indikátorrá lépett elő. A befektetők számára nagyon fontos lesz ez a hét, ha meglepő adatok jönnek, a tőzsdei mozgás garantált. Az Egyesült Államokra figyelünk, de idehaza és Európa többi országában is fontos adatok jönnek. Heti makronaptárunkban mutatjuk, mire kell figyelni.
A piaci biztosítók, a vállalatok, az egészségpénztárak és bármilyen más forrás formális, jogszabályok által is szabályozott bevonása elkerülhetetlen - vetítette előre a Portfolio-nak adott interjújában Fábián Lajos Károly, a VOSZ Egészségügyi Tagozatának elnöke, akivel a szervezethez tartozó tagvállalatok helyzetéről is részletesen beszéltünk. Elmondása szerint a helyzet általánosságban romlott, tagszervezeteik nagyobb része komoly pénzügyi problémákkal küzd. A fekvő- és járóbetegszolgáltatók helyzete kapcsán rámutatott arra, hogy sok szolgáltató egyre kiszolgáltatottabb helyzetben van az elszálló orvosi jövedelmek finanszírozása miatt. A szakember szerint bizonyos esetekben egyszerűen határt kellene szabni a bérekre, amelyek egyes esetekben már nem csak a nyugat-európai, de amerikai szinteket is meghaladják. A TritonLife alapító-társtulajdonosa arról is részletesen szólt, hogy milyen intézkedések megtételére lenne szükség, hogy jobb legyen a magyar egészségügy és egyúttal felvetette az egyén felelősségét a saját egészségéért. Ennek kapcsán részletesen beszélt saját példájáról is.
A magán-nyugdíjpénztári rendszer 2010-es beszántása óta súlyos lakossági bizalomhiánnyal küzd a nyugdíjcélú öngondoskodás hazai magánpiaca. Korlátozta növekedését a lakosság figyelmét elterelő állampapírpiaci hozamvadászat is az elmúlt években, üzenetében azonban még súlyosabb csapást jelenthet számára a kormány azon elképzelése, amely rövidebb távú célok érdekében áldozná be a hosszú távra félretett megtakarítások egy részét. Eközben most már tényleg egész Európa elhúz mellettünk.
Olyan dolog történt 2020-ban a világban, amire senki nem számított. Voltak találgatások, hogy mi fogja megakasztani a korábbi évek gazdasági növekedését és ingatlanpiaci szárnyalását, de senki nem gondolt arra, hogy ez egy olyan világjárvány formájában robban be, amire a világnépesség legnagyobb részének életében nem volt még példa. Mindez alapjaiban alakította át a munkavégzést és hosszú hónapokra a mindennapi élet normáit is. Nem meglepő, hogy a Covid-járvány okozta hatások voltak a Portfolio ingatlankonferenciáinak központi témái, így a 16. Property Investment Forumot is ez határozta meg, ami története során először hibrid formában, online közönség előtt zajlott.