Lassult az amerikai infláció, de még mindig magas az áremelkedés üteme
A várt 0,5%-kal emelkedett júliusban havi alapon az amerikai infláció, így a júniusi 0,9%-os ütemhez képest már lassulásról beszélhetünk, de még mindig dinamikus az ütem.
Keresett kifejezés: pdf | Találatok száma: 8939 Új keresés
A várt 0,5%-kal emelkedett júliusban havi alapon az amerikai infláció, így a júniusi 0,9%-os ütemhez képest már lassulásról beszélhetünk, de még mindig dinamikus az ütem.
„A Monetáris Tanács egybehangzó érvelése szerint az inflációs kilátásokat övező kockázatok továbbra is felfelé mutatnak”, ezért „indokolt a kamatemelési ciklus határozott lépéssel történő folytatása. A tanácstagok egységesen kiemelték, hogy havi ütemben kell végrehajtani a kamatemeléseket. Hozzátették, hogy a júliusi lépésköz irányadó lehet az augusztusi döntést illetően” – ezek azok a kulcskifejezések a júliusi MNB kamatdöntési jegyzőkönyvből, amelyeket szerdán délután tett közzé a jegybank. Mivel júliusban végül határozott, 30 bázispontos emeléssel 1,2%-ra változott az alapkamat, így a friss információ azt üzeni, hogy ez augusztusban akár 1,5%-ra is növekedhet és majd a szeptemberi kamatdöntéskor fogja átfogóan értékelni a jegybank az addig végrehajtott kamatemelések hatásait.
Idén és a következő években is rekord nagyságú új naperőmű kapacitást telepíthetnek a világon. Az emelkedő trendből a várakozások szerint Magyarország sem marad majd ki; a folyamatot egyebek mellett a támogatások, az áramár-emelkedés és a bruttó elszámolás elhalasztása erősíti.
A Budapesti Értéktőzsde oldalán tájékoztatta a befektetőket a Richter a részvénytranszferről.
A Graphisoft Park a keddi piaczárás után tette közzé második negyedéves beszámolóját, a Wood pedig most friss elemzésében értékelte az eredményeket. Az elemzőház ajánlása továbbra is vétel, a célára pedig 40,4 százalékos felértékelődési potenciált feltételez.
A tegnapi rali után ma is komoly pluszban van a Waberer's részvénye, miután a keddi piaczárás után közzétette a vállalatot követő Concorde a frissített elemzését, mely alapján vételre ajánlják a Waberer's részvényét és a célárát is alaposan megemelték.
A Waberer's múlt pénteken tette közzé második negyedéves gyorsjelentését, melyet követően a Concorde kiadott egy elemzést, amelyben az állt, hogy hamarosan frissíteni fogják a céggel kapcsolatos várakozásaikat. A keddi piaczárás után meg is érkezett az elemzés a frissített számokkal, mely alapján a Concorde vételre ajánlja a Waberer's részvényét és a célárát is alaposan megemelte.
Két évvel azután, hogy a Budapest-Belgrád vasútvonal ún. déli, Soroksár és Kelebia közötti szakaszára kiírták a nagy, 2 milliárd dolláros felújítási és bővítési tendert, a minap kiírták az északi rövid, Ferencváros és Soroksár közötti szakaszra is a kivitelezési tendert. Itt nem adták meg a beruházás becsült teljes értékét vagy nagyságrendjét a közel 7 km-es szakaszra, de több korlátot is beépítettek a kiírásba, amelynek eredményét már decemberben megismerhetjük.
A mozilánc-üzemeltető AMC Entertainment a második negyedéves eredmények közzététele után tegnap közölte, hogy az év végéig minden amerikai mozijában elkezdi elfogadni a bitcoint a mozijegyekért való fizetésnél. A negyedéves számok kifejezetten jól alakultak, a legtöbb tekintetben sikerült felülmúlni az elemzői várakozásokat. A cégvezér mindezek után úgy fogalmazott, hogy bár a vállalat előtt még komoly kihívások állnak, az AMC akár már a negyedik negyedévben is nyereséget tud majd termelni, amennyiben a hazai jegybevétel megfelelően alakul.
A Waberer’s közzétette az augusztus 31-re összehívott rendkívüli közgyűlésének előterjesztéseit, mely tartalmaz az osztalékfizetéssel kapcsolatos változást is.
Megfékezhetetlennek tűnő erdőtüzektől, a Golf-áramlat leállásától, váratlan helyeken pusztító árvizektől és forgószelektől, magyar megyék egész sorát érintő jégkároktól volt hangos a sajtó az elmúlt hetekben. Mindez ezúttal azt is jelezhetné, hogy a klímaváltozás a biztosítási piacra is betört, de erre csak két „jól hangzó” érvünk van: a természeti katasztrófák világszinten 10 éve, a viharkárok Magyarországon 11 éve nem okoztak akkora összegű biztosított kárt, mint az idei első félévben, illetve várhatóan az idei év egészében fognak. Még jó pár évnek el kell telnie azonban, hogy látványosan és egyértelműen romló hosszú távú biztosítói trendről beszélhessünk.
A Waberer's múlt pénteken tett közzé második negyedéves számait, a Concorde pedig friss elemzést készített a vállalatról. Az elemzőház ajánlása továbbra is tartás, a célárát pedig változatlanul 2 170 forinton hagyta, ami 14,5 százalékos felértékelődési potenciálnak felel meg.
Összesen 20 ezer darab törzsrészvényt vásárolt a PannErgy.
Továbbra is javuló tendenciát mutatnak a Waberer's pénzügyi eredményei, a második negyedévben a vállalat lényegében minden fontosabb soron növekedésről számolt be a tavalyi év azonos időszakához képest, bár ez részben a bázishatásnak betudható, hiszen a tavalyi második negyedévben már erősen éreztette a hatását a pandémia. Mindemellett viszont az idei első negyedévhez képest is tovább nőtt a cég, miközben a profit 2017 óta nem látott szintre ugrott, tehát láthatóan jól muzsikál az új üzleti modell.
A Zwack csütörtökön tette közzé negyedéves gyorsjelentését, amelyet követően az OTP új elemzéssel jelentkezett, melyben megemelte az célárát, viszont a részvényt továbbra is tartásra ajánlja.
A Waberer’s közleménye szerint a társaság 1 százaléknál nagyobb tulajdoni résszel rendelkező részvényese a 2021. augusztus 31-ére összehívott rendkívüli közgyűlés napirendjének kiegészítésére vonatkozóan tett javaslatot.
Erőteljes bevételnövekedésről számolt be a Zwack az április-júniusi negyedévre a nyitásnak és a kiskereskedelmi értékesítések felpörgésének köszönhetően, a járvány előtti, két évvel ezelőtti szinthez képest is kétszámjegyű dinamikát ért el a vállalat. Meglepetést okozott az új Unicum, a Barista, az új íz értékesítései a várt felett alakultak. A költségek a bevételnél kisebb mértékben nőttek a negyedévben a Zwacknál, ennek köszönhetően a profitabilitás is jelentősen javult, nyereséges lett a Zwack a lezárt negyedévben.
A történelem legnagyobb eltussolásának, nyomeltüntetésének nevezi egy, az amerikai Képviselőház külügyi bizottságának Republikánus Párthoz tartozó képviselői által készített jelentés a koronavírus eredettörténetét. A jelentésben azt valószínűsítik, hogy a SARS-CoV-2 egy mesterséges koronavírus-mutáns, amely 2019. szeptember 12. előtt szabadult el a Vuhani Virológiai Intézet laborjából, a Kínai Kommunista Párt pedig nagy mennyiségű erőforrást szentelt a bizonyítékok eltüntetésére és amerikai állampolgárok, valamint a WHO is segítette őket ebben.
A LIBOR bankközi kamatlábak jó részének év végi megszűnése előtt a hitelpiaci szereplőknek minél korábban fel kell hagyniuk ezek használatával új szerződéseikben, s alternatív rátákat szükséges alkalmazniuk. Az átállás hatásairól a piaci intézményeknek részletes tájékoztatást kell adniuk honlapjaikon ügyfeleiknek – olvasható az MNB friss vezetői körlevelében.
Meglódult a járvány után a kereslet a Siemensnél is, az ipari konglomerátum ennek köszönhetően idén immár harmadszor emelte meg 2021-es várakozásait. A lezárt negyedévben az elemzői konszenzust felülmúló számokat tett közzé a német vállalat mind a bevételek, mind a profit szintjén, és a megrendelések is meghaladták a várakozásokat.
Mint ismert, lehetővé vált idén, hogy az önkéntes nyugdíjpénztárban lévő saját megtakarításodat ki tudod venni...
Abszurd, hogy a világ egyik legfejlettebb és legerősebb országa egy válságos időszakban azzal legyen elfoglalva, hogy...
A magyar KKV-k előtt új lehetőség nyílik: egy friss tőkeprogram segítségével most még könnyebben valósíthatnak...
Az élettársak helyzete hazánkban jogi szempontból sajátos, hiszen míg egyre többen választják a társas együttélésnek...
Nem új gyárakra van szükség, hanem olyan gyárakra, ahol több pénzt kereshetnek a magyar munkavállalók - mondta Szabó...
A nagy válságokhoz általában új, korábban nem látott problémák vezetnek. A gazdasági döntéshozók éppen ezért...
Mi érdemes tenni ebben a helyzetben?
Az elkövetkező időszakban sok termékről fog még kiderülni, hogy mikro- és nanoműanyagok vannak bennük.
Mit tehet az EU ebben a helyzetben?