Csütörtökön ismét felerősödtek a recessziós félelmek Európában miután Németországból és Franciaországból is a vártnál gyengébb adatok érkeztek. A piac rögtön le is reagálta, hirtelen elillant a törékeny optimizmus, az euró meredek esésbe kapcsolt.
A Tesla részvényeinek közelmúltbeli zuhanása "generációs befektetési lehetőséget" teremtett az egyik legmeggyőzőbb növekedési sztoriban - mondta Garrett Nelson, a CFRA elemzője, mivel úgy véli, hogy az elektromos járművek piacvezetője hosszú távú potenciállal rendelkezik, hasonlóan az olyan technológiai diszruptorokhoz, mint az Apple és az Amazon.com néhány évvel ezelőtt.
Június végéig ugyan már csak 7 kereskedési nap maradt hátra, az S&P 500 az év eleje óta már 21 százalékos esésen van túl, ezzel egyidőben a magas inlfláció és a Fed egyre csak szigorodó monetáris politikájának együttese komoly recesszióba sodorhatja az amerikai gazdaságot, ami további esést vetíthet előre. A Bloomberg adatai szerint utoljára 1970-ben fordult elő, hogy ilyen nagy mértékben essen az amerikai index az év első 6 hónapjában.
Az olajár szerdán nagyot esett, miután napvilágot látott Joe Biden üzemanyagköltségek csökkentését célzó tervének részletei. Emellett a közelmúltbeli jegybanki kamatemelések után a lehetséges gazdasági recesszióval kapcsolatos aggodalmak is nyomás alá helyezték az árakat.
Jelentősen rontotta a forintárfolyamra vonatkozó prognózisát a Societé Generale (SocGen), a francia bank szerint az év végére 430 forint is lehet egy euró. A cég elemzői szerint jelenleg a magyar deviza a legkevésbé vonzó a régióban, sőt a teljes feltörekvő piacon is az egyik leggyengébb láncszem lehet. A helyzeten csak tovább ronthat, hogy a szakemberek úgy látják, hogy az év végéig sem lesz megállapodás az Európai Bizottsággal az uniós forrásokról, ez pedig nyomás alatt tarthatja a forintot.
Az európai EKB, a magyar MNB és a svájci SNB szinte egyszerre tettek meglepő bejelentést múlt héten, miközben az amerikai Fed 28 éve nem látott szigorításról döntött. Az előző hét egyértelművé tette, hogy a jegybanki szigorítás komolyabb lépésekkel járhat, mint amire eddig számíthattunk, és a szigorítás várható hatásai is fájdalmasabbak lehetnek a korábban vártnál. Különösen az EKB hirtelensége tűnhet aggasztónak, a déli tagállamok újbóli megsegítése ugyanis akarva-akaratlanul mindenkiben felidézte az adósságválság éveit. A baj most még messze nem akkora, és ha nem a rossz forgatókönyvek válnak valóra, nem is lesz. Csakhogy az elmúlt néhány hónapban rendre a rosszabb forgatókönyvek igazolódtak be.
Senki nem gondolta volna, hogy ilyen gyorsan ilyen rossz irányba fordulhat az ország, Joe Biden amerikai elnök az Egyesült Államokat egy lehetséges világháború felé terelte - mondta amerikai idő szerint hétfőn este a Newsmax című amerikai televíziónak adott interjújában Donald Trump volt amerikai elnök.
Az elmúlt hetekben a magas infláció, a jegybanki kamatemelések, illetve a recessziós félelmek dominálták a befektetői hangulatot és ezzel összhangban jelentős esés lehetett látni a tőzsdéken. Ezen a héten azonban már látszik némi megnyugvás a piacon, az európai tőzsdék is visszapattantak, és a három napos szünet után az amerikai tőzsdék is jelentős emelkedéssel indították a hetet. Összességében tehát javulni az kezdett a hangulat a nemzetközi piacon, és ezzel együtt a magyar tőzsde is jelentős emelkedéssel zárt ma, részben a Mol és a Richter jó teljesítményének köszönhetően, de a Magyar Telekom kivételével az összes blue chip pluszban fejezte be a napot.
Kedden is a megrendelt mennyiségnek csak a 40%-át küldték az oroszok az Északi Áramlat-1 vezetékpáron Németországba, így a gázpiaci zavar továbbra is fennáll, amit az is jelez, hogy egyre több országban jelentenek be vészintézkedéseket a helyzet további romlásának fékezése érdekében. Közben a BDI német iparszövetség ma 3,5%-ról 1,5%-ra vágta az idei évi gazdasági növekedési előrejelzését, és arra figyelmeztetett, hogy ha az orosz gázszállítások teljesen leállnának, elkerülhetetlen lenne a recesszió. A német energiahatóság közben már közzé is tette a német iparvállalatok gázfogyasztásának visszafogását ösztönző tervének pár részletét.
A Diófa Alapkezelő célja az alapkezelői piac domináns szereplőjévé válni, terveik szerint három éven belül megduplázzák a kezelt vagyon mértékét - árulta el lapunknak Benczédi Balázs, a társaság nemrégiben kinevezett vezérigazgatója. A társaságban nemrégiben szerzett részesedést a BDPST Capital Zrt, a változás új lehetőségeket is megnyit az alapkezelő előtt, hiszen az új tulajdonos a Gránit Bankban a legnagyobb részvényes. Az alapkezelő távlati terveiről, a befektetési környezetről, az inflációs veszély növekedéséről, az ESG-trendről kérdeztük a szakembert.
Christian Sewing, a Deutsche Bank vezérigazgatója szerint Európában és az Egyesült Államokban nagy a valószínűsége a recessziónak, mivel a központi bankok kénytelenek agresszív monetáris szigorítást végrehajtani az infláció leküzdése érdekében – írja a CNBC.
Az amerikai gazdaság a következő hónapokban folytatni fogja a növekedést - mondta a Marketwatch szerint James Bullard, az atlantai Fed elnöke, aki nem ért egyet azzal, hogy a jegybanki szigorítás idén recesszióba taszítja a gazdaságot.
Az amerikai Goldman Sachs közgazdászai lefelé módosították növekedési előrejelzésüket az Egyesült Államokra, és egyre nagyobb esélyt látnak egy közelgő recesszióra - írja a Bloomberg.
Jelentősen elromlott a hangulat az elmúlt hetekben, miután felerősödtek azok a befektetői aggodalmak, melyek szerint a jegybankok nem fogják tudni visszafogni az inflációt anélkül, hogy recesszióba taszítanák a gazdaságot. Hangulatjavulás jelei egyelőre nem látszanak a piacon, az ázsiai tőzsdéken nem volt egyértelmű irány, és a határidős indexek állása alapján Európában is vegyes nyitás jöhet. Mindenesetre a kereskedési volumenek és a mozgások várhatóan csak mérsékeltek lesznek ma, hiszen az amerikai tőzsdék a juneteenth - ami a rabszolgaság eltörlésének emléknapja az Amerikai Egyesült Államokban - ünnepe miatt zárva tartanak ma. A reggeli nyitást követően visszafogott emelkedéssel indult a nap az európai börzéken, a mérsékelt emelkedés a délutáni órák folyamán tovább folytatódott, és a zárásig is kitartott.
Mivel a részvények és az állampapírok részben a Fed kamatemelésére reagálva újból zuhannak, a klasszikus 60/40, vagyis 60 százalékban részvényekre és 40 százalékban kötvényekre allokált befektetési módszer sem teljesít túl jól, az ilyen portfólió értéke az aktuális negyedévből eltelt eddigi időszakban mintegy 14 százalékot zuhant. A Bloomberg által összeállított adatok szerint ez rosszabb negyedéves eredmény, mint a 2008-as globális pénzügyi válság mélypontján és a világjárvány idején.
Az elmúlt hónapokban jelentős esést láttunk a kriptovaluták piacán, melynek eredményeként a bitcoin árfolyama a hétvégén benézett 20 000 dollár alá, bár innen gyorsan jött a visszapattanás. Több tényező is áll a kriptopiac elmúlt időszakban látott gyengesége mögött, egyrészt a makrogazdasági környezet változása egy alapvetően is kockázatkerülő hangulatot teremtett a tőkepiacokon, másrészt kriptoipari hírek is érkeztek, amelyek rontották a hangulatot.
A bankárok nyári szabadságolási terveit vélhetően fel fogja forgatni a 2022-es év gyenge tőkepiaci kezdése, de az év második felében az üzlet fellendülését prognosztizálják.
Az eurózóna kedvező pozícióban van ahhoz, hogy átvészelje a jelenlegi piaci kilengéseket, és a gazdaság idén és jövőre is növekedni fog - mondta a Financial Times szerint eurócsoport elnöke, aki egyben elutasítja, hogy az eurózóna a 10 évvel ezelőttihez válsággal néz szembe.
A vállalatok vezérigazgatói egyre jobban félnek a recesszióról, néhányan úgy gondoljuk, hogy a gazdaság már visszaesésbe fordult - írja a Yahoo Finance.
Egy globális recesszió valószínűtlen, de a világ ezt mindaddig elkerülhetetlennek fogja gondolni azt mindaddig, amíg ki nem derül, hogy sikerült elkerülni - mondta David Roche ismert közzgazdász a CNBC-nek.