A világgazdasági növekedés meredek ívű lassulására kell számítani az idén és jövőre is az európai energiaválság és a globálisan érezhető inflációs hullám miatt - áll a Fitch Ratings csütörtöki negyedéves előrejelzésében.
Bővíti jászfényszarui gyárát a Thyssenkrupp, a mintegy 15 milliárd forintos beruházáshoz az állam 4,7 milliárd forint támogatást nyújt, így elősegítve 110 új munkahely létrehozását – közölte Szijjártó Péter.
A világgazdasági kilátásokat továbbra is a lefelé mutató kockázatok uralják, egyes országok várhatóan 2023-ban recesszióba süllyednek, de azt még túl korai lenne megmondani, hogy lesz-e széles körű globális recesszió – írja a Reuters az IMF sajtótájékoztatójára hivatkozva.
Az egyik legfontosabb kérdés a mostani piacon, hogy hogyan tudjuk kezelni az ugrásszerűen megemelkedett energiaárakat. A koronavírus hatására csökkent az igény a kőolajszármezékokra, a világgazdaság visszaesett, amit a háború csak tetőzött. A gáz és az üzemanyagárak drasztikusan megemelkedtek, és végül augusztus 1-jén a kormány is beavatkozott. Hogy milyen hatással volt mindez az építőiparra, arról a Portfolio Property Investment Forum 2022 konferencia harmadik szekciójában beszéltek a szakértők.
Továbbra is jelentős inflációs nyomással néz szembe a világ legnagyobb gazdasága, a friss adatok érkezése után több mint két éve nem látott eladói hullám söpört végig a vezető amerikai tőzsdéken. Az árnyomás szűnni nem akaró jellegéből adódóan a jegybank kénytelen folytatni agresszív kamatemelési politikáját, ezzel azonban a gazdasági visszaesés veszélyét kockáztatja. De mit gondolnak a helyzetről az elemzők és a befektetési guruk? Mégis mennyire súlyosak az inflációs kilátások, mekkora hatása lehet a gazdaságra a Fed kamatpolitikájának és mi jöhet még a tőzsdéken? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
A Fed után az EKB is emelte a tétet az infláció elleni harcban, csakhogy eközben egyre erősödnek a recessziós félelmek is. Az előretekintő gazdasági indikátorok már visszaesést jeleznek, az európai gázárak emelkedése egyre több vállalatot juttat csődközeli helyzetbe, viszont a foglalkoztatottsági adatok továbbra is pozitív tendenciákról árulkodnak. Az amerikai részvénypiac ezzel szemben június közepe óta több mint 18 százalékot emelkedett, és a januári csúcsa óta bekövetkezett esés több mint 50 százalékát ledolgozta augusztus közepére. A német részvények ugyan kisebbet emelkedtek ebben a legutóbbi felpattanásban, de szintén az idei veszteségük kb. felét ledolgozták kevesebb, mint nyolc hét alatt. Az egymásnak ellentmondó folyamatok közepette érdemes kicsit megvizsgálni a tőkepiacok és a gazdaság kapcsolatát.
A devizapiacon az árfolyamok jönnek-mennek, mint a villamos. A devizapiacok nem hatékony piacok, itt a fegyverek békeidőben sem pihennek. A jövő az árfolyamkockázatok növekedését hozza majd el, a változások iránya pedig egyértelműen egy többféle devizát használó globalizált világ lesz. A devizás cégeknek fel kell nőniük az árfolyamkockázat-kezeléssel kapcsolatos feladatok megoldásához, és rohamtempóban kéne fejleszteni a területet, mert az eurót nálunk belátható időn belül nem vezetik be. A devizapiacon nincs szabott ár, alkudni kell, mint a zsibpiacon, mert az alku az érett vételi kedv jele. Tapasztalat, hogy már az átvilágítást követően jelentős pénzügyi eredményjavulásra lehet számítani, mert egy-egy téves beidegződés könnyedén korrigálhatóvá válik.
Jelenleg minden a gázárak körül forog, ezért nehéz gazdasági előrejelzéseket is tenni – hangzott el a Portfolio Property Investment Forum konferenciájának panelbeszélgetésében. A közgazdászok szerint a fő kérdés az, mennyire lesz mély és hosszú a recesszió a gazdaságban, de van esélyünk arra, hogy ne egy több évig elhúzódó válság felé tartsunk éppen. Közben viszont bőven vannak kockázatok, a forintot például fontos lenne 400 körül stabilizálni, hogy ne legyen még nagyobb a baj.
Nincs megnyugvás a világban, a covid hatásai még mindig nem véglegesedtek az irodapiacon, a recesszió árnyéka, a nyomasztó infláció, az építkezések kiszámíthatatlansága, a dráguló finanszírozás és a háború kockázatos tereppé változtatták az ingatlanpiacot. Merre tartunk és mire számíthatunk? Ezt vitatták meg a szakértők a Portfolio Property Investment Forum 2022 konferencia első szekciójában.
2022 első felében világszinten emelkedett a fintech felvásárlások és összeolvadások (M&A) száma, 591 regisztrált tranzakcióval. A növekedés mögött az áll, hogy a vevők idén kedvezményes áron vásárolhattak - írja a Finextra.
A szigetelőanyagok piaca tarthatja magát akkor is, ha jön a recesszió és az építőiparban visszaesés lesz, az épületek szigetelése ugyanis nem csak környezetvédelmi és gazdasági kérdés jelenleg, de stratégiai és politikai kényszer is az energiaválság közepette. Kellenek a központi programok, szükség van arra, hogy a magyar kormány is belenyúljon, ahogy sok más ország teszi – mondta el Tibor Dávid, a Masterplast elnöke a Portfolio-nak adott interjúban. A cégvezér beszélt arról is, hogy a Masterplastnak mennyire fáj az energiaárak emelkedése és hogy miért döntött úgy a vállalat a napokban, hogy belép egy új piacra.
Európában társadalmi feszültségek alakulhatnak ki, ha kemény lesz a tél, Oroszország ukrajnai hadművelete pedig már most borzalmas gazdasági következményeket okoz és recessziós félelmeket gerjeszt - közölte szerdán Krisztalina Georgieva, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) ügyvezető igazgatója.
Komoly volatilitás mellett zajlik a kereskedés az olajpiacon, miután június és augusztus között zsinórban 3 hónapja csökkentek az árak, erre pedig a 2020-as év eleje, a világjárvány kitörése óta nem volt példa. Szeptember első felében folytatódott az esés, amivel a múlt héten már a háború kitörése előtti szintre csökkent az olaj ára.
Jim Cramer, a CNBC műsorvezetője a tegnapi inflációs jelentés gerjesztette, rég látott tőzsdei eladási hullám apropóján azt mondta, hogy ő nem csatlakozott az "eladói parádéhoz", szerinte nem olyan súlyos a helyzet, mint a 2008-as gazdaság világválság előtt volt.
Lassan 100 éve foglalkoztatja időről-időre a közgazdászokat, hogy vajon tényleg rövidebbek-e a női szoknyák prosperáló gazdasági időszakban, illetve hosszabbak-e recesszió idején. De vajon reflektálnak, vagy előrejeleznek bármit is a válságról a kifutókon látható szoknyák és rúzseladások?
Hirtelen zuhantak nagyot tegnap a tőzsdék, a nagy technológiai vállalatok papírjait is öntötték, 6 nagy tech cég értéke csak tegnap közel 500 milliárd dollárral csökkent.
Az orosz-ukrán háborúnak köszönhetően energiaválság alakult ki a világban, a fogyasztók világszerte igyekeznek minél nagyobb mértékben a fölgáz alternatíváira támaszkodni, számos egyéb tényezővel karöltve ez egyfajta tökéletes vihart alakíthat ki az európai dízelpiacon. A sosem látott aszályhelyzet, a rekordalacsony tartalékok, a kínai dízelexport visszaesése, az amerikai finomítók karbantartásai és a rövidesen életbe lépő orosz importtilalom egyes elemzők szerint valószínűvé teszik a dízelpiac összeomlását. Adódik a kérdés, hogy ebben a szélsőséges helyzetben honnan jöhet a megoldás, ki pótolhatja érdemben az Oroszország felől kieső importot és mentheti meg az öreg kontinenst a dízelpiaci összeomlástól? Elemzésünkben többek között ennek a kérdésnek járunk utána.
Kedd reggel is erősödéssel kezd a forint az euróval szemben, így már tartósabban a 400-as lélektani szint alatt van a jegyzés. A magyar devizának segít a dollár gyengülése és a 200 euró alatti földgázár is.
A JPMorgan Chase & Co. stratégái szerint a világgazdaság számára egyre valószínűbbé válik a puha leszállás, ami továbbra is hátszelet ad a kockázatos eszközöknek - írja a Bloomberg.