Történelmi csúcson az arany ára
Az arany ára pénteken történelmi csúcsra emelkedett, miközben a befektetők a fokozódó amerikai vámpolitikai aggodalmak miatt a biztonságos menedéknek számító nemesfém felé fordultak.
Keresett kifejezés: dolla | Találatok száma: 75605
Az arany ára pénteken történelmi csúcsra emelkedett, miközben a befektetők a fokozódó amerikai vámpolitikai aggodalmak miatt a biztonságos menedéknek számító nemesfém felé fordultak.
Bár három kamatdöntés is volt a héten, eddig összességében sávos kereskedés jellemzi a forint árfolyamát a héten. A mai nap francia, német és amerikai inflációs adatok érkezik, így ismét fontos események jöhetnek nemzetközi oldalról.
Jelenleg 408 körül áll a forint árfolyama az euróval és 392 körül a dollárral szemben.
Pozitívba fordult a hangulat a hét második felére a nemzetközi részvénypiacokon, az amerikai tőzsdék tegnap pluszban zártak, amelyet további emelkedés követetett az ázsiai piacokon. A Fed és az EKB kamatdöntése már mögöttük van, így ma már többnyire a vállalati gyorsjelentésekre, valamint az európai, illetve amerikai friss inflációs jelentésekre figyelnek majd a befektetők. A tegnapi csúcsdöntés (a Stoxx 600 esetében) után ma folytatódik az emelkedés az európai tőzsdéken.
Visszaesett az Apple iPhone-üzletágának bevétele a negyedik negyedévben, főleg Kínában küzd kihívásokkal a cég, ahol az új modelljeihez nem vezette be a mesterséges intelligencia funkciókat tartalmazó Apple Intelligence-t. Ez azonban már nem sokáig lesz így, a vállalat vezetése közölte, hogy tavasszal több európai országban is megjelenik natív nyelven a szoftver, és Kínában is megtörténik a bevezetés. A pozitív kicsengésű üzenetek hatására pluszba lendült az Apple árfolyama annak ellenére, hogy a core iPhone üzletág alulmúlta a várakozásokat a negyedévben.
Holnap indul a vámháború Kanada és Mexikó ellen, miután Trump elnök február 1-től 25%-os vámot vet ki mintegy 900 milliárd dollárnyi kereskedelemre. Kanada már válaszlépéseket tervez és feltehetőleg Mexikó sem marad sokáig adós a válasszal. Az elemzések szerint a vámokból senki nem nyer, de az amerikai elnök hajthatatlannak tűnik.
Az ETF-ek (Exchange-Traded Fundok) már évtizedek óta velünk vannak, de az utóbbi időben igazi befektetési sztárokká váltak. Ezek az alapok lehetőséget kínálnak arra, hogy egyszerűen és költséghatékonyan fektess be a legkülönfélébb eszközökbe, a technológiai óriásoktól kezdve az aranyon át akár egzotikus piacokig. De vajon tényleg egy pénzügyi csodaszer, vagy csak egy jól felépített marketinghullám? Az előadás során mélyebben is belemerülünk az ETF-ek működésébe, előnyeibe, és abba, hogy valóban a jövő befektetési megoldásai-e.
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban a VIG Alapkezelő írását olvashatják:
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban az Eurizon Asset Management írását olvashatják:
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban az Equilor Alapkezelő írását olvashatják:
Az összes többi gazdasági szektorhoz hasonlóan a légi közlekedés is keresztúthoz érkezett a szén-dioxid-mentesítésre való áttérés során: az EU célja, hogy 2050-re a stratégiai jelentőségű légi közlekedési ipar is elérje a nettó zéró kibocsátást. A zöld átállás megvalósítása érdekében a szabályozó éppen 2025-től lépett fel határozottabban, és írta elő a fenntartható repülőgép-üzemanyagok minimális használatát a kerozinba keverve. De vajon mit szól az iparág az intézkedéshez? Mit gondol a Wizz Air a zöld átállás megvalósíthatóságáról, milyen technológia mellett kötelezte el magát a légitársaság és milyen lépésekre készülnek? Valóban a most még 4-5-szörös költségű repülőgép-üzemanyag a leggyorsabb módja a zöld átállásnak? Ezekről kérdeztük Yvonne Moynihant, a Wizz Air vállalati és ESG vezetőjét egy exkluzív interjú keretében.
Az Intel nehéz időszakot él át, miközben a mesterséges intelligencia térnyerése átrendezi a chippiacot. A vállalat első negyedéves előrejelzése elmaradt az elemzői várakozásoktól, ami jól tükrözi a cég jelenlegi kihívásait.
A Fed szerda esti kamatdöntése és üzenetei mellett csak minimálisan mozdult a forint, aztán csütörtökön a vártnál erősebb magyar GDP-adat után meglódult 407-ig, majd pedig az EKB-döntés mellett még tovább tudott erősödni és így 406 alatt új kéthavi csúcsra kapaszkodott az euróval szemben. A dollárral szemben 389-ig erősödött a forint.
Donald Trump amerikai elnök Grönlanddal kapcsolatos fenyegető retorikája miatt jelentősen emeli Dánia védelmi kiadásait és az ország miniszterelnöke, Mette Frederiksen egyeztetni kezdett a kérdésről európai és NATO-vezetőkkel – írja a New York Times.
A francia adatvédelmi hatóság vizsgálatot indít a kínai DeepSeek mesterséges intelligencia rendszerével kapcsolatban. Az eljárás célja, hogy felmérjék a technológia működését és az esetleges adatvédelmi kockázatokat. Az ügy rávilágít az AI-rendszerek növekvő jelentőségére és az európai szabályozók fokozott figyelmére a területen – számolt be a Reuters.
Oroszország sikeresen kezelte azt a jüanhiányt, amely tavaly szeptemberben megugró rövid távú hitelköltségeket okozott, miután az Egyesült Államok szankciókkal fenyegette az orosz pénzügyi tranzakciókat lebonyolító bankokat. A moszkvai jüanpiac likviditási mutatója mostanra többletet jelez, ami arra utal, hogy Oroszország alternatív fizetési csatornákat talált. Csakhogy az újabb szankciók miatt egyre nagyobb bajban vannak az orosz bankok.
Az amerikai különleges erők volt tagjait kezdte el toborozni egy biztonsági vállalat azzal a céllal, hogy Gázába küldje őket – tudta meg a Reuters.
22 darab 30 milliméteres Skyranger légvédelmi rendszert tervez vásárolni hamarosan Hollandia kormánya – írta meg a Defense News.
A Dél-afrikai Köztársaság 50 millió dollárt kíván előteremteni, hogy 2027-ben Forma–1-es futamot rendezzen. A kormány már megkezdte a tárgyalásokat a potenciális szponzorokkal és a versenysorozat szervezőivel – számolt be a Bloomberg.
Donald Trump amerikai elnök végrehajtási rendeletet adott ki, amely növeli a Központi-völgybe irányuló vízáramlást, és felülírja a veszélyeztetett fajokat védő előírásokat. Az intézkedés hatalmas győzelem a kaliforniai farmerek számára, ám heves ellenállást váltott ki környezetvédelmi csoportok és a helyi vezetők körében, akik szerint dermesztő károkat okozhat a lépés.
A globális klímatechnológiai vállalatok finanszírozása jelentős visszaesést mutatott 2024-ben, a befektetések összege 40%-kal csökkent az előző évhez képest – derül ki a Bloomberg friss jelentéséből. Miközben az atomenergia és a fúziós technológia iránti érdeklődés nőtt, az éghajlatvédelmi innovációk támogatása harmadik éve zsugorodik. A trend mögött a kínai megújuló alapú technológiák túlkínálata, a befektetők hosszabb megtérülési idővel kapcsolatos aggodalmai, valamint a mesterséges intelligencia iránti rohamosan növekvő érdeklődés állhat.
Az alanyi adómentesség határának 18 millió forintra emelése komoly előnyöket hozhat a kisebb vállalkozások számára...
A meggazdagodás mindenkinek mást jelent, de a mai bejegyzésben szeretném feltárni a különböző szintjeit. Természetesen...
A héten egy olyan hír borzolta a tőzsdei befektetők idegeit, amire senki nem számított. Egy ismeretlen kínai startup...
Az elmúlt években a vagyonbővülés és a technológiai fejlődés új utakra terelte a vagyonkezelést, de a generációváltás...
Az elektromos autók, laptopok és okostelefonok világában a kobalt egyszerre a technológiai fejlődés motorja és súlyos...
Hogyan lehet csalást leleplezni a tények ellenőrzésével? The post Ne dőlj be az ordas nagy kamunak! - ÍNSZE S2E11...
Egy biztos: az áthúzódó hatásban Virovácz Péter szerint nem bízhatnak.
Tovább erősödik a hazai fizetőeszköz?
Mit kell tudni a DeepSeek-ről?