Új irodaház a Nyugati mellett

Multifunkcionális irodaházat épít a Nyugati pályaudvar Podmaniczky utcai oldalán a European Convergence Property Co. Az Eiffel Square nevű, 22 ezer nm-es objektum építése még az idén megkezdődik - írja a VG.

Magyar alap Németországban

A német HGA megkezdte a harmadik, kifejezetten Magyarországra összpontosító zárt végű ingatlanalapjának jegyzését - írja a Világgazdaság. A cégnek összesen öt irodaépülete van Budapesten, ebből három az Infoparkban, kettő pedig az Andrássy úton.

Az ausztrálok bíznak Európában

2005-ben mintegy 1.6 milliárd eurót fektettek be ausztrál intézményi befektetők az európai ingatlanpiacba, ami mindenképpen figyelemre méltó, tekintve, hogy 2004-ben ez a szám gyakorlatilag még nulla volt.

Hitelre vettük a lakást? - Hogy lehet tovább költözni?

Egy új lakás hitelre történő megvásárlása során nem mindenki számol azzal a lehetőséggel, hogy mi történik, ha az akár 20 vagy 30 éves hitelre megvett lakásunk néhány év múlva szűkké válik, vagy akár egyszerűen csak máshová szeretnénk költözni? Hogyan lehet "kiszállni" a hitelből, és átköltözni egy másik lakásba, ha rájövünk, hogy mégsem a legjobbat választottuk? A Duna House elemzése bemutatja a szükséges lépéseket.

Építkezzen az interneten!

Újabb szolgáltatásokat vezet be az E-Build Információs és Tanácsadó Kft. által üzemeltetett proidea.hu építési termékinformációs online szolgáltató. A 2005-ben elindított Proidea ezzel az építés, a berendezések és az eszközök termékcsoportokkal bővült. A szolgáltatást alapvetően tervezőknek, kivitelezőknek és építtetőknek nyújtja az E-Build.

Egyre többen kötnek ingatlanbiztosítást

A GfK Hungária biztosításpiaci adatai szerint 2000 óta az ingatlanbiztosítással rendelkező háztartások aránya folyamatosan nőtt. Míg 2000-ben a hazai háztartások 56 százaléka biztosította lakhelyét, addig 2005-ben ez a hányad már elérte a 64 százalékot. A vagyonbiztosítással rendelkezők körében még ennél is magasabb a lakásukat, illetve házukat biztosítók hányada. Az ezredforduló évében mért 83 százalékos arány 2001-ben 1 százalékponttal emelkedett. 2001-ben egy enyhe csökkenési tendencia indult el és 2004-ben a vagyonbiztosítottaknak már csak négyötöde biztosította ingatlanját. 2005-ben azonban 4 százalékpontos növekedés következett, ami a 2001-es szinthez volt elegendő.

Hol érdemes befektetni? - Olcsó lakások a Belvárosban

A sikeres tömbrehabilitáció és a belváros újra felfedezésének legnagyobb nyertese egyértelműen a IX. kerület. A korábban népszerűtlen kerület lakásárai mára utolérték Zuglót és a rehabilitáció által érintett környékeken 330 ezer forint/nm-t kell fizetnünk egy újépítésű lakásért. Piaci szakértők szerint vannak azonban még alulértékelt részek, ahol érdemes lehet befektetési céllal is lakást vásárolni, nem valószínű ugyanis, hogy 10 év múlva találunk még 20 millió alatti lakásokat a Mikszáth Kálmán téren. Lakáspiaci körképünk a IX. kerülettel folytatódik.

Bécsi erőgyűjtés - Újabb kibocsátás az Immoeast-től

Újabb részvénykibocsátást jelentett be az osztrák Immoeast Immobilien Anlagen. A kb. 2.9 milliárd euró értékű kibocsátásból befolyó készpénzből az Immoeast további közép-európai ingatlanokat vásárol majd.

Megújuló ingatlanfejlesztés - Orco-Theolia együttműködés

Az Orco Property Group, Közép-Európa egyik vezető ingatlanfejlesztője, valamint a megújuló energiaforrás alapú elektromosáram-termelő európai vállalat, a Theolia létrehozta a "T-O Green Europe" vállalatot.

Tőzsdére megy a Sziget - Londonban a Plaza Centers portfóliója

Tőzsdére viszi közép-kelet-európai ingatlanportfólióját az izraeli Elbit Medical Imaging Ltd., a Plaza Centers 100%-os tulajdonosa. A portfólió legértékesebb tagja az Óbudai Hajógyári szigeten létesítendő Álomsziget projekt, melynek a Plaza Centers 30%-os tulajdonosa.

13 milliárdért fejlesztene az új kikötő-tulajdonos

13 milliárd forintot fordítana a következő 10 évben a csepeli szabadkikötő fejlesztésére az Erdért-Multicont konzorcium, a nemrtégiben privatizált Budapesti Szabadkikötő Logisztikai Zrt. új tulajdonosa - írja a Magyar Hírlap.

Újabb remény a SZOT-szállónak - Alku a városvédőkkel?

Vélhetően mégis megépül a rózsadombi SZOT-szállóból átalakított Budapest Excelsior Spa luxuslakóház. Az FN információi szerint ugyanis a fejlesztő Pro-Hill Kft. és a Budapest Világörökségéért Alapítvány (BVA) peren kívűli egyezségre készül.

Jogellenes lakásfinanszírozás

Az Alkotmánybíróság év végi hatállyal megsemmisítette a 2001-es lakásfinanszírozási kormányrendelet azon részét, amely felhatalmazza az önkormányzatokat, hogy szabályozzák a helyi lakástámogatást - írja a Napi Gazdaság.

Hogy ne bontsák le a nyaralónkat - Horvát ingatlanvásárlás biztonságosan

A múlt héten Horvátországban bontani kezdték azoknak a magyar állampolgároknak a nyaralóit, akik építési engedély nélkül építettek házakat Vir szigetén. A lebonott partmenti ingatlanok magyar tulajdonosai sokkal inkább a fejlesztőket okolhatják, semmint a következetes és kíméletlen hotvát hatóságokat. Bár déli szomszédunknál valóban kicsit kaotikusnak tűnik az ingatlanok helyzete, ám kellő körültekintéssel megelőzhetőek az ehhez hasonló történetel. Írásunk a horvát ingatlanok iránt érdeklődőknek kötelező olvasmány...

Minőségi problémák az építőiparban - Van megoldás

A hazai építőipar építési minőséggel kapcsolatos problémái vitathatatlanok, okai sokrétűek. Egyre több probléma kerül felszínre, míg korábban csak az utaink, autópályáink minőségét szidtuk és hasonlítgattuk más országok utainak minőségéhez, ma már az új építésű lakóházak kivitelezési minőségeivel van tele a sajtó. A minőségügyi problémák sokrétűek, gyakran a beruházó vagy az építő szakmai hiányosságai miatt jönnek létre, de igen gyakori a "nem megfelelő szándékkal" épített épület, azaz az "egyprojektes cégek" rövidtávú gondolkodásmódja, a mértéktelen spórolás az építőanyagok vagy a megfelelő megoldások minőségével. Az alábbiakban Járosi Tamás, a www.ingatlanszakmai.info munkatársának írását olvashatják a témában.

Igazságtalan luxusadó - Érthetetlen értékövezetek Budapesten

Névtelenségét kérő olvasónk a luxusadó érvényesítéséhez készült, de a tervezett általános ingatlanadó majdani alapjául is szolgáló mesterséges értékövezetek visszásságai miatt ragadott billentyűzetet. Mint ismeretes, a luxusadó bevezetésekor értékövezeteket hoztak létre, mely Budapesten utcára lebontva határozza meg az adóalap kiszámításához rendelt négyzetméterárakat. Az alábbiakban a teljes olvasói levelet tesszük közzé.

2006.05.17 08:48
Mekkora lesz az ingatlanadó?


Az értékelési módszertan tényleges "értékének" megítéléséhez javaslom, tanulmányozzák a Budapesti közterületek értékövezetei - letölthető táblázat -ot a Budapesti Önkormányzat honlapján. Biztos vagyok benne, hogy álmagyarázattal mindenre lehet szolgálni, de a táblázatban foglalt értékelések egyértelműen Talleyrand megfogalmazását juttatják az ember eszébe: "Hazudni háromféleképpen lehet: igennel, nemmel, és statisztikával."

Csak a magyaroknak meglepetés a horvát házbontás

Egyáltalán nem kirívó eset a Vir szigetén jelenleg is folyamatban lévő házbontás. A területrendezési törvény meghozása óta tavaly a Magyar Hírlap információi szerint 1,000-2,000 engedély nélkül épült nyaralót bontottak el a hatóságok.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt