Három évig lesz csak vonzó az Arena Plaza?

Ma, a karácsonyi roham kezdetekor száll ringbe a vásárlók kegyeiért Magyarország legnagyobb bevásárló- és szórakoztatóközpontja, az Arena Plaza. Az újgenerációs óriás új márkákkal jelentkezik a magyar piacon, minden eddiginél nagyobb méretekben. A legfrissebb játékos a legsikeresebb központok babérjaira törhet, de a trónfosztás erősen kétséges.

Fővárosi nem a kormányzati negyedre?

A budapesti közgyűlés városfejlesztési bizottsága nem fogadta el a kormányzati negyed építéséről rendelkező fővárosi szabályozási kerettervet, hiányolják ugyanis a közlekedési koncepciót - írja a Napi Online. A bizottság azért utasította el a tervet, mert a keretszabályozási tervet készítő cég, a Mű-Hely Zrt. több kérdésükre sem tudott választ adni. A Mű-Hely arra hivatkozott, hogy a most bemutatott tervek magasabb szintűek, és azoknak még nem kell tartalmazniuk a hiányolt részleteket.

Electro World: először a városban

Az Electro World, elektronikai áruházlánc holnap megnyitja a közép-európai régió harmincadik áruházegységét Budapesten, a most átadásra kerülő Aréna Plázában.

Újabb bérlő az Infoparkban

A Semcon AB, svéd IT fejlesztő és információtervező cég 600 nm irodát bérel a lágymányosi Infopark D épületében, tudtuk meg a bérbeadásban közreműködő Eston-tól. Az Infopark D épülete jelenleg 80%-os telítettségű.

Az Immoeast megvette az Átrium Parkot

Az osztrák Immoeast 100 millió euróért megvásárolta a Wallis Ingatlan fejlesztését, az Átrium Parkot. Az összesen 56 ezer négyzetméteres épületben 30 ezer négyzetméternyi bérbeadható iroda található.

Alex Ferguson nyitja meg az Arena Plaza-t

Sir Alex Ferguson, a Manchaster United focicsapat menedzsere és az Active Asset Investment Management (aAIM) egyik alapító tulajdonosa Budapestre érkezik az Arena Plaza 2007. november 15-i ünnepélyes megnyitójára.

Elkészülhet a Csörsz utcai sportlétesítmény

Lassan célegyenesbe fordulhat a több mint 4 milliárd forintos beruházással megvalósuló Csörsz utcai sportkomplexum átadása. A XII. önkormányzat beruházásában épülő sportcentrumot erdetileg a múlt év végén kellett volna átadni - írja a Világgazdaság.

Emelkedő telekárak a Váci úton

A Váci út - a pesti oldal egyik legfontosabb, északi agglomeráció felé vezető útvonala - ingatlanpiaci pozíciója az elmúlt években teljesen átértékelődött. A belső részek felfutása után mára a Külső Váci út telkei iránti kereslet is jelentősen megélénkült. Az Eston a telekárak folyamatos emelkedéséről számolt be.

Ki fizet, ki nem fizet? - Új adózás lakáseladáskor

A parlament hétfői döntése nyomán januártól számos ponton változnak az adószabályok. Az Index cikkében a magánszemélyeket érintő korrekciókat ismerteti, azaz a lakáseladást a személyi jövedelemadóban és a lakásértékesítést az áfatörvényben. Ki fizet, ki nem fizet a lakás értékesítésekor?

"Pénzből Dunát lehet rekeszteni" - Befektetőket keres Pécs

Pécs mostanában az érdeklődés fókuszában van, amit eddig az "Európa Kulturális Fővárosa, 2010." (EKF 2010.) cím birtoklásának tudhattunk be. Ezt a népszerűséget igyekszik kihasználni a városvezetés, és befektetőket próbál a városba csalogatni. A szinte korlátlan szabad tőke önmagában kevés ahhoz, hogy befektetők sorban állva pénzt pumpáljanak egy-egy másodlagos városfejlesztési koncepcióba, Pécs mégis ebben bízik.

Soha ennyi pláza nem épült még

Európában 2008 végéig rekord mértékű, összesen 17.3 millió négyzetméter összterületű bevásárlóközpont nyílik, ami hatalmas növekedést jelent a tavalyi évhez képest. A legtöbb pláza Oroszországban épül, az Európában épülő plázák mintegy 27%-át Oroszországban fogják átadni a Cushman & Wakefield adatai szerint.

Jelentős prágai tranzakció

90 millió euróért megvásárolta a 31,000 négyzetméteres prágai Charles Square Center irodaházat a német Commerz Grundbesitz Investmentgesellschaft (CGI) befektetési alap, tudtuk meg a tranzakcióban a CGI-t képviselő Colliers-től.

Két bevásárlópark épül Zala megyében

Egyszerre két bevásárlóparkot épít Zala megyében a Stop.Shop, Nagykanizsán és Keszthelyen. Az Immoeast tulajdonában lévő Center Invest Kft összesen 4.5 milliárd forintos beruházásból valósítja meg a két komplexumot - írja a Világgazdaság.

2009-től értékalapú lesz az ingatlanadó

A jövő évi adócsomag tegnap esti zárószavazásán az MSZP frakció végül nem állt ellen a kormányzat akaratának és megszavazta az adóváltoztatásokat, köztük az értékalapú ingatlanadó 2009-től való bevezetését.

Az ingatlanosok letámadták Brüsszelt

Több, európai ingatlanszövetség és érdekszervezet egységes igénnyel léptek fel az Európai Bizottságnál. Az európai ingatlanszektort lépviselni hivatott szervezetek egy uniós szintű egységes REIT-szabályozás életre hívását kéri a Bizottságtól. Szerintük a jelenlegi helyzet, azaz, hogy a tagországok saját hatáskörben döntenek a REIT-ek bevezetéséről és azok működési feltételeiről, az jelentősen hátráltatja a tőke áramlását és akadályt gördít az ingatlanpiac további fejlődése elé. Szerintük egy egységes REIT szabályozás, az ún. EU-REIT nagyban hozzájárulna egy egységes európai ingatlanpiac kialakításához.

Átadták az inNove Business Park első ütemét

Átadták a 8,000 nm raktár- és irodaterülettel rendelkező IX. kerületi üzleti park első fázisát. Az ING Kelet Kft. fejlesztésében épülő, összesen kb. 20,000 nm raktár és irodát kínáló, két ütemben megvalósuló inNove Business Park első üteme az előzetes terveknek megfelelően készült el. A második fázist - közel 12,000 m² raktár + iroda - 2008 második negyedévében adják át.

Lesz ingatlanadó? - Ma este kiderül

A jövő évi adócsomag ma estére tervezett zárószavazásán dől el végleg az értékalapú ingatlanadó sorsa. Az MSZP frakciója ugyanis még nem döntötte el, hogy módosító indítvánnyal él -e az adóval kapcsolatban. A Fidesz támogatná a szocialisták szándékát.

Kazahsztánban építenek felhőkarcolót arab befektetők

2 milliárd dolláros befektetéssel építenének felhőkarcolót dubai befektetők Kazahsztán fővárosában. A gigantikus beruházást 2012-re fejezné be az Al Maabar névre hallgató, Egyesült Arab Emírségekben bejegyzett cégekből álló joint venture.

Plázamánia Szerbiában is - Újabb Plaza Centers projekt

Bejelentette második szerbiai fejlesztését is a Plaza Centers. Az izraeli ingatlanfejlesztő a belgrádi projekt után most egy kragujeváci bevásárlóközpont tervét hozta nyilvánosságra. A pláza 55 millió eurós beruházásból valósulna meg.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Kőkemény üzenet jött Kijevből Budapestnek is: marad a Lukoil-szankció, fel kell adni az orosz olajat, amennyire lehet