Alig tudta megérinteni a válság szele a luxuslakások piacát

Alig tudta megérinteni a válság szele a luxuslakások piacát

A lakáspiac prémium és luxus szegmensét sem kerülte el a tavalyi megtorpanás, de mint annyi más ezen a szűk piacon, a visszaesés is mutatott sajátosságokat. Az OTP Ingatlanpont szakértője szerint az árak jellemzően stabilak maradtak és már kora tavasszal kezdtek visszatérni a vevők is, így őszre ismét felpöröghet a piac.

Hol, hány évnyi jövedelem szükséges egy saját lakás megvásárlásához?

Hol, hány évnyi jövedelem szükséges egy saját lakás megvásárlásához?

Időről időre érdemes megnézni, hogy az egyes országrészekben, egyes városokban milyenek a lakásárak, de pontosabb képet kapunk akkor, ha ezzel együtt az adott térség jövedelmeit is megvizsgáljuk. Nem kérdés, hogy a nagyvárosaink közül továbbra is Budapesten a legmagasabbak a lakásárak, de ha a jövedelmekhez viszonyítva nézzük, akkor mégsem a főváros lesz a legdrágább. Hogy a régióközpontjaink közül hogyan változtak az elmúlt közel két évtizedben a medián lakásárak és mit jelent ez az ottani jövedelmekhez képest, azt az MNB legfrissebb számai alapján mutatjuk be.

Ez mentheti meg az építőipart? – Akár ötödével csökkenthető lenne a beruházások költsége

Ez mentheti meg az építőipart? – Akár ötödével csökkenthető lenne a beruházások költsége

Az építőipari beruházásoknál gyakran előfordul, hogy kicsúsznak a tervezett időkeretből, illetve jellemző probléma, hogy időnként a költségek is jócskán meghaladják a tervezettet. A zsaluzatok és állványzatok értékesítésével, bérbeadásával és az ehhez tartozó mérnöki szolgáltatásokkal foglalkozó PERI Kft. műszaki osztályvezetője szerint ezen jelentősen javítana, ha az állami, illetve nagy volumenű beruházásoknál – számos nyugati ország gyakorlatához hasonlóan – kötelezővé tennék a BIM (Building Information Modeling) szemléletmód alkalmazását, amely módszertan lehetővé teszi egy építési projekt összes szereplője számára a közös platformon való munkát és tájékozódást. Éppen ezért számos piaci szereplő már alkalmazza a megoldást. Az elfogadásra váró új építési és beruházási kerettörvény már elő is írja a BIM kötelező használatát az állami beruházásoknál.

Újabb budapesti kerületben indul kerékpárút-fejlesztés

Újabb budapesti kerületben indul kerékpárút-fejlesztés

Megkezdődött a kerékpárút-fejlesztés a XX. kerületben; a 980,5 millió forintos vissza nem térítendő európai uniós forrásból elsősorban a kerületen belüli, illetve kerületközi összeköttetést kívánják erősíteni. A Főpolgármesteri Hivatal az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében célként jelölte meg azt, hogy a beruházások jóvoltából egyre többen döntsenek a kerékpározás mellett, akár a közösségi közlekedéssel társítva is.

Árverésen kínálja eladásra a Duna Palotát az MNV

Árverésen kínálja eladásra a Duna Palotát az MNV

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) júniusi elektronikus árverésén ismét eladásra kínálja a főváros belvárosában található műemlékvédett, neobarokk Duna Palota épületét - közölte az MNV az MTI-vel szerdán.

A 30 millió az új 20 millió - Mire elég ez a budapesti lakáspiacon?

A 30 millió az új 20 millió - Mire elég ez a budapesti lakáspiacon?

Míg két-három éve még 20 millió forintnál lehetett meghúzni azt az alsó határt a fővárosi lakáspiacon, ahol megjelenik az érdemi választék a kínálatban, addig ma ez a határ inkább 30 millió forintra tehető. Az Otthon Centrum kimutatása arra kereste a választ, hogy vajon milyen ingatlan érhető el Budapest különböző részein 30 millió forintért. Bár nagyot nem lehet ennyiből álmodni, de az utóbbi években jelentősen megemelkedett négyzetméterárak miatt érezhető kereslet mutatkozik az ilyen értékű ingatlanok iránt.

Így vásárolhatsz új lakást 27 millió forint kedvezménnyel

Így vásárolhatsz új lakást 27 millió forint kedvezménnyel

Béreljünk vagy vásároljunk? Használtat vagy újat? Bár a lakhatási lehetőségeket elsősorban az egyén anyagi helyzete határozza meg, sokak életében eljön az a pont, amikor a fenti kérdések valamelyike között kell választani. Az alábbiakban lakáspiaci szakértők várakozásai és a ma ismert támogatási formák alapján azt néztük meg, hogy a jelenlegi piacon mi szól a bérlés vagy a vásárlás, valamint a használt vagy az új lakás mellett.

Ezek az ingatlantársaságok fektethetnek a jövőben kiserőművekbe

Ezek az ingatlantársaságok fektethetnek a jövőben kiserőművekbe

Egy hónapja írtunk arról, hogy társadalmi egyeztetésre bocsátott a Gazdaságfejlesztési Minisztérium egy rendelettervezetet, amely lehetővé tenné a kollektív befektetési formák, például a Baross Gábor Tőkeprogramban részt vevő befektetési alapok (a listájuk itt olvasható) számára olyan ingatlantársaságok finanszírozását is, amelyek tevékenysége kiserőművekbe történő befektetés. A legfrissebb Magyar Közlönyben ehhez kapcsolódóan újabb konkrétumok jelentek meg.

Egy éves a városligeti BalloonFly - Ilyen programokkal készül a nyárra a Városliget

Egy éves a városligeti BalloonFly - Ilyen programokkal készül a nyárra a Városliget

Családbarát programokkal, bővülő sportolási- és rekreációs kínálattal, és a Liget attrakcióit bemutató, vezetett épület- és parksétákkal várja a nyári szezonban a látogatókat a Városliget – jelentette be Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója. Az évadot a BalloonFly születésnapja indítja, amelyet nyitása óta eddig 54 ezer utas próbált ki.

Emelkedés vagy csökkenés? - Így változtak a lakbérek áprilisban

Emelkedés vagy csökkenés? - Így változtak a lakbérek áprilisban

Folytatódott a lakbérek emelkedése áprilisban: országosan 0,7, a fővárosban 1,7%-kal lettek magasabbak egy hónap alatt, Budapesten a budai hegyvidéki kerületek kivételével valamennyi kerületcsoportban emelkedtek. A nominális lakbérek növekedési üteme éves összevetésben továbbra is alacsonyabb volt az inflációnál, emiatt reálértékük 4-6%-kal elmaradt az egy évvel korábbitól. Az előző hónaphoz mérten a reállakbérek országos szinten stagnáltak, Budapesten enyhén emelkedtek - derül ki a KSH-ingatlan.com legfrissebb lakbérindexéből.

Beperelték a kínaiak Florida államot, miután a kormányzó törvényben tiltja számukra a lakásvásárlást

Beperelték a kínaiak Florida államot, miután a kormányzó törvényben tiltja számukra a lakásvásárlást

Kínai állampolgárok beperelték Floridát, miután a Ron DeSantis kormányzó által támogatott törvény megtiltotta számukra a lakásvásárlást. Az Amerikai Polgári Jogok Szövetsége szerint ez alkotmányellenes, mivel az faji vagy etnikai hovatartozáson alapul. DeSantis szerint a törvény védelmet nyújt Peking befolyásának erősödése ellen - írja a Bloomberg.

Kinek lesz fontos az építményjog bevezetése? - Így látja a szakma a kormány legújabb döntését

Kinek lesz fontos az építményjog bevezetése? - Így látja a szakma a kormány legújabb döntését

Múlt héten jött a hír, miszerint hamarosan a parlament elé kerülhet a Gazdaságfejlesztési Minisztérium új versenyképességi csomagja, melynek egyik legfontosabb eleme és legnagyobb újdonsága az építményjog intézményének létrehozása. Hogy miért van szükség az építményi jogra és mit jelent ez a földhasználati jogra nézve, arról a Portfolio-nak dr. Krüpl László, MRICS, a Schönherr Hetényi Ügyvédi Iroda partnere és Ingatlanjogi csoportvezetője beszélt.

MNB: itt a lakáspiaci fordulat, csökkent a lakások túlértékeltsége

MNB: itt a lakáspiaci fordulat, csökkent a lakások túlértékeltsége

A hazai lakáspiacon az európai országok többségéhez hasonlóan 2022 második felében fordulat következett be. 2022 negyedik negyedévében az adásvételek száma jelentősen, 36 százalékkal mérséklődött az előző évhez képest, a lakásárak pedig enyhén, mintegy 3,6 százalékkal csökkentek az előző negyedévhez viszonyítva - mondta el az MNB legújabb Lakáspiaci Jelentésének bemutatóján Winkler Sándor, az MNB vezető közgazdasági elemzője. A tájékoztatón a lakáspiaci kereslet alakulását, az azzal összefüggésben tapasztalható árcsökkenés folyamatát, és a lakáspiac kínálati oldalához kapcsolódó építőipar és újlakáspiac helyzetét mutatták be a szakértők.

Kiderült: nem mostanában fognak lakást felújítani vagy építkezni a magyarok

Kiderült: nem mostanában fognak lakást felújítani vagy építkezni a magyarok

Felújítások és építkezések indítására nem alkalmas a következő időszak a magyarok többsége szerint. Aki belevág, leginkább kisebb felújításokat tervez - derült ki az Impetus Research kutatásából. Ugyan minden negyedik magyar tervez valamilyen felújítást vagy bővítést otthonában, de többségük 500 ezer Ft alatti értékben, míg az új építkezésben gondolkodók aránya mindössze 4 százalék.

Szereted a mediterrán éghajlatot? - Ezekben a városokban olcsóbban vehetsz lakást, mint Budapesten

Szereted a mediterrán éghajlatot? - Ezekben a városokban olcsóbban vehetsz lakást, mint Budapesten

Régebben kevésbé tűnt megvalósíthatónak, hogy valaki az aktuális életét hátrahagyva akár távmunkából dolgozva elköltözzön a világ másik felére, sok esetben egy kellemes klímájú, eltérő kultúrájú, mediterrán országba. Az utóbbi időben viszont a távmunka egyre többek számára teszi ezt lehetővé, akár úgy is, hogy a meglévő lakását eladva az új országban is saját lakásban éljen. Vajon Magyarországról nézve ez mennyire működőképes ötlet? Nézzük, melyik dél-európai városokban lehetne a legkönnyebben lakást venni egy budapesti lakás eladásából és hol, mire lenne elég a budapesti átlagfizetés.

Véget ér a metrópótlás - Átalakul a belváros felszíni közlekedése

Véget ér a metrópótlás - Átalakul a belváros felszíni közlekedése

Május 22-én befejeződik az M3-as metró felújítása, hétfőtől minden állomáson újra megállnak a metró szerelvényei. Ezzel új szakaszba lép az "Újjáéledő sugárutak" városfejlesztési koncepció megvalósítása. Az elmúlt közel hat évben ideiglenesen kijelölt buszsávok segítették a pótlóbuszok haladását. A mostanra feleslegessé váló buszsávok átalakításával egyszerre cél, hogy ne növekedjen a belváros forgalmi terhelése, hogy biztonságosan lehessen kerékpározni az Üllői és a Váci út mentén és hogy csökkenjen a torlódás mértéke a belvárosban. A hétvégén a Bajcsy-Zsilinszky úton folytatódik a forgalmi rend helyreállítása - közölte Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt