Új érdekképviseletet kaptak a hazai építőanyag kereskedők

Új érdekképviseletet kaptak a hazai építőanyag kereskedők

Az építőipar hatékonyságának javulása elképzelhetetlen a hazai építőanyag-kereskedelem gyors ütemű bővülése, modernizációja nélkül. Erre a helyzetre reagálva az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) keretein belül megalakult a Magyar Építőanyag-kereskedelmi Tagozat.

Beperli Budapest a magyar államot

Beperli Budapest a magyar államot

Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes egy háttérbeszélgetésen mondta el, hogy A BKK működésének fenntartására 24 milliárdos hitelt vesz fel. Kiderült az is, hogy a főváros valóban perelni készül a magyar államot – írja az Index.

Az elemzőket is meglepte, mekkorát estek a lakásárak a szomszédos fővárosban

Az elemzőket is meglepte, mekkorát estek a lakásárak a szomszédos fővárosban

A bécsi lakáspiac teljesített a legrosszabbul Európa nagyvárosai közül az elmúlt egy évben - írja a Bloomberg City Tracker. Az osztrák fővárosban a tavalyi csúcshoz képest nominálisan 12,2 százalékkal csökkentek a lakásárak, amivel a szintén régóta gyengélkedő stockholmi lakáspiac számait is alulmúlta, miközben Madrid, Milánó és Zürich továbbra is árnövekedést ért el.

Ezért tud válságban a használt lakások ára nagyobbat zuhanni

Ezért tud válságban a használt lakások ára nagyobbat zuhanni

Bár a használt lakások árszínvonalának ismételt felzárkózására utalnak a KSH korábbi és legfrissebb lakáspiaci árindexei, az OTP Ingatlanpont szakértője szerint azonban a piac mélyebb folyamatai inkább az újak árának erőteljesebb elszakadását ígérik a közeli jövőre.

Az ÉVOSZ a kollektív ajánlásokban bízik a kollektív szerződés helyett

Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) tárgyalásokat kezdeményezett az Építő-, Fa- És Építőanyagipari Dolgozók Szakszervezeteinek Szövetségével (ÉFÉDOSZSZ) arról, hogy az ágazat munkáltatói és munkavállalói oldalára is kötelező érvényű Építőipari Ágazati Kollektív Szerződést ajánlásokkal váltsák fel - mondta Koji László a szakszövetség elnöke szerdán az MTI-nek.

Fogyatékkal élők számára épülnek lakóházak Esztergomban

Fogyatékkal élők számára épülnek lakóházak Esztergomban

Esztergom központjában alakít ki 48 új, támogatott lakhatású férőhelyet értelmi fogyatékkal élőknek 1,2 milliárd forintos pályázati támogatásból az Irmák Közhasznú Nonprofit Kft. - közölte Szebenszki Bence, a társaság cégvezetője a létesítmény szerdai alapkőletételén.

Hamarosan megnyílik a Balaton legújabb vitorláskikötője

Hamarosan megnyílik a Balaton legújabb vitorláskikötője

Újabb lakossági tájékoztatót tartott a volt Club Aliga területén tervezett beruházásokkal kapcsolatban a beruházó Pro-mot Hungária Kft. és a fejlesztő Bayer Property Zrt. - írja a Magyar Építők. A fejlesztő egyben bemutatta a május végén megnyíló E-hajó- és vitorláskikötőt is.

Megszűnik az Építőipari Ágazati Kollektív Szerződés

Megszűnik az Építőipari Ágazati Kollektív Szerződés

Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ), majd az Építő-, Fa- És Építőanyagipari Dolgozók Szakszervezeteinek Szövetsége (ÉFÉDOSZSZ) is felmondta a 2009-ben megkötött építőipari kollektív szerződést. A jogszabályi környezet változása és az építési ágazat szétaprózódása vezetett a kiterjesztett kollektív szerződés megszűnéséhez.

Stabil piaci besorolást kapott a DVM group

Stabil piaci besorolást kapott a DVM group

A SCOPE Ratings GmbH elvégezte a DVM Group Kft. és az általa az MNB Növekedési Kötvényprogramja keretében kibocsátott „DVM 2030” elnevezésű kötvények éves felülvizsgálatát a 2022-es pénzügyi évre vonatkozóan. A SCOPE Ratings GmbH megerősítette a DVM Group Kft. „B” vállalati minősítését stabil kilátásokkal, valamint a kibocsátott kötvények „B+” besorolását.

Új versenypálya épült a Balaton mellett

Új versenypálya épült a Balaton mellett

Hivatalosan is megnyitották a Balaton Park elnevezésű versenypályát Balatonfőkajáron, a létesítményben a Forma-1-en és a gyorsaságimotoros-vb futamain kívül bármilyen autó- és motorsport eseményt meg tudnak rendezni.

Ősszel eldördül a napelemes startpisztoly

Ősszel eldördül a napelemes startpisztoly

Ősztől, azaz a betáplálási korlátozás feloldására vonatkozó döntést követően hatalmas hajsza várható a véges számú hálózati helyekért. Hosszú távon kulcsfontosságú tényezővé válhat, hogy ki hozza meg gyorsabban a döntést a napelemes fejlesztés megvalósításáról, és aki nem lép időben, könnyen lehet, hogy le is marad a lehetőségről. Kovács Gergőt, a Solar Express operatív igazgatóját a jelenlegi lakossági és vállalati szemléletről, a megtérülési időről és arról kérdeztük, hogyan válik a napelemes rendszer pénzügyi termékké?

Elképesztő látványtervek: ilyen lenne a felújítás után a Lánchíd előtti tér

Elképesztő látványtervek: ilyen lenne a felújítás után a Lánchíd előtti tér

Közös tájékoztatón mutatta be a Clark Ádám tér, a József Attila utca és a Széchenyi tér látványterveit Erő Zoltán, Budapest főépítésze, Grabner Balázs, a Korzó Tervezési Stúdió vezetője és Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere. A tervek alapján a Lánchíd minkét hídfője alaposan átalakulna, de ez különösen a pesti oldalon lenne látványos, ahol a forgalmi rend teljesen megváltozna a gyalogos és kerékpáros közlekedés javára, valamint bővülnének a zöldterületek is.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt