Egy hét múlva tartják az elnökválasztást a közép-amerikai Hondurasban, amely azon kevés országok közé tartozik, amely elismeri a Kínai Köztársaságot, azaz Tajvant. A jelenlegi jobboldali vezetést kihívó baloldali Xiomara Castro azonban nyitna a Kínai Népköztársaság felé – írja a Reuters.
A harmadik koronavírus elleni védőoltásra azért van szükség, hogy jelentős antitest-szám legyen a vérünkben, amikor a vírussal találkozunk - mondta Rusvai Miklós virológus az ATV reggeli műsorában. Rusvai azt is elmondta: egyáltalán nem kell félni a harmadik oltás szervezetre gyakorolt hatásaitól, mert az pont úgy működik, mint az influenza elleni, illetve egyéb szezonális oltások.
Korábban Rusvai Miklós virológus úgy nyilatkozott, előbb-utóbb mindenki át fog esni a koronavírus-fertőzésen, és ezt nem nagyon lehet elkerülni. Szlávik János infektológus, a Dél-pesti Centrumkórház főorvosa a TV2 reggeli adásában reagált Rusvai meglátására: Szlávik szerint nem túl jó dolog átesni a fertőzésen.
Jogi eljárás indult a főügyész és a királynő magánügyvédei ellen, mivel kitiltották a médiaszervezeteket az edinburgh-i herceg végrendeletének bírósági kihirdetéséről. A kritikusok szerint a királyi család tagjai kiváltságaikat kihasználva akarják elkerülni a botrányokat, miközben az adófizetők tartják el őket.
A szükségállapot újbóli kihirdetését mérlegeli a cseh kormány a gyorsuló koronavírus-járvány miatt - jelentette ki Pavla Svrcinová országos tisztiorvos hétfőn reggel a prágai közszolgálati rádióban.
Újfajta bűnelkövetési forma ütötte fel a fejét az Egyesült Államokban. Miután a hétvégén egy pajszerekkel felszerelt, 80 fős, maszkos banda megrohamozott egy Nordstrom üzletet, több plázából is hasonló bűncselekményeket jelentettek San Francisco vonzáskörzetében.
Eljárás indult vasárnap Iránban egy katonai törvényszéken a hadsereg tíz tagja ellen a csaknem két éve véletlenül lelőtt ukrán utasszállító repülőgéppel összefüggésben.
A kormányzó szocialisták győzelmét jelentette be hétfőn a venezuelai választási bizottság Venezuelában a múlt hét végén tartott regionális és helyhatósági választásokon.
Kína nem akar uralkodni Délkelet-Ázsia fölött vagy zsarnokoskodni kisebb szomszédaival – jelentette ki Hszi Csin-ping kínai elnök a Délkelet-ázsiai Országok Szövetsége (ASEAN) és Kína kapcsolatfelvételének harmincadik évfordulója alkalmából hétfőn megrendezett virtuális tanácskozáson elmondott beszédében.
A Pentagon továbbra is értetlenül áll az idén júliusban folytatott kínai hiperszonikus fegyverkísérlet előtt, mely során az ázsiai ország olyan képességeket demonstrált, melyek a fizikai törvények határait feszegetik – írja a Financial Times.
A brit kormány hétfőtől azokat a beutazókat is beoltottnak tekinti, akik egyes kínai, illetve indiai gyártmányú vakcinákból kapták meg a koronavírus elleni oltás teljes dózisát.
Személyautó hajtott egy karácsonyi felvonulás résztvevői közé vasárnap az Egyesült Államokban, a Wisconsin állambeli Waukesha városában, több mint húszan megsérültek, a gyanúsítottat elfogták - közölte a helyi polgármester és a rendőrség.
Második fordulót kell tartani Chilében az elnökválasztáson, a vasárnapi első fordulóból a jobboldali José Antonio Kast és a baloldali, zöld Gabriel Boric jelölt jutott tovább - közölte vasárnap este a latin-amerikai ország választási bizottsága a szavazatok több mint 85 százalékának feldolgozása után.
A fehérorosz hatóságok aktívan támogatják a lengyel határnál összegyűlt migránsok tömeges határátlépési kísérleteit - derült ki a lengyel határőrség vasárnapi tájékoztatójából.
Ismét megjelent a nyilvánosság előtt Peng Suaj kínai teniszező, akit hetek óta eltűntként kezeltek, sőt vasárnap félórás videótelefont is lebonyolított vele a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke. Peng Suaj rejtélyes eltűnéséről, majd hétvégi újbóli felbukkanásáról vasárnap külön nagyobb cikket is írtunk.
Lezárultak a tárgyalások Romániában a jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) között: a nagykoalícióra készülő pártok vasárnap bejelentették, hogy közös kormányfőjelölttel és elfogadott kormányprogrammal mennek hétfőn az államfő által meghirdetett kormányalakítási egyeztetésre.
Oroszország több mint 92 ezer katonát vont össze az ukrán határok közelében, és támadást készít elő Ukrajna ellen január végére, február elejére - állította Kirilo Budanov, az ukrán védelmi minisztérium hírszerzési főigazgatóságának vezetője a Military Times című kiadványnak adott interjújában, amelyből vasárnap ukrán hírportálok idéztek.
Tombol a koronavírus-járvány Németországban és ez a szeptemberi választások után kormányzásra készülő pártokat is próbára teszi, amelyek időközben igyekeznek kimunkálni egy koalíciós megállapodást. Bár számos pont még tisztázásra vár az eddigiek alapján kijelenthető, hogy a koalíciós szerződés eddigi tervezetei egyszerre irányoznak elő nagy mérföldköveket és bizonytalanságot is a majdani német politika szempontjából. Az SPD, az FDP és a Zöldek minden esetre reménykednek abban, hogy jövő hét végére lezárulnak a tárgyalások, december első felében pedig hivatalba tud lépni az új kormány. Eközben a CDU-ban is sorsdöntő kérdésekre kell választ találnia a tagságnak, miután a 16 év után ellenzékbe kényszerülő párt élére új elnököt kell választani, három éven belül immár harmadik alkalommal.
Nagy esély van rá, hogy az ellenfelei által Trumphoz hasonlított, a Pinochet-diktatúrát dicsőítő ultrakonzervatív politikus vagy egy 35 éves volt diákvezér lesz Chile következő elnöke. Ezzel a prezidenciális rendszerű országban az elnöki posztot 1990 óta birtokló bal- és jobbközép politikai erők először szorulhatnak ki az elnöki palotából. Az új elnök mandátumának kezdete egybeesik majd a 2019 őszen kitört tüntetéssorozat által elindított alkotmányozási folyamat lezárásával. Az elnökválasztás és az alkotmányozás eredménye döntően befolyásolhatja a világ legfőbb réztermelőjének és második legnagyobb lítiumtermelőjének számító ország bányászati szektorának befektetési, fejlesztési döntéseit, ami akár veszélyeztetheti a réz és lítium iránti egyre növekvő globális kereslet fedezését is.