Globál

Közülük kerülhet ki Amerika következő elnöke – Egy fekete nő biztos benne, hogy övé lesz az Ovális Iroda

Közülük kerülhet ki Amerika következő elnöke – Egy fekete nő biztos benne, hogy övé lesz az Ovális Iroda

A demokrata szavazók közel fele új jelöltet akar 2024-ben, a helyezkedés pedig már beindult a Demokrata Pártban. Amennyiben Joe Biden újraindul, valószínűleg várniuk kell 2028-ig, de az elnök kora okot adhat a felkészülésre. Ahogyan írtuk, a lehetséges republikánus jelöltek már gőzerővel készülnek 2024-re, most pedig lássuk a demokraták feltörekvő reménységeit, akik a Fehér Házba vágynak!

Koronavírusos a cseh államfő

Koronavírusos a cseh államfő

Pozitív lett a koronavirustesztje Milos Zemannak, ezért a cseh államfőt csütörtökön este újra a prágai Központi Katonai Kórházba szállították - közölte Jirí Ovcácek elnöki szóvivő.

Kína kész tárgyalni a Sinopharm-vakcina magyarországi gyártásáról

Kína kész tárgyalni a Sinopharm-vakcina magyarországi gyártásáról

Magyarország rendkívül sokat profitált a Kínával folytatott, kölcsönös tiszteleten alapuló, pragmatikus együttműködésből, ezért azt a továbbiakban is fenn kell tartani - közölte csütörtökön Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután videokonferencia keretében kínai kollégájával, Vang Jivel egyeztetett.

Rendkívüli ülést tart a WHO a koronavírus új szupervariánsa miatt

Rendkívüli ülést tart a WHO a koronavírus új szupervariánsa miatt

Számos kutatót és virológust tölt el aggodalommal a koronavírus egy új variánsának a megjelenése, amely egyes vélekedések szerint akár újabb járványhullámok kialakulását is okozhatja. A kialakult helyzetre reagálva az Egészségügyi Világszervezet (WHO) rendkívüli ülést tart pénteken, amelynek keretében megvitatják, mit jelenthet a koronavírus-vakcinák és az alkalmazott kezelések szempontjából a napokban felfedezett új variáns rendkívül sok mutációt tartalmazó tüskefehérjéje.

Az EP tárgyal a kötelező minimálbér bevezetéséről

Az EP tárgyal a kötelező minimálbér bevezetéséről

Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén jóváhagyta a kötelező minimálbér bevezetéséről szóló tárgyalások megkezdését azzal a céllal, hogy a minimumkövetelmények megállapításával az Európai Unió tisztességes megélhetést biztosító bérszintet állapítson meg a munkavállalóknak - közölte az uniós parlament csütörtökön.

Kínzással vádolják az Interpol új elnökét

Kínzással vádolják az Interpol új elnökét

Ahmed Nasszer al-Raiszi-t választották meg a Nemzetközi Rendőrség Bűnügyi Szervezete, vagyis az Interpol elnökévé. Az Egyesült Arab Emirátusokból származó tábornokot kínzásban való közreműködéssel vádolják.

Aggódnak a tudósok, virológusok: már fertőz a koronavírus új szupervariánsa, amely elképesztő tüskefehérjével bír

Aggódnak a tudósok, virológusok: már fertőz a koronavírus új szupervariánsa, amely elképesztő tüskefehérjével bír

Afrikában tűnt fel a koronavírus új variánsa, amely a vizsgálati eredmények szerint olyan sok mutációt hordoz, hogy az már a kutatókat is komoly aggodalommal tölti el. A B.1.1.529 elnevezésű koronavírus-variáns képes megkerülni az emberi szervezet védekezőrendszerét, amely egyes vélekedések szerint akár újabb járványhullámok kialakulását is okozhatja.

Franciaország támogatja a horvátok csatlakozását a Schengen-övezethez

Franciaország támogatja a horvátok csatlakozását a Schengen-övezethez

Franciaország támogatja Horvátország csatlakozását a Schengen-övezethez, a belső határellenőrzés nélküli európai térséghez - jelentette ki Emmanuel Macron francia államfő csütörtökön Zágrábban, Andrej Plenkovic horvát kormányfővel folytatott megbeszélése után.

A mini-migránsválság telibe találta az EU Achilles-sarkát

A mini-migránsválság telibe találta az EU Achilles-sarkát

A lengyel-fehérorosz határon zajló migránsdráma kapcsán az Európai Unió geopolitikai értelemben ismét nem jeleskedett. Ország-világ előtt bemutatta, hogy heteken át bárki kedvére packázhat vele, elég, ha az amúgy is több sebből vérző migrációs politikájánál fogja meg. És változást ebben egyhamar remélni sem lehet. Az EU-t a fehérorosz elnökkel szembeállító konfliktus ugyanis semmi azokhoz az ellentétekhez képest, melyek bevándorlás-menekültügy téren a tagállamok között feszülnek, netán a Parlament, a Bizottság és a Tanács között törnek felszínre, vagy éppenséggel a politikai vezetőket ütköztetik saját közvéleményük túlnyomó többségével. Mindezt akkor, amikor az Unió Lukasenkánál nagyságrendekkel komolyabb játékosoknak is a célkeresztjében van, a rá nehezedő migrációs nyomás pedig a következő évtizedekben nem pár ezer, hanem sok millió bevándorlójelöltet mozgósíthat.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új ajándék érkezik az Orbán-kormánytól - Mennyi pénzt kapnak a családok?
Ricardo

Könyvet Orbánnak

Ruchir Sharma A sikeres nemzetek tíz szabálya című kötete tanulságos olvasmány. A valuta- és adósságválságról...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.