Globál

Nagy-Britanniában is megjelent az új szupervariáns

Nagy-Britanniában is megjelent az új szupervariáns

Két nagy-britanniai páciens szűrővizsgálatának leletében a koronavírus új, omikron nevű variánsát azonosították - közölte szombaton Sajid Javid brit egészségügyi miniszter. Brit járványügyi szakértők egybehangzó nyilatkozatai szerint ugyanakkor nem kell attól tartani, hogy katasztrófát okozhat az új koronavírus-változat felbukkanása.

Alakul az új katonai gigaszövetség: egymás karjaiba lökheti Putyint és Hszit Amerika bombázós, hadihajós izmozása

Alakul az új katonai gigaszövetség: egymás karjaiba lökheti Putyint és Hszit Amerika bombázós, hadihajós izmozása

Már szinte mindennapos, hogy amerikai hadihajókat, repülőgépeket látunk Kína vagy Oroszország számára érzékeny területeken, mint a Tajvani-szoros, a Dél-kínai-tenger vagy a Fekete-tenger, melyre válaszul Peking és Moszkva rendre dühös hangnemű nyilatkozatokkal válaszol. Amerika azzal védekezik, hogy ezek a manőverek a nemzetközi hajózási, repülési szabályok betartásával történnek, ettől függetlenül Kína és Oroszország úgy látja, Washington sem éppen hagyná szó nélkül, ha a rivális nagyhatalmak hadihajói megjelennének a Mexikói-öbölben. Az amerikai erőfitogtatás nem biztos, hogy a várt hatást éri el: Kína és Oroszország viszonya egyre szorosabb; olyannyira, hogy nem kizárt, hogy pár éven belül egy új védelmi szövetség is létrejön a két ország közt.

Holnap nevezik ki az új cseh kormányt

Holnap nevezik ki az új cseh kormányt

Milos Zeman cseh államfőt szombaton délután kiengedték a prágai Központi Katonai Kórházból, ahová csütörtökön este szállították be pozitív koronavírustesztje miatt - jelentette a cseh közszolgálati hírtelevízió (CT24), amely élőben közvetítette az elnöki autókonvoj távozását a kórházból.

Új hidegháború közelít? – Vannak országok, ahol már beköszöntött a kétpólusú világrend

Új hidegháború közelít? – Vannak országok, ahol már beköszöntött a kétpólusú világrend

Egyre több jel utal arra, hogy küszöbön áll egy új kétpólusú világrend, amelyben az Egyesült Államok kerül szembe Kínával. Ahogy a hidegháború idején, úgy most sem valószínű, hogy a két vezető nagyhatalom egymással közvetlenül háborúba keveredjen, ám a konfliktus más országokba való kihelyezése már megfigyelhető. A konfliktus legforróbb pontja Tajvan kérdése, amelyet jelenleg 15 ország ismer el hivatalosan. A hagyományosan az amerikai érdekszférába tartozó Hondurasban, amely a Tajvant elismerő kevesek egyike, vasárnap választások lesznek, és a győzelemre esélyes jelölt már bejelentette, Pekinget választaná Tajpejjel szemben. Ehhez azonban még az Egyesült Államoknak is lesz egy-két szava. A Tajvannal a diplomáciai kapcsolatokat két éve megszakító óceániai szigetországban, a Salamon-szigeteken pedig a héten lángolt fel konfliktus a Kína-párti központi vezetés és a Tajvan-párti legnépesebb sziget között. Vajon a jövőben új Koreára és Vietnamra készülhetünk?

Bréking: Magyarországhoz is nagyon közel lehet már a szupervariáns

Bréking: Magyarországhoz is nagyon közel lehet már a szupervariáns

Csehországban és Németországban is találtak gyanús eseteket, az egészségügyi hatóságok az új szupervariánsra, az omikron névre keresztelt koronavírus-mutációra gyanakodnak. További tesztekre van még szükség, hogy bizonyított legyen a variáns jelenléte.

Két helyen is havazott Magyarországon - és meg is maradt a hó

Két helyen is havazott Magyarországon - és meg is maradt a hó

Kékestetőn és Sopron térségében is esett, és meg is maradt a hó, de várhatóan olvadni fog - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat szombati adataiból. A legvastagabb hóvastagságot a Soproni-hegységben fekvő, Sopronhoz tartozó Brennbergbányán rögzítették, ott 8 centiméteres a hó.

Újabb két országba utazhatnak szabadon a beoltott magyarok

Újabb két országba utazhatnak szabadon a beoltott magyarok

Magyarország két újabb országgal, Egyiptommal és a Maldív-szigetekkel állapodott meg a vakcinaigazolások kölcsönös elismeréséről, így a koronavírus ellen legalább kétszer beoltottak szabadon utazhatnak ezen országokba - mondta a külgazdasági és külügyminiszter szombaton a Karmelita kolostorban, a Gazdasági Kabinet ülése előtt.

Megnyugtató hírt közölt az Egyesült Államok a szupervariánsról

Megnyugtató hírt közölt az Egyesült Államok a szupervariánsról

A Dél-Afrikában azonosított szupervariáns, az omikron névre keresztelt koronavírus-mutáció egyelőre nem jelent meg az Egyesült Államokban - jelentette az ország járványügyi központja, a CDC. Az Egyesült Államok több afrikai országból is beutazási korlátozást rendelt el.

Történelmi megállapodást írt alá Róma és Párizs, vadászgépekkel adtak nyomatékot neki

Történelmi megállapodást írt alá Róma és Párizs, vadászgépekkel adtak nyomatékot neki

Európai értékszövetséget, közös migrációs és határellenőrzési intézkedéseket, energetikai együttműködést, valamint közös kormányüléseket is magában foglal az az Olaszország és Franciaország közötti úgynevezett megerősített együttműködési megállapodás, melynek pontjait Mario Draghi olasz kormányfő és Emmanuel Macron francia elnök az aláírás után ismertette a sajtóval pénteken.

Kitiltották a babákat a brit parlamentből

Kitiltották a babákat a brit parlamentből

A munkáspárti Stella Creasy-t arról tájékoztatták, hogy a szabályok ellen vétett, mikor bevitte gyermekét a keddi parlamenti vitára.

Lukasenka a lengyel határon való átkelésre buzdította az ottrekedt bevándorlókat

Lukasenka a lengyel határon való átkelésre buzdította az ottrekedt bevándorlókat

Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök pénteken ellátogatott egy, a lengyel határhoz közeli, migránsközpontba. Lukasenkának ez volt az első nyilvános jelenése a határon a fehérorosz migránsválság kitörése óta. Előző este a fehérorosz–lengyel határon újabb csoport próbált meg erőszakkal átjutni, és lázadás történt az egyik lengyelországi befogadó táborban.

Nem sokon múlt a tragédia: 487 embert kellett megmenteni

Nem sokon múlt a tragédia: 487 embert kellett megmenteni

Az elmúlt hónapokba megnövekedett a Tunéziából és Líbiából Olaszország felé irányuló átkelési kísérletek gyakorisága, ezért egyre több tragédia történik a Földközi-tenger viharos vizein.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új ajándék érkezik az Orbán-kormánytól - Mennyi pénzt kapnak a családok?
Kasza Elliott-tal

3M Company

Május közepén írtam az MMM-ről, mert akkor vágott osztalékot a cég. Érdekes módon akkor a befektetők ezt nem értékeltek...

Ricardo

Könyvet Orbánnak

Ruchir Sharma A sikeres nemzetek tíz szabálya című kötete tanulságos olvasmány. A valuta- és adósságválságról...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.