
Három év Jasionka után ez egy lehetőség arra, hogy kisebbre szabjuk a lábnyomunkat
– mondta Christopher Donahue, az amerikai haderő európai és afrikai parancsnoka.
Władysław Kosiniak-Kamysz lengyel védelmi miniszter az X-en annyit tett ehhez hozzá, hogy más szövetségesek fogják átvenni az amerikaiak feladatait.
Az amerikai csapatok továbbra is Lengyelországban maradnak, de más helyeken állomásoznak. A jasionkai missziót most elsősorban norvég, német, brit és lengyel erők végzik, más szövetséges csapatokkal együtt
– írta.
Az amerikai haderő hétfőn hangsúlyozta, hogy a csapatkivonás része egy régóta tervezett erőfeszítésnek a műveletek optimalizálása céljából, de „Ukrajna és a NATO támogatása erős marad”.
A lengyel védelmi minisztérium szerint
a 2022 óta működő jasionkai bázison ment keresztül az Ukrajnába tartó nyugati segélyszállítmányok 95 százaléka.
Az amerikai haderő működtette a repülőteret és szállította a fegyverszállítmányokat. Németország nemrég vállalta magára a terület légvédelmét Patriot légvédelmi rendszerrel.
Lengyelországban jelenleg 10 ezer amerikai katona állomásozik.
Címlapkép: Német Patriot légvédelmi rendszer a jasionkai bázison. Forrás: Dominika Zarzycka/NurPhoto via Getty Images
Egymásnak feszült Trump és Zelenszkij, Kijev szerint hatástalan a tűzszünet - Híreink az orosz-ukrán háborúról kedden
Cikkünk folyamatosan frissül a háború eseményeivel.
Elmondta az argentin elnök, hogyan fog kinézni az új világrend: drámai változások jönnek
Nagy erőközpontok lesznek.
Hatalmas pincerendszer rejtőzik Budapest legújabb belvárosi szállodája alatt
Egy foghíjtelken valósul meg a 200 szobás létesítmény.
Donald Trump megoldotta: a rubel lett a világ legjobban teljesítő valutája
A vámháborús káosz, a kaotikus ukrajnai békefolyamat egyelőre az orosz devizának kedvez.
Nem kegyelmez Donald Trump: amerikai állampolgárokat is egy salvadori megabörtönbe deportálhat
Bár kérdés, ez mennyire lenne törvényes.
Jövedelmező a vállalkozásod?
A mai tanácsadáson szintén szóba került, hogy sok vállalkozó elfelejti beárazni a saját tulajdonában lévő eszközök úgynevezett alternatíva költségét (kiadhatnám másnak is a saját üzl
Nemzetgarázdasági stratégia - Trump a problémát sem érti
Ellentmondásokkal van tele Trump programja, a döntéshozóknak nemcsak koherens elképzelés nincsenek, de valószínűleg a problémát sem értik. Az eredmény a politikai bizonytalanság fenntartása,
Új lehetőség nagy léptékű zöldenergiás fejlesztésekhez
A társadalmi egyeztetésre meghirdetett biogázos és biometános pályázat nem a megszokott \"pályázzunk egy eszközre\" típusú támogatás.
Milyen rejtett költségei vannak az ingatlanvásárlásnak?
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Milyen rejtett költségei vannak az ingatlanvásárlásnak? Alapvető költségek ingatlanvásárláskor Sokan csak az önerőre vagy a vételárra koncentrá
Közvetített szolgáltatások és alvállalkozói teljesítmények a HIPA-ban
A helyi iparűzési adó (HIPA) adóalapjának csökkentési lehetőségei sok vállalkozás számára komoly kihívást jelentenek - még azoknak is, akik egyébként magabiztosan navigálnak a magyar ad
A 505 State Street, New York első teljesen elektromos felhőkarcolója
New Yorkban felépült a város első teljesen elektromos felhőkarcolója. A projekt az Egyesült Államokban egyedülálló, de világszinten egyáltalán nem példa nélküli.
Top 10 osztalék részvény - 2025. április
Április elsején kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, a Google pedig megtréfált, és berakta az értesítő levelet a spam mappába, ezért csak most csináltam meg a listá
Új lakáshitel konstrukció: akár havi 22 500 Ft kedvezmény a családoknak
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Új lakáshitel konstrukció: akár havi 22 500 Ft kedvezmény a családoknak Áprilistól több millió forint maradhat a kasszában Április elsejétől új


- Olyan történt a dollárral, ami a forint sorsára is hatással van
- Szép csendben egy másik ország lehet EU-tag hamarosan, amíg a világ Ukrajnáról beszél
- Formálódik Donald Trump nagy terve – Ravasz húzással kényszerítené térdre Oroszországot
- Trump meghátrál! Tépik a piacokat
- Itt a Telekom bejelentése: változik az inflációkövető díjkorrekció
Kritikus napok előtt a globális tőkepiac
Mekkora a bizalmi válság?
Trump miatt rángatóznak a tőzsdék – Mi jelent most menedéket?
Gyorsan változnak az események Amerikában.
Kockázat vagy lehetőség a génmódosított élelmiszer?
A génmódosítás és a génszerkesztés fontos lehet az élelmezési válság és a klímaváltozás elleni küzdelemben, de sokan félnek tőle.
Kiadó modern irodaházak
Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.
Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?
Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?
Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?
Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.