Biztonsági kérdések egyeztetésére hívták Moszkvába az amerikaiakat
Globál

Biztonsági kérdések egyeztetésére hívták Moszkvába az amerikaiakat

MTI
Oroszország meghívja az Egyesült Államok képviselőit a biztonsági kérdésekért felelős vezetők májusi nemzetközi találkozójára - közölte újságírókkal Szergej Sojgu, az orosz biztonsági tanács titkára csütörtökön Moszkvában.

Sojgu elmondta, hogy több mint száz ország már megerősítette részvételét az éves találkozón. A biztonsági kérdésekért felelős magas rangú képviselők nemzetközi találkozóját 2010 óta rendezik meg az orosz biztonsági tanács égisze alatt,

az idei rendezvényt május 27-29-én tartják Moszkvában.

A volt orosz védelmi miniszter, Szergej Sojgu azt hangoztatta, hogy Emmanuel Macron francia kormányfő kijelentése az Európai Unió francia atomfegyverekkel való védelmének lehetőségéről "az általa kitalált orosz agresszióval szemben" közvetlen fenyegetést jelent az egész globális közösségre, amit Oroszország komolyan vesz.

Az orosz biztonsági tanács titkára a Moszkva és Peking közötti partnerséget stratégiai jellegűnek nevezte, és kiemelte, hogy a kétoldalú katonai együttműködésük minden területen fejlődik. Kitért arra, hogy Oroszország és Kína hadászati légiereje közös járőrözést végez az ázsiai-csendes-óceáni térségben, és a két ország közös haditengerészeti gyakorlatokat tart. Sojgu a Moszkva és Peking közötti együttműködés ígéretes területének nevezte az űrkutatást és az atomenergiát.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

Holdblog

Lúzerek, csalók és a többiek

Az elmúlt időszakban eleget szidtam már az UEFA-FIFA párost. Ezekben a hetekben nem meglepő módon több esetben ki is tört a panaszkodási láz az egyre... The post Lúzerek, csalók és a többiek

Ricardo

Az inflációról

Az infláció oka, hogy a forgalomban lévő pénz mennyisége gyorsabban növekszik, mint a kibocsátás. Vagy ahogy mondani szokás: túl sok pénz kerget túl kevés árut. Ami bizonyára kiábrándít

PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Összeomlott a Tesla Európában

Portfolió menedzser

Portfolió menedzser
Portfolio Gen Z Fest 2025
2025. május 9.
Portfolio Retail Day 2025
2025. április 2.
Portfolio Vállalati Energiamenedzsment 2025
2025. április 8.
Digital Compliance 2025
2025. május 6.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Díjmentes online előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes előadás

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!

Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.

Ez is érdekelhet