Gigantikus fegyverüzletet jelentettek be a lengyelek

Gigantikus fegyverüzletet jelentettek be a lengyelek

Lengyelország több száz AGM 158 JASSM-ER típusú, nagy hatótávolságú amerikai levegő-föld robotrepülőgépet vásárol, a 735 millió dollár értékű ügyletről Wladyslaw Kosiniak-Kamysz védelmi miniszter írt alá szerződést kedden Varsóban.

Csúnyán felsültek az iráni sztárfegyverek – Ennyire futná a rettegett nagyhatalom erejéből?

Csúnyán felsültek az iráni sztárfegyverek – Ennyire futná a rettegett nagyhatalom erejéből?

Amikor Irán az április 1-jei damaszkuszi légicsapás után bejelentette, hogy bosszút fog állni Izraelen, több lehetséges forgatókönyvről is olvasni lehetett a sajtóban, az egyik legnépszerűbb pedig az volt, mely szerint Teherán drónok, rakéták és robotrepülőgépek (cirkálórakéták) tömeges bevetésével fogja megpróbálni túlterhelni a zsidó állam légvédelmét. A végeredmény Irán számára inkább kiábrándító lehetett, ebben azonban számos tényező közrejátszott. Nézzük, melyek azok.

Hát itt meg mire készülnek? - Csapásmérő rakéták tucatjait fordította a szuperhatalom irányába a parányi sziget

Hát itt meg mire készülnek? - Csapásmérő rakéták tucatjait fordította a szuperhatalom irányába a parányi sziget

Tajvan befejezte a Hsziung Feng-IIE szárazföldi csapásmérő rakéta továbbfejlesztett változatának, az 1200 kilométeres hatótávolságú Hsziung Shengnek a telepítését, amellyel a kis sziget akár a szárazföldi Kína területét is képes támadni. Ugyanakkor szakértők egy része kritizálja a fegyverrendszert annak hiányosságai miatt - közölte az Eurasian Times.

Bevetették az oroszok a féltve őrzött titkos fegyverüket, de hiba csúszott a számításba

Bevetették az oroszok a féltve őrzött titkos fegyverüket, de hiba csúszott a számításba

A legújabb orosz Szu-57-es lopakodó vadászgépek, két Szu-35-ös kíséretében, február 18-án H-69-es lopakodó cirkálórakétával támadták az ukrán katonai állásokat Kelet-Ukrajnában, bár a rakéta műszaki hiba miatt célt tévesztett és egy mezőn csapódott be. Az incidens része volt egy katonai propagandafilm forgatásának, amely az orosz védelmi ipar "sikeres" fejlesztését hivatott demonstrálni az elkövetkezendő orosz elnökválasztás előtt - jelentette a Defence Blog.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Különadó-bejelentést tett a kormány - Minden, amit tudni kell az új védelmi hozzájárulásról
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.