Gazdaság

Marad a vizitdíj, de nem feltétlenül mi fizetjük

Ha a biztosított hajlandó részt venni preventív szűrővizsgálatokon az adott regionális egészségügyi biztosító pénztár átvállalhatja a vizitdíj-fizetést a pénztártagoktól - döntött ma az Országgyűlés az egészségbiztosítási törvényjavaslathoz beterjesztett módosító indítványok kapcsán. A törvényszöveg végleges verziójára a jövő hétfői szavazásig kell várni.

Stagnáló raktárkészletek az USA-ban (2.)

Az Egyesült Államok Kereskedelmi Minisztériuma által közölt legfrissebb adatok szerint októberben a várt 0.5 százalék körüli növekedéssel szemben nem változtak a nagykereskedelmi raktárkészletek, míg szeptemberben a módosított adat szerint 0.6 százalékkal bővült az állomány.

Járai Zsigmond, a GKI és a gazdasági előrejelzések

Járai Zsigmond egykori jegybankelnök az Indexnek adott, tegnap megjelent interjújában beszólt a kutatóintézeteknek, de különösen a GKI-nak. A GKI mérges lett és beszólt Járainak. Az Index a konfliktus láttán utánanézett a számoknak és grafikonokat is készített.

Egyensúly a magyar gazdaságban és a költségvetésben, mikor és hogyan? - MTSZE

A Magyar Tőkepiaci Szakemberek Egyesülete szokásos "év végi makro fórumát" 2007. december 11-én, 17.30 órai kezdettel tartja a Budapesti Értéktőzsde (1062 Budapest, Andrássy út 93.) földszinti előadótermében. A fórum témája: Egyensúly a magyar gazdaságban és a költségvetésben, mikor és hogyan?

Kopits: elfogadható a költségvetési szabályrendszer, külön szervezet legyen a TKH

Alapvetően pozitívan értékeli a Pénzügyminisztérium által kidolgozott költségvetési szabályrendszert Kopits György, a monetáris tanács tagja, aki a költségvetési szabályrendszereket illetően nemzetközileg elismert szaktekintélynek számít. Kopits a szakértő társával együtt kidolgozott, nyolc pontból álló kritériumrendszer alapján végzett vizsgálata után kijelenti, hogy "a törvénykoncepció megfelel a jól tervezett szabályrendszerekkel szemben nemzetközileg elfogadott követelményeknek". A jegybanki szakértő úgy látja: "a szabályok betartása csökkenti a fiskális dominanciát, és így bővíti a monetáris politika mozgásterét, ezáltal pedig a külső konzisztenciát. Ezen túlmenően a szabályrendszer konzisztens a maastrichti kritériumokkal, sőt annál szigorúbb."

Kopits a hónapok óta húzódó vitában, hogy a Törvényhozási Költségvetési Hivatal (TKH) milyen formában, esetleg egy létező intézmény keretein belül jöjjön létre, azt szögezi le: "az intézménynek önálló arculattal kell rendelkeznie, ezért nem javasolt a beolvasztása más, már létező intézménybe, mint például az MNB-be, vagy az ÁSZ-ba."

100 milliárd dollárt terveznek elkölteni külföldön a líbiaiak

Az olajbevételekben bővelkedő afrikai állam, Líbia is beáll azon országok közé, amelyek a közelmúltban jött hatalmas vagyonokat külföldi tőzsdei és azon kívüli értékpapírbefektetésekben, illetve más formákban igyekeznek kamatoztatni.

Ismét megtörténhet! - Ha kamatot vág a Fed,...

A mai napon kerül sor az amerikai Fed kamatdöntésére, melytől az elemzők többsége az irányadó ráta 25 bázispontos csökkenését várja. Az arany piacán a kamatdöntés előtt az árfoly am gyakorlatilag stagnál és a hetekkel ezelőtt kialakított 780-830 dolláros sávban ingadozik.

Tovább romlott a német gazdasági hangulat (2.)

Decemberben a vártnál erőteljesebben, tovább süllyedt a kiemelten figyelt német ZEW intézet gazdasági hangulatindexe, amely a konjunktúrakilátások további romlását vetíti előre. Az index újabb negatív rekordot döntött, a novemberi -32.5 pontról -37.2 pontra esett vissza.

Elemzői reakciók a reggeli inflációs adatra (2.)

A Portfolio.hu konszenzusával egyező, 7.1%-os éves fogyasztói árdrágulásról számolt be novemberre vonatkozóan a KSH. Amint elemzésünkben kiemeltük, az inflációt elsősorban az üzemanyagok és az élelmiszerek egy része húzták fel, miközben pozitív, hogy az idényáras élelmiszerek körében megállt a gyors áremelkedés. Az alábbiakban az adatközlésre érkezett elemzői reakciókból egy-két gondolatot emelünk ki. A kommentárok teljes terjedelmükben a Portfolio.hu angol oldalán olvashatók.

Új csúcson a kínai infláció - szabadabban lebeghet jövőre a jüan

Miután a tegnap közzétett kínai novemberi termelői árindex jóval a várt felett alakult, ma a fogyasztói megfelelője is hasonló eredményt hozott: az éves szinten 6.9%-os pénzromlási ütem új 11 éves csúcsot jelent. Eközben a kínai jegybankelnök azt jelezte, hogy fokozzák az árfolyamrendszer rugalmasságát, azaz a jüan nagyobb mértékű felértékelődésének lehetővé tétele várható. Az intézményvezető azonban figyelmeztetett, hogy ez még önmagában nem oldja meg a hatalmas kínai külkereskedelmi mérleg többlet problémáját.

Létrejött az IMF és a Világbank "versenytársa"

Aláírták tegnap hét dél-amerikai állam elnökei azt az alapító okiratot, amelynek értelmében létrejön a Banco del Sur (Déli Bank). Az intézmény a szándékok szerint helyettesíti majd a Nemzetközi Valutaalapot (IMF) és a Világbankot. Erre a két intézményre Latin-Amerikában régóta úgy tekintenek, mint amelyek hibás gazdasági programjaikkal hozzájárultak a régió ismétlődő gazdasági kríziseihez, a felzárkózás elmaradásához.

A vártnak megfelelően ugrott meg az infláció: 7.1 százalék novemberben (3.)

Novemberben 7.1 százalékos volt az egy évre visszatekintő fogyasztói drágulás. Az infláció gyorsulása a várakozások szerint alakult: az októberi 6.7 százalékról történő emelkedést elsősorban az üzemanyagok drágulása okozta, de továbbra is gyorsan emelkednek a feldolgozott élelmiszerek árai, és a tej drágulása is folytatódott. Az inflációcsökkenés szempontjából jó hír viszont, hogy az idényáras élelmiszerek körében megállt a gyors áremelkedés.

Eldőlt: 13%-kal emeli tarifáit januártól a BKV

Miután a három áremelési javaslatból (10%, 13%, 17%) az előterjesztés az átlagosan 13%-os drágítást javasolta elfogadni, ezt támogatta tegnap a főpolgármesteri kabinet. Ennek értelmében januártól a jelenlegi 230 forintról 270 forintra (+17%) nő a vonaljegy, 7350 forintról 8250-re (+12.2%) a harminc napos bérlet (a havi bérlet megszűnik), míg a nyugdíjasoknak és a tanulóknak 2950 helyett 3250 forintot (+10%) kell fizetni.

Váratlanul emelkedett a függőben lévő lakásértékesítések száma az USA-ban (2.)

Októberben a várakozásokkal ellentétben nem csökkent, hanem 0.6 százalékkal emelkedett az amerikai függőben levő lakásértékesítések száma. A szakértői becslések 0.1 százalékos csökkenésre számítottak, miután szeptemberben mérsékelten, 0.2 százalékkal bővült a függőben lévő lakásértékesítések mutatója.

A GKI visszavág Járainak

A közgazdászszakmában erős kisebbségben lévő, vagdalkozó véleménynek tartják a volt jegybankelnök szavait a GKI-sek, saját előrejelzéseiket pedig igazoltaknak látják. Járai Zsigmond az Indexnek adott interjújában bírálta a kutatóintézeteket.

Megnevezte utódát Putyin - új csúcson az orosz tőzsdeindex

Véget ért a várakozási idő a Vlagyimir Putyint követő orosz államfői poszt várományosával kapcsolatban, miután ma Putyin bejelentette favorizált jelöltjét Dmitrij Medvegyev személyében. Az elnöki poszt lényegében minden kétséget kizáró várományosának neve nem okoz meglepetést, a putyini gazdaságpolitika továbbvitelét vetíti előre, melynek nyomán a bizalom jeleként az orosz tőzsdeindex új történelmi csúcsra (2315 pontig) ugrott. Az orosz elnökválasztás jövő március 2-án lesz.

Közelednek az álláspontok az OÉT bértárgyalásokon

Miközben a munkavállalói oldal csökkentette, a munkaadói oldal emelte a jövő évi bruttó béremelésre vonatkozó elvárását/ajánlását az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) mai ülésén - számolt be a fejleményekről a Reuters.

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.