Gazdaság

Járai: elzüllött a közgazdász szakma

A 2002 óta eltelt időszak fiskális politikája, úgy a mostani kiigazító csomag is elhibázott -véli Járai Zsigmond, volt jegybankelnök. Az indexnek adott interjújában Járai azt nyilatkozta, hogy a politikai alapon megosztottnak és elzüllöttnek tartja a közgazdászelitet.

Újabb jelentős monetáris szigorítás Kínában

Jegybanki kamatemelések és a hitelezés leállítása mellett újabb határozott monetáris politikai szigorítást jelentett be szombaton a kínai jegybank: vártnál nagyobb mértékben, 1%-ponttal történelmi csúcsra, 14.5%-ra emeli december 25-től a kínai bankok számára a kötelező tartalékrátát. A lépés a piaci likviditás bővülésének, a vállalatok hitelhez jutásának fékezését, így a gazdaság túlhevülésének elkerülését célozza.

Irán többé nem értékesít dollárért olajat

Irán, a világ negyedik legnagyobb kőolajtermelője a jövőben nem dollárt, hanem eurót és jent kér az olajért vevőitől - közölte az ISNA iráni hírügynökség az ország olajügyi miniszterére hivatkozva.

Menekül-e működőtőke Európából? - Tényezőáramlások a világgazdaságban

Az utóbbi években a közvetlen külföldi működőtőke (FDI) áramlások világszintű volumenének emelkedő tendenciája mellett a tőkeáramlások régiók szerinti szerkezetének átalakulása is megfigyelhető. Bár 2006-ban a teljes működőtőke áramláson belül továbbra is a fejlett országok maradtak a befektetések fő forrásai és célpontjai (a teljes tőkeáramlás 84%-ának voltak kihelyezői vagy fogadói), egyre jelentősebb a fejlődő (14%) és az átalakuló országok (1.53%) szerepe. Többek között ez a megállapítás is elhangzott az ICEG European Center "Tényezőáramlások a világgazdaságban" címmel megtartott éves konferenciáján, amely során a meghívott külföldi és hazai szakértők öt szekcióban vitatták meg a témával kapcsolatos aktuális kérdéseket. Az alábbiakban a tényezőáramlások globális trendjeit bemutató első szekció nyitóelőadásának összegzése olvasható, amelyet "Globalizáció: gazdaságpolitikai kihívások az EU számára" címmel Reinhilde Veugelers, az Európai Bizottság gazdaságpolitikai tanácsadó testületének (EC BEPA) szakértője prezentált.

Hogyan lesz pénze 2008-ban az államnak? - Jön a svájci kamatdöntés

A múlt heti után a most induló hét is igen sűrűnek néz ki, ha a makrogazdasági adatok/jelentések áradatát nézzük. Magyar szempontból viszont most viszonylag csendes lehet a hét, csupán néhány fontosabb fejleményt érdemes külön kiemelni.

A csúcsok éve lesz 2008?!

Közel 5%-kal csökkent a héten a réz három havi határidős árfolyama, azonban a 6,600 dolláros szintek eddig megállót jelentettek a lejtmenetben. Az esésben szerepet játszott a befektetők kivárása a jövő heti Fed kamatdöntés előtt. Az arany piacán a vevők kerültek többségbe, míg az olajár gyakorlatilag stagnált a héten. A Barclays elemzői a jövő évre mindhárom nyersanyag esetén új csúcsot prognosztizál.

Kétéves mélypontra esett a michigani fogyasztói bizalmi index (USA, 3.)

Miközben a jelenlegi helyzetmegítélés javult, a kilátásokkal kapcsolatos várakozások romlottak, mindez összességében a vártnál nagyobb csökkenést eredményezett a michigani körzet fogyasztói bizalmi indexének előzetes decemberi értékében. A jelentés szerint a mutató a novemberi 76.1-ről 74.5 pontra süllyedt, míg a piac 75 pont körülre mérséklődésre számított.

Vártnak megfelelő ütemben bővült novemberben az amerikai foglalkoztatottság (4.)

Az elmúlt napokban 90 ezer főre emelt piaci konszenzusnál minimálisan nagyobb mértékben, 94 ezer fővel bővült novemberben a nem mezőgazdasági új munkahelyek száma az Egyesült Államokban. Az is minimálisan kedező, hogy az októberi, eddig ismert 166 ezer fős bővülési adatot ma 170 ezerre emelte a Munkaügyi Minisztérium. Mérsékelten negatív ugyanakkor, hogy a szeptemberi bővülési adatot az eddig ismert 96 ezerről 44 ezerre vágta a hivatal. Ennek tükrében a munkahelyteremtési képesség az eddig gondoltnál kissé gyengébb a tengerentúlon.

MNB-jegyzőkönyv: Meggyőző többség a változatlan kamatláb mellett (2.)

Elsősorban az inflációs várakozások megemelkedésétől tartva meggyőző többség volt november 26-án a magyar monetáris tanács ülésén a kamatláb szinten tartása mellett - derül ki a most kiadott, az ülésről készített jegybanki jegyzőkönyvből. A 7.50%-on álló ráta változatlanságát kilenc tag, míg annak 25 bázisponttal történő csökkentését három tag támogatta. Ez azt jelenti, hogy három tanácstag véleménye változott egy hónap alatt kamatcsökkentésről tartásra november végére.

Kevesebb arany kellett Indiának, mint egy éve

A tegnapi 1%-os emelkedést követően ma 0.3%-kal korrigált vissza az arany azonnali árfolyama, mely továbbra is a napokban kialakított 780-840 dolláros sávban oldalaz. A befektetők kivárása a mai nagy jelentőséggel bíró amerikai makroadatoknak is betudható.

Elemzői reakciók az 1%-os GDP-növekedési adatra

Az előzetesen közzétett 1.1%-osnál is lassabb ütemben, 1.0%-kal nőtt a magyar gazdaság 2007 harmadik negyedévében a naptári hatás kiszűrésével - közölte ma a KSH a részletes adatot. Negyedéves alapon a bővülési ütem stagnálásról 0.3%-osra "gyorsult". Az alábbiakban az elemzői reakciókból csupán néhány gondolatot emelünk ki. A kommentárok teljes terjedelmükben a Portfolio.hu angol oldalán olvashatók.

Fél háromra vár a világ (USA-előzetes)

Makrogazdasági szempontból két adatközlés is lesz ma délután az Egyesült Államokban, amely közül a novemberi átfogó munkaerőpiaci statisztika a fontosabb. Azon belül is a figyelem elsősorban a nem mezőgazdasági új munkahelyek számának változására összpontosul, amely fontos jelzés a gazdaság "egészségi állapotáról".

Mélyponton a gazdaság - Tudtunk még kisebb növekedést felmutatni

Magyarország bruttó hazai terméke 2007 harmadik negyedévében a naptári hatás kiszűrésével 1 százalékkal növekedett. A bővülés 0.1 százalékponttal alacsonyabb, mint amit az előzetes adatok jeleztek. Az általunk kevésbé figyelt, naptárhatás nélkül számított mutató is egy tizeddel lejjebb jött, így újabb pszichológiai határ dőlt le: a növekedés e mutató szerint 0.9 százalékos volt.

Újabb gázáremelés jöhet áprilisban - 9-10%-kal drágul januártól az áram (2.)

A Népszabadság információi szerint a kormány szakértői 2008 áprilisától a januárihoz képest 7.5 százalékos gázáremelést tartanának szükségesnek. A negyedéves ármegállapítás keretében júliustól érvényes gázár-változás most még teljesen bizonytalan, az is lehet, hogy komoly áremelés lesz, de az is, hogy csökkennek az árak. Az bizonyosnak tűnik, hogy januártól 9-10 százalékkal emelkedik a lakossági áram ára - erősítették meg a lapnak kormányzati források.

Jövő februárban drágulhat először a kenyér

Míg néhány hete tízszázalékos kenyéráremelést emlegetett év végéig a Magyar Pékszövetség, addig az újabb nyilatkozatok szerint jövő februárig nem várható újabb drágulás.

30 milliárddal kisebb lett a novemberi büdzséhiány

A Pénzügyminisztérium által előre jelzett 172.2 milliárddal szemben 142.4 milliárd forintos hiánnyal zárta a novemberi hónapot az államháztartás - közölte a tárca. Ezzel az első 11 havi összesített deficit (pénzforgalmi szemlélet, helyi önkormányzatok nélkül) 1339.4 milliárd forint lett, ami az éves hiányelőirányzat 90.5%-át teszi ki.

Két éves csúcson a heti friss segélykérelmek négyhetes mozgóátlaga (USA)

15 ezerrel 338 ezerre csökkent a múlt héten az első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma az Egyesült Államokban. A piac 340 ezer körüli értékre számított, így ez önmagában semlegesnek mondható. Az azonban a gyengülő munkaerőpiaci folyamatokra vall, hogy a négyhetes mozgóátlag, amely a heti nagyobb ingadozásokat kisimítja, 340 ezer főre, 2005 októbere óta a legmagasabb szintre emelkedett. Ez arra vall, hogy gyengülőben az amerikai munkaerőpiac, miközben a tegnap közzétett ADP-jelentés (amely novemberre vonatkozott) kifejezetten jó képet festett.

Trichet: felfelé mutató inflációs kockázatok vannak közép és hosszú távon (3.)

"Nagyon óvatos monetáris politika" szükséges, mert "felfelé mutató kockázatokat állapít meg közép és hosszú távra" a monetáris politikai elemzés - jelezte a mai kamatdöntést követő frankfurti sajtótájékoztatóján Jean-Claude Trichet. Az Európai Központi Bank (EKB) elnöke hozzátette: a jegybank "továbbra is készen áll ellensúlyozni a felfelé mutató inflációs kockázatokat". Az EKB ma lefelé módosította a szeptemberben jelzetthez képest a gazdasági növekedésre vonatkozó jövő évi, ugyanakkor felfelé az inflációra vonatkozó előrejelzését.

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Kasza Elliott-tal

3M Company

Május közepén írtam az MMM-ről, mert akkor vágott osztalékot a cég. Érdekes módon akkor a befektetők ezt nem értékeltek...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.