Gazdaság

A korábban vártnál magasabb lehet az olaj iránti kereslet 2008-ban

A pénteki 1.2%-os esést követően ma további 0.5%-kal hanyatlott a WTI januári határidős árfolyama, melyben szerepe lehet annak, hogy a pénteki vártnál kedvezőbb amerikai inflációs adatok hatására erősödést mutatott a dollár árfolyama.

Tovább közeledtek az álláspontok az OÉT-en bértárgyalásokon

Még inkább közeledtek a jövő évi országos bruttó béremelés mértékével kapcsolatos álláspontok az Országos Érdekegyeztető Tanács tegnapi ülésén (OÉT), miután a szakszervezetek az eddigi 7.0-8.5%-ról 6.5-8.5%-ra csökkentették elvárásukat, míg a munkaadók a korábbi 5.0-6.5%-ról 5.0-7.0%-ra emelték ajánlásukat.

Romló feldolgozóipari és szolgáltatói bizalom az eurozónában (2.)

Az előzetesen közzétett adatok szerint 54.1 pontról 53.2 pontra változhat az eurozóna szolgáltató szektorának decemberi beszerzési menedzser indexe, ami több mint kétéves mélypontnak felel meg. Októberben még 55.8 ponton állt a mutató értéke, így érezhető a pénzpiaci problémákkal összefüggő aktivitási sebesség lassulása. Az eurozóna feldolgozóipari beszerzési menedzser indexe az előzetes adatok szerint 52.8-ról 52.5 pontra süllyedt decemberben, ami enyhe romlás ez előző hónaphoz képest. Fontos azonban, hogy mindkét mutató továbbra is a zsugorodás-bővülés 50 pontos határvonala felett van.

Közel 10%-kal drágulhat januártól a lakossági áramár

A Népszabadság információi szerint a gazdasági tárca a héten nyilvánosságra hozza, hogy a lakosság számára január elsejétől közel 10 százalékos mértékben nő az áram ára. Az értesülést nem kívánták megerősíteni a lapnak, amely egyébként azt is írja, hogy a közületek 15 százalék "körüli" áremelkedésre számíthatnak. Utóbbi viszonylag kedvező lenne ahhoz képest, hogy a nagyobb honi cégeknek akár 30 százalékos is lehet az áremelkedés.

Mérséklődhet az amerikai folyómérleg hiánya (USA előzetes)

A ma délután fél háromkor jelenik meg a folyó fizetési mérleg egyenleg harmadik negyedéves, illetve három órakor a nettó hosszú távú külföldi tőkebeáramlás októberi adata az Egyesült Államokban. Az előrejelzések szerint a folyó hiány csökkenni fog a második negyedévhez képest, a tőkebeáramlás szintje pedig 30 milliárd dollár körül alakulhat.

Ma este szavazás az egészségügyi törvényjavaslatról - nagy a tét

Miután Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a szombati MSZP választmányi ülésen azt jelezte, hogy akár bizalmi szavazásnak is tekintheti az egészségügyi törvény megszavazását, egyhangúan támogatták a képviselők a törvényszöveget. A kormányfő azt is közölte, hogy ha nem szavazza meg a kormánypárti többség a törvényt, akkor a kabinet politikája bukik el, ami elgondolkodtató, új helyzetet teremtene (magyarul a kormánynak el kell gondolkozni a lemondáson).

Még most vedd meg az aranyékszert! - Drágulás jöhet a héten

Az elemzők, üzletkötők többsége szerint a héten emelkedni fog az arany árfolyama, melyben a Fed múlt heti kamatcsökkentése, illetve a várt feletti amerikai inflációs adat játszhatják a főszerepet. A nemesfém árfolyama az eddigi kereskedésben 0.2%-kal került lejjebb.

Rázós nappal indul a hét - nemcsak a sztrájk miatt

A közlekedési és egyéb területeken ma reggeltől induló sztrájk mellett kiemelten fontos gazdasági fejlemények/adatok is megjelennek ma nemcsak hazánkban, hanem a fejlett piacokon is. Az alábbi összeállítás alapján egyértelműen látszik, hogy a hét többi munkanapján sem fogunk unatkozni.

Bírálatot kaptunk az EU-tól - tiltsuk meg a korai nyugdíjba vonulást?

"Korlátozott előrehaladást ért el 2005 és 2007 között Magyarország a lisszaboni versenyképességi célok elérését szolgáló nemzeti reformprogram végrehajtása során - állapítja meg az Európai Bizottság a tagországok nemzeti programjainak idei értékelése kapcsán. Ezzel Magyarország Lengyelországgal együtt a legkritikusabb értékelést kapta Brüsszeltől.

Elmarad a hétfőre meghirdetett BKV-sztrájk!

Miután megegyezett a cég vezetése a munkabeszüntetést hirdető szakszervezetekkel, elmarad a hétfőre tervezett BKV sztrájk - jelentette az InfoRádió. A korábbi bejelentés szerint négy BKV-s érdekképviselet hétfőn hajnali 4 és délután 1 óra között hirdetett sztrájkot, elsősorban a munkakörülmények romlása, a létszámleépítések és az esetleges járatritkítások miatt.

A vártnál nagyobb mértékben emelkedett az amerikai ipari termelés

Az októberi -0.5%-ról 0.3%-ra emelkedett novemberben az Egyesült Államok ipari termelésnövekedési üteme, ami összhangban van a piaci várakozásokkal. A kapacitáskihasználtsági mutató 81.5%-ra emelkedett 81.4%-ról (ez a módosított adat, az eredeti 81.7 %). A piac stagnálásra számított.

Véget érhet az olcsó élelmiszerek kora

Az elmúlt egy évben jelentősen drágultak az élelmiszerek a világ piacain. Az áremelkedés úgy következett be, hogy a globális gabonakészletek emelkedtek, így első pillanatra meglepődhetnénk. A gabonafélék iránt mutatkozó fokozott kereslet egyrészt az étkezési szokások megváltozásával, másrészt a bioetanol egyre népszerűbbé válásával indokolható. A drágulási folyamat várhatóan tovább tart, egyre nagyobb terheket róva a szegény országok lakosságára. Becslések szerint az élelmiszerárak jelentős (egyharmados) drágulása a gazdag országok életkörülményeit 3 százalékkal, míg a szegény országokét akár több mint 20 százalékkal is ronthatja. Az élelmiszer-drágulás hatására tovább emelkedett a fejlett és a feltörekvő országok közötti kamatkülönbözetet, ami szintén azt jelzi, hogy jelentősen átrendeződik a világgazdaság növekedési szerkezete.

A vártnál jobban drágultak az amerikai fogyasztói árak (2.)

2005. szeptembere óta legnagyobb mértékben emelkedtek a fogyasztói árak az Egyesült Államokban, az elemzők 0.6 százalékos drágulásra számítottak. Novemberben havi szinten 0.8 százalékra pörgött fel az infláció a megelőző havi 0.3 százalékos szintről. A maginfláció a várakozásoknál erősebben 0.3 százalékkal emelkedett.

Még magasabb infláció, még lassabb gazdasági növekedés lehet jövőre Magyarországon

4.9%-ról 5.25%-ra emelkedett a ma közzétett havi Reuters elemzői felmérésben a 2008-as átlagos pénzromlási ütemre vonatkozó konszenzus, amellyel párhuzamosan 2.8%-ról 2.5%-ra csökkent a 2008-as gazdasági növekedésre vonatkozó elemzői becslés. A piac - a Portfolio.hu szerdai felmérésében jelzettel összhangban - se jövő hétfőn, se januárban nem számít kamatcsökkentésre a Magyar Nemzeti Banktól, azt követően azonban jelentősen eltérnek egymástól az elemzői kamatpálya-várakozások. Az azonban látványos, hogy míg egy hónapja 100, két hónapja pedig 125 bázispontos összes kamatcsökkentést várt a piac 2008 végéig, addig most csak 75 bázispontosat. Az inflációs kockázatok, illetve a forint kilátásainak bizonytalansága miatt tehát tovább olvadtak a kamatcsökkentési várakozások.

Közeleg a bérmegállapodás az OÉT-en

Kétszer is csökkentette a jövő évi béremeléssel kapcsolatos elvárását a munkavállalói oldal az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) mai ülésén, miközben a munkaadói szervezetek egyszer megemelték ajánlatukat. Így a két oldal elvárási sávjának széle között csupán fél százalékos az eltérés, azaz reális esély van a mai megegyezésre.

3 százalék felett az eurozóna inflációja! (2.)

Novemberben a várakozásoknál némileg erősebben 0.5 százalékponttal 3.1 százalékra emelkedett az eurozóna éves inflációja, míg egy évvel korábban 1.9 százalékos volt a fogyasztói árak drágulása.

Visszaesett az ipari termelés, de csak enyhén gyengült a forint

Tegnap délután óta nem változott a forint euroval szembeni árfolyama, a ma délelőtt megjelent gyenge ipari termelési adat megjelenését követően enyhén gyengült az árfolyam. A jegyzések jelenleg 252.56 - 252.68 között ingadoznak a bankközi piacon.

Gyenge ipari termelésbővülés - kedvezőtlen előjelek

Az előzetes adatokkal egyezően havi szinten 0.9%-kal esett vissza az ipari termelés októberben, azaz öt egymást követő havi növekedési sorozat szakadt meg. Az éves bővülési index is érdemben lassult: az 5.9%-os (szezonális és munkanappal kiigazított) növekedés két és fél éve a leglassabb. A bázishatás mellett a lassuló külső konjunktúra is szerepet játszhat a viszonylag gyenge októberi ipari termelési adatban. Utóbbira jó példa, hogy az összes rendelésállomány 2.4%-kal elmaradt az előző év szintjétől - derül ki a KSH adataiból.

Ma lényeges amerikai makroadatok jönnek (előzetes)

Az inflációs folyamatok szempontjából jobban figyelt fogyasztói árindex adatok jelennek meg ma délután fél háromkor az Egyesült Államokban a tegnapi termelői árindex-statisztikák után. Továbbá negyed négykor az is kiderül, hogy novemberben hogyan alakult az ipari termelés a tengerentúlon.

Moody's: a puding próbája az evés - bírálat kormánynak és ellenzéknek egyaránt

Bár egyelőre nem teljesen világos, hogy a felelőtlen gazdaságpolitika alkotmányos tilalmára vonatkozó kezdeményezés makrogazdasági szempontból sikeres lesz-e, de a magyar gazdaságpolitika stabilitásának valószínűleg jót tenne - áll a Moody's Investors Service ma éjjel kiadott londoni elemzésében. A nemzetközi hitelminősítő intézet óvatos optimizmussal fogadja a fiskális fegyelmezettséget célzó szabályrendszert és az annak "kikényszerítése" érdekében létrehozandó hivatalt, mert fogalmazása szerint az új rendszer működőképességét úgyis csak egy parlamenti választás (a 2010-es) tesztelheti. A Moody's a rendszerváltás óta eltelt politikai ciklusok költségvetési gazdálkodását elemezve a jelenlegi kormányt és ellenzékét is bírálta annak "húzd meg - ereszd meg" költségvetési politikája miatt, emellett az önkormányzatok erejét is kritikával illette.

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.