Már a Meki is túl drága
Üzlet

Már a Meki is túl drága

Portfolio
A McDonald's negyedéves jelentése csalódást keltően alakult, mivel az elemzői várakozásokhoz képest alacsonyabb eredményeket és bevételt produkált a cég. Az üzletek forgalma minden régióban csökkent, ami komoly kihívás elé állította a gyorsétteremláncot - írta meg a CNBC.

Chris Kempczinski, a McDonald's vezérigazgatója elmondta, hogy az iparág forgalma több nagy piacon is visszaesett, beleértve az Egyesült Államokat, Ausztráliát, Kanadát és Németországot. Emellett a közel-keleti háború is negatívan befolyásolta a vállalat teljesítményét.

"Ezek a külső nyomások bizonyosan rányomták a bélyegüket a negyedéves teljesítményünkre, mivel az összehasonlítható eladások globálisan és minden szegmensünkben csökkentek, de voltak olyan tényezők is, amelyek a mi irányításunk alatt állnak, és amelyek hozzájárultak az alulteljesítéshez” - mondta Kempczinski.

A vezetők elismerték, hogy a vevők szerint az árak túl magasak voltak, és bejelentették, hogy lépéseket tesznek a kínálat és a kedvezmények felülvizsgálatára. Ez azt jelenti, hogy részletesen elemzik az árakat és együttműködnek a franchise partnerekkel a szükséges kiigazítások érdekében.

Az egy üzletre jutó forgalom globálisan 1 százalékkal zsugorodott. Ehhez képest a piac 0,4 százalékos növekedést várt.

2020 negyedik negyedéve óta ez volt az első alkalom, hogy az egész vállalatra kiterjedően csökkentek az egy üzletre jutó eladások.

Az Egyesült Államokban például 0,7 százalékos csökkenés volt tapasztalható. Tavaly ilyenkor még 10,3 százalékos növekedést könyvelhettek el olyan promócióknak köszönhetően mint például a Grimace Birthday Meal. A nagy országokat, például Franciaországot és Németországot magába foglaló nemzetközi piacok üzletág egy üzletre jutó forgalma 1,1 százalékkal csökkent a negyedévben. A vállalat vezetői elmondták, hogy Franciaországban lassulást tapasztaltak az árverseny és a gázai háború miatti fogyasztói bojkott miatt.

Bár a forgalom visszaesett, a bevétel változatlan marad, 6,49 milliárd dolláron alakult a negyedévben. Ehhez képest a piac 6,61 milliárd dollárra számított.

A második negyedévben a McDonald's nettó nyeresége 2,02 milliárd dollár volt (részvényenként 2,80 dollár), ami csökkenést jelent az előző év hasonló időszakához képest (2,31 milliárd dollár/részvényenként 3,15 dollár). A dél-koreai üzletág jövőbeni eladásával kapcsolatos költségek nélkül azonban részvényenként 2,97 dollárt ért el a cég, míg az elemzők 3,07 dollárral számoltak.

Az elmúlt év során egyre több fogyasztó csökkentette éttermi kiadásait, különösen a gyorsétteremláncok tekintetében, amelyekekről úgy tartják, hogy már nem feltétlenül érik meg. A McDonald's közölte, hogy az amerikai éttermeinek látogatottsága csökkent a negyedév során.

Arra számítunk, hogy a vásárlók továbbra is érezni fogják a gazdaság és a magasabb megélhetési költségek negatív hatását legalább a következő negyedévekben, ebben a rendkívül kompetitív környezetben

- mondta Joe Erlinger, a McDonald's amerikai elnöke.

A vezetők korábban arra figyelmeztettek, hogy a fogyasztói környezet gyengülésével egyre élesebbé vált a verseny az ügyfelekért. A McDonald's a kedvezményekre támaszkodik, hogy visszahozza az vevőket: a lánc június végén, öt nappal a negyedév vége előtt 5 dolláros étkezési akciót indított. Egy héttel ezelőtt a vállalat közölte, hogy a tervezett négyhetes futamidőn túlra tervezi meghosszabbítani az akciót, és közölte, hogy az visszahozza a vásárlókat. A vállalat gyorsjelentése után a vezetők elmondták, hogy az ajánlat a vártnál jobban fogyott, az arányok az alacsonyabb jövedelmű vásárlók körében voltak a legmagasabbak. Erlinger azt is elmondta, hogy az üzlet javította a márka megítélését a megfizethetőséggel kapcsolatban, és elkezdte növelni a vendégszámot, de még nem jelentett magasabb bevételeket.

A McDonald's árfolyama 3,7 százalékot emelkedett a jelentés után, míg idén 11,8 százalékos mínuszban van. A jelentés pozitív fogadtatása az akciózás felpörgetésével kapcsolatos terveknek volt köszönhető.

meki0730

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ

Kasza Elliott-tal

3M Company

Május közepén írtam az MMM-ről, mert akkor vágott osztalékot a cég. Érdekes módon akkor a befektetők ezt nem értékeltek katasztrófaként, mert volt előtte egy spinoff, a Solventumot leválas

Ricardo

Könyvet Orbánnak

Ruchir Sharma A sikeres nemzetek tíz szabálya című kötete tanulságos olvasmány. A valuta- és adósságválságról szóló fejezetek teljesen jók, de a további részek is megfontolásra érdemese

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt

Likviditási szakértő - Vezető modellező

Likviditási szakértő - Vezető modellező

Pénzügyi modellező/vezető modellező

Pénzügyi modellező/vezető modellező
Díjmentes előadás

Kereskedés külföldi részvényekkel

Kezdőként hogyan tudsz külföldi részvényekkel kereskedni? Melyek lehetnek a kiválasztás szempontjai?

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu Infostart.hu

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Sustainable World 2024
2024. szeptember 4.
Követeléskezelési trendek 2024
2024. szeptember 18.
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
2024. szeptember 18.
Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
tőzsde