Kivontak a forgalomból egy nyugtatót Magyarországon
Az NNGYK azonnali hatállyal felfüggesztette a Frontin 0,25 mg-os tablettáinak több tételének forgalmazását, mivel egy szennyeződés miatt nem feleltek meg a specifikációknak - írja az Economx.
Az NNGYK azonnali hatállyal felfüggesztette a Frontin 0,25 mg-os tablettáinak több tételének forgalmazását, mivel egy szennyeződés miatt nem feleltek meg a specifikációknak - írja az Economx.
Bár a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. idén is úgy tervezte, hogy a vakáció ideje alatt nem lesznek előre tervezett munkák Budapest és Balatonvilágos között az M7-es autópályán, az útburkolat állagromlása miatt több helyen is elkerülhetetlenné vált a felújítás.
A korábbi évekhez hasonlóan a tavalyi évben is tovább gyarapodott a Pallas Athéné Domus Meriti (PADME) Alapítvány - korábbi nevén MNB Alapítvány - vagyona. A szervezet 2023-ban 3,4 milliárd forint bevétel mellett 90 millió forint adózott eredményt ért el, összvagyona pedig év végén meghaladta a 283,4 milliárd forintot.
Az Egyesült Arab Emírségek immár harmadik éve a világ vezetője vagyonmágnese, 2024 végéig várhatóan 6700 milliomos érkezik az országba - írja a CNBC.
A Center for Advanced Defense Studies (C4ADS) jelentése szerint Oroszország titkos hálózatokon keresztül vásárol Kínától használt szerszámgépeket, hogy bővítse fegyvergyártási kapacitásait. A Kreml megpróbálja megkerülni a nyugati szankciókat és exportellenőrzéseket, amelyek célja katonai gyártási képességeinek korlátozása, ebben pedig Peking a segítségére sietett. A műveletek átláthatatlan tulajdonosi hátterű cégeket vonnak be, és a nyugati vállalatok által gyártott régebbi, csúcskategóriás szerszámgépekből próbálnak készleteket vásárolni, amelyek Kínában maradtak, miután évtizedek óta helyi gyáraknak értékesítették őket – derül ki a Financial Times cikkéből.
A magyar kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházássá tenne több a szegedi BYD-gyárhoz kapcsolódó fejlesztést, köztük az M43-as autópályát építését is. A rendeletmódosítások értelmében egyszerűsített hatósági eljárások jöhetnek a közlekedés- és víziközmű-fejlesztéseknél a térségben.
Az idei orosz gabonatermés 2021 óta a legalacsonyabb lehet - áll a SovEcon, a mezőgazdasági piacok tanulmányozására szakosodott orosz gazdaságkutató cég szerdán ismertetett jelentésében.
Az év első négy hónapjában 23,6 százalékkal csökkent a lakásépítés volumene Romániában - közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS). A nyers adatok alapján január-áprilisban az építőipari termelés 0,2 százalékkal csökkent 2023 azonos időszakához képest. Az infrastrukturális beruházások 11,2, a nem lakóépület rendeltetésű ingatlanok pedig 4,3 százalékos növekedést mutattak. A lakásépítés volumene 23,6 százalékkal csökkent.
A kormány az utazási irodák számára szigorúbb kötelezettségeket írna elő a gyermekek jogainak biztosítására, különösen a szexuális bántalmazás és kizsákmányolás elleni védelem érdekében. Az érintett vállalkozásoknak augusztus végéig módosítaniuk kell majd a szerződési feltételeiket és be kell benyújtaniuk a szükséges nyilatkozatokat – derül ki egy most társadalmi egyeztetésre bocsátott rendelettervezetből.
A pártoktól független Kongresszusi Költségvetési Hivatal (CBO) 27%-kal, majdnem 2 ezermilliárd dollárra emelte az idei amerikai költségvetési hiányra vonatkozó becslését, újból riadót fújva a szövetségi hitelfelvétel példátlan pályájával kapcsolatban – írja a Yahoo Finance.
Az elektromos autók piaca évről-évre bővül, ugyanakkor vannak időszakos visszaesések az értékesítési statisztikákban. A politika elkötelezte magát az elektromos autózásra való átállás mellett, a fogyasztók azonban óvatosabbak: nem szívesen engednek a hagyományos autóknál megszokott kényelemből. Ezen felül számos tévhit is elterjedt az elektromos autózásról, amit alátámaszt egy, a Bosch által megrendelt közvéleménykutatás is, melynek eredményeit egy pódiumbeszélgetés keretében ismertették és értékelték a cég vezetői, szakemberei.
Az Egyesült Királyság inflációja májusban 2%-ra csökkent, megfelelve a Bank of England célértékének és a közgazdászok várakozásainak. A szolgáltatási infláció 5,7%, a maginfláció pedig 3,5% volt.
A HungaroMet időjárás-előrejelzése szerint a napokban egyre több helyen lesz trópusi éjszaka, ma pedig tegnaphoz képest pár fokkal még melegebb lesz, a csúcshőmérséklet 32, 37 fok között alakul. Kiemelten fontos a folyadékpótlás és a fényvédelem, valamint érdemes figyelni a meteorológiai szolgálat folyamatosan frissülő veszélyjelző térképeit.
A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) adatai szerint az év első öt hónapjában megkötött online utasbiztosítások díja naponta és személyenként 702 forint volt, ami mindössze 5,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi 665 forintos szintet. Az igen kedvező díjszint ellenére a kiutazók mintegy harmada továbbra sem gondoskodik megfelelő utasbiztosításról, noha erre a védelemre annak is szüksége lehet, aki rendelkezik Európai Egészségbiztosítási Kártyával, illetve bankkártyához kapcsolódó utasbiztosítással - közölte a társaság.
Aggodalomra adnak okot a magas államadósságszint és az unortodox politikai intézkedések a jövőbeni magyar államadósság-besorolás szempontjából – közölte keddi háttérbeszélgetésén a múlt héten a magyar hitelminősítői osztályzatot változatlanul hagyó Fitch Ratings. Az elemzőik arra számítanak, hogy a költségvetési hiány 2024-ben csökkenhet, de az államadósság enyhén emelkedhet. Nem várják, hogy az ágazati különadókat kivezetné a kabinet, mivel az túlzott nyomást jelentene a magyar költségvetésnek. Lefele mutató kockázatnak látják az akkumulátorok iránti globális keresletcsökkenést is. Ezen kihívások közepette Magyarország jövőbeni hitelminősítése nagyban függ a gazdasági és politikai stabilitás megőrzésétől a tájékoztatásuk szerint.
A Temu és a Shein teljesen felforgatták az európai online kereskedelmet. Ezt nem csak a Magyarországon is jelentős piaci részesedéssel bíró régiós szereplők érzik, de a piacvezető ár- és termék összehasonlító oldal, az Árukereső.hu is, amely szintén cseh tulajdonban van. David Chmelařral, cég anyavállalatának, a Heureka Groupnak a vezérigazgatójával beszélgettünk a magyar online kereskedelmi piacról, a kínai trónkövetelőkről, a Google piaci fölényéről és az Árukereső.hu hazai terveiről.
Az Energoatom júniusi veszteségei a Zaporizzsjai Atomerőmű orosz megszállása miatt meghaladták a 210 milliárd UAH-t (kb. 5,1 milliárd USD). A leállás miatt havonta további 147 millió dollárral nő az ukrán vállalat deficite - írja az Ukrajinszka Pravda.
Az Európai Néppárti (EPP) Képviselőcsoport ma hivatalosan is úgy döntött, hogy 14 új európai parlamenti képviselőt fogad a soraiban. Ezekkel az új tagokkal a néppárti képviselőcsoport megerősíti pozícióját, amely a legerősebb képviselőcsoport az Európai Parlamentben, áll az EPP közleményében.
Kínai gazdák 400 hektárnyi területen búzát termesztettek a Takla-Makán sivatagban, Hszincsiang régióban, ezzel hozzájárulva az ország élelmezésbiztonságához. Az első betakarítás meghaladta a várakozásokat, és a projekt célja a vetésterület növelése - írja a South China Morning Post.
Karikó Katalin és Krausz Ferenc Nobel-díjas kutatóknak Magyar Corvin-lánc kitüntetést adott át Sulyok Tamás köztársasági elnök kedden.
Sok kérdést kapunk olvasóinktól és ügyfeleinktől a HOLD vagyonkezelésére, a számlákra és szolgáltatásainkhoz...
A vállalatok sikeressége nagymértékben a vezetőik kompetenciáin alapul, ezért nagyon fontos a vezetők folyamatos...
Lassan hozzászokunk, hogy már nemcsak Brazília és Kalifornia szerepel visszatérően a hírekben pusztító erdőtüzekkel...
Már tíz éve is már hatalmas gond volt a külföldről, leginkább Kínából érkező csomagok nagy száma. A kínai...
Amikor valaki azt ígéri, hogy a pénzünket zéró veszteség mellett fektethetjük be évi 10 százalékos hozamlehetőségért...
Sajnos ez nem azt jelenti, hogy az infláiciókövető állampapír kamata növekedne, hanem a 2029/N BMÁP kamata fog csökkenni....
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklsitben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.
A Checklist szerdai adásában egyebek mellett ezekről a témákról kérdeztük ifj. Becsey Zsoltot, az Unicredit vezető elemzőjét.