Gazdaság

Itt van Lázár János bérajánlata a MÁV-Volán-dolgozóknak

Itt van Lázár János bérajánlata a MÁV-Volán-dolgozóknak

Három év alatt legalább 25%-os, ezen belül 2024-ben legalább havi 70 ezer forintos egységes béremelési ajánlatot tett a tulajdonosi jogokat gyakorló Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) a MÁV-VOLÁN-csoport munkavállalói számára - derül ki a MÁV közleményéből.

Egyre nagyobb a gond - Lesz-e nyugdíjreform Magyarországon?

Egyre nagyobb a gond - Lesz-e nyugdíjreform Magyarországon?

Az Európai Bizottság által elfogadott magyar Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz keretében a kormányzat vállalást tett a nyugdíjrendszer felülvizsgálatára, módosítására is, aminek 2025. március végéig kell megtörténnie. A kormányzati nyilatkozatok alapján azonban valódi nyugdíjreformra a következő 10-15 évben nem nagyon lehet számítani, miközben a hazai nyugdíjrendszer fenntarthatóságát jelenleg is jelentős kockázatok övezik. Kétrészes cikksorozatom első részében azt mutatom be, hogy miért nem lehet számítani arra, hogy a kormányzat az EU felé tett mostani vállalása keretében érdemben hozzányúl majd a nyugdíjrendszerhez. Továbbá ebben a cikkben arra is kitérek, hogy az EU milyen elvárásokat fogalmaz meg a megfelelő, fenntartható és korszerű nyugdíjrendszerrel kapcsolatban, és azoknak mennyiben felel meg jelenleg Magyarország.

Magyarországot is eléri az Irene ciklon: hatalmas fordulat várható az időjárásban

Magyarországot is eléri az Irene ciklon: hatalmas fordulat várható az időjárásban

Az Irene ciklon Franciaországba havat visz, Magyarországot elérve pedig egy kis időre a tavaszt hozza meg, így csütörtökön megdőlhet egy több mint 100 éves melegrekord is. Ami a magyarországi hóhelyzetet illeti: a déli tájakon hóréteg alakult ki, de péntekig már nem várható számottevő havazás.

Újabb gigantikus élénkítőcsomag jön Kínában

Újabb gigantikus élénkítőcsomag jön Kínában

Kína ezermilliárd jüan (139 milliárd dollár) új adósságkibocsátást fontolgat egy úgynevezett különleges államkötvény-terv keretében, ami az elmúlt 26 évben mindössze a negyedik ilyen jellegű eladás lenne, mivel a hatóságok több forrást vonnának be a világ második legnagyobb gazdaságának megerősítésére – írja a Bloomberg.

Új támogatási programot jelentett be a kormány

Új támogatási programot jelentett be a kormány

A 5 milliárd forintos forrásból indul kkv kapacitásfejlesztő program, amelynek célja a foglalkoztatottság növelése – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium. A minisztérium várakozása szerint a programnak köszönhetően mintegy kétezer új munkahely jöhet létre, elsősorban hátrányos helyzetű területeken.

Több mint 2 millió forintot fizetett tavaly egy bliccelő Budapesten

Több mint 2 millió forintot fizetett tavaly egy bliccelő Budapesten

Továbbra sem éri meg bérlet- vagy jegyvásárlás helyett bliccelni, ráadásul a ki nem fizetett pótdíj nem évül el. Milliós pótdíjakból 2023-ban sem volt hiány: a BKK összegyűjtötte a tavalyi év negatív rekordereit - írja a BKK közleményében.

Remigrációs terv? Megvált az AfD a botrányt kirobbantó munkatárstól

Remigrációs terv? Megvált az AfD a botrányt kirobbantó munkatárstól

Az Alternatíva Németországért (AfD) nevű jobboldali párt hétfő este bejelentette: megválnak Alice Weidel pártelnök egyik közeli munkatársától, akiről kiderült, hogy részt vett azon a tavaly novemberi potsdami tanácskozáson, amelyen felmerült a Németországban élő több millió bevándorló kitoloncolásának terve.

Magyar orvosok részvételével fejlesztettek ki új eszközt a hirtelen szívhalál megelőzésére

Magyar orvosok részvételével fejlesztettek ki új eszközt a hirtelen szívhalál megelőzésére

Egy új típusú, extravaszkuláris ICD beültetését már másodszor végezték el sikeresen a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikán. A hirtelen szívhalál kockázatát jelentősen csökkentő újfajta beültethető defibrillátor kifejlesztésében a klinikának is jelentős szerepe volt - derül a Semmelweis Egyetem honlapján közzétett közleményből.

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.