Gazdaság

Vállveregetés helyett már minimum kritériumot kapnak a vállalatok - A magyarországi ESG-törvény hatásai

Vállveregetés helyett már minimum kritériumot kapnak a vállalatok - A magyarországi ESG-törvény hatásai

Az elmúlt hetekben számoltunk be róla, hogy életbe lépett a magyarországi ESG-törvény, elsőként a közérdeklődésre számot tartó nagyvállalatokon a sor, hogy ebben az évben már az ESG-szempontoknak megfelelően gondolják át a mindennapi tevékenységüket, a kockázatokat és ezekről egy év múlva nyilvánosan is számot adjanak. Három tanácsadót - a KPMG-t, a PwC-t és a Dandelion Group-ot kérdeztünk meg arról, hogy miként látják a szereplők felkészültségét és milyen következményekre számítanak a piacon a törvényi kényszerítés hatására. Amire eddig dicséretet kaptak a vállalatok, az mostantól minimum kritériummá vált.

Már a lengyel infláció is magasabb, mint a magyar

Már a lengyel infláció is magasabb, mint a magyar

Mérséklődött az éves és a havi szintű infláció Lengyelországban a statisztikai hivatal hétfőn ismertetett végleges adatai szerint. Viszont még ezzel is magasabb volt, mint a pénteken közölt magyar inflációs adat.

Zsugorodott tavaly a német gazdaság

Zsugorodott tavaly a német gazdaság

Az előzetes számítások szerint 2023-ban 0,3 százalékkal visszaesett a német GDP – közölte az ország statisztikai hivatala (Destatis) hétfőn. Ez megfelelt az elemzői várakozásoknak.

Jön az új adó, komoly összegekre teszik rá a kezüket a kormányok

Jön az új adó, komoly összegekre teszik rá a kezüket a kormányok

Az adóparadicsomok, köztük Magyarország lesz az egyik fő haszonélvezője a globális minimumadónak - állapítja meg az OECD kedden kiadott munkadokumentuma. A tanulmány alapján világszerte közel 1500 milliárd dollárnyi, eddig alig adóztatott vállalati profit után számíthatnak plusz bevételekre az egyes országok. Ráadásul idővel tovább nőhet a megadóztatott nyereség aránya, ahogy egyre több ország vezeti be az új rendszert, valamint ahogy fokozatosan kivezetik az átmeneti kedvezményeket.

Már kezdeményezték is az athéni reptér tőzsdei bevezetését

Már kezdeményezték is az athéni reptér tőzsdei bevezetését

Múlt héten a Portfolio is beszámolt róla, hogy Görögország az athéni nemzetközi repülőtér tőzsdei bevezetését tervezi, most pedig az is kiderült, hogy a görög Hellenic Republic Asset Development Fund már kezdeményezte is az athéni repülőtérben lévő 30 százalékos részesedésének tőzsdei bevezetését - számolt be a Bloomberg.

Úgy kiköltekezett a kormány, hogy három és fél éve nem volt ilyen kevés pénze

Úgy kiköltekezett a kormány, hogy három és fél éve nem volt ilyen kevés pénze

Decemberben 1528,4 milliárd forintra esett vissza a központi kormányzat likvid betéteinek állománya, ennél alacsonyabb összeg utoljára 2020 nyarán volt a kormány jegybanknál vezetett számláján – derül ki az MNB előzetes statisztikai mérlegéből. Ráadásul egy ennél is régebbi csúcsot is megdöntött a statisztika, ugyanis 2016 óta először fordult elő, hogy több legyen a kormány devizabetéteinek állománya, mint a forintban fennálló likvid tartalék.

Itt az újabb nagy drágulás a kutakon

Itt az újabb nagy drágulás a kutakon

Ahogy arról már beszámoltunk, pénteken a magyarországi töltőállomások zöme anyavállalatától megkapta a 21 forintos üzemanyagár-emelésre vonatkozó utasítást, amit ma juttatnak érvényre. A rendelkezésre álló adatok mentén kiszámoltuk, hogy mennyibe kerülhet most átlagosan egy liter benzin a hazai kutakon.

Pocsék építőipari adat érkezett

Pocsék építőipari adat érkezett

Novemberben az építőipari termelés volumene 2,6%-kal csökkent az előző hónaphoz képest. Ezzel folytatódott az ágazat gyenge teljesítménye, amely ősz végén két és fél éves mélypontjára süllyedt.

Itt a térkép: jön a havazás

Itt a térkép: jön a havazás

A Dunántúl déli tájain és az Alföld nagyobb részén nagyrészt borult marad az ég, valamint eső, havas eső, rövid ideig akár ónos eső is lehet - közölte időjárás-jelentésében a HungaroMet. Kiemelték: legnagyobb eséllyel a déli, délnyugati határvidéken alakulhat ki hóréteg.

Újra beindította a pénzpumpát Kína

Újra beindította a pénzpumpát Kína

A kínai jegybank (PBOC) 995 milliárd jüannal (140 milliárd dollár) növelte a pénzügyi rendszer likviditását középtávú hitelprogramjának (MLF) keretében hétfőn.

Így lehet a megtakarított energiát is pénzzé tenni az új tőzsdén

Így lehet a megtakarított energiát is pénzzé tenni az új tőzsdén

Három éve vezették be Magyarországon az Energiahatékonysági Kötelezettségi Rendszert (EKR), amelynek célja, hogy piaci alapokra helyezze az energiamegtakarításokat mind lakossági, mind vállalati szereplők esetén. A hagyományos világítótestek lecserélésétől kezdve a dolgozók szemléletformálásáig, a fűtéskorszerűsítéstől, a nagy ipari energetikai beruházásokig rengeteg projekt auditálható és elszámolható a rendszerben. Az idei első negyedévben pedig lehetővé válik, hogy a hitelesített energiamegtakarításokkal (HEM) már egy erre speciálisan létrehozott tőzsdén lehessen kereskedni. Bár a piac most is működik, történnek tranzakciók, de az igazi felfutás a közeljövőben várható, és minden jel szerint keresleti nyomás alakulhat ki, amely akár a HEM-ek árát is felfelé tolhatja. A Portfolio Kádár Mártont, a magyar energiatőzsdék értékesítési vezetőjét, az EKR szervezett piaci projekt vezetőjét, és Garai Dánielt a CEEGEX vezérigazgatóját kérdezte az EKR rendszer működéséről, a hitelesített energiamegtakarítások elszámolhatóságáról, a tőzsdei kereskedés elindulásáról, illetve a HEM-ek piaci értékesíthetőségéről.

Megint összeül a világ elitje Davosban

Megint összeül a világ elitje Davosban

A héten rendezik a Világgazdasági Fórum éves rendezvényét a svájci Davosban, ahol szokás szerint a világ vezető politikusai, vállalatvezetői, szakértői szólalnak meg. Emellett lényeges gazdasági adatok is jönnek, elsősorban külföldön, itthon alig lesz említésre méltó esemény.

Gazdasági növekedés és stabilitás – merre tovább, magyar költségvetés?

Gazdasági növekedés és stabilitás – merre tovább, magyar költségvetés?

Az utóbbi hetekben számos cikk jelent meg a magyar költségvetés helyzetéről. Mondhatjuk: újra „sláger lett” e téma és bizony nem jó értelemben. A cikkek a költségvetési hiány elfutásáról, a középtávú költségvetési pozíció feszültségeiről szólnak, vagy egyenesen a 2010 előtti helyzettel vonnak párhuzamot. Mit tehet az olvasó, ha maga is részese a költségvetés alakításának, sőt felelősséget is visel azért? Megvonhatja a vállát, hiszen „minden csoda három napig tart”, majd letűnnek ezek a cikkek, ahogy a gazdaság bővülésével a „költségvetési hullámok is kisimulnak”. Vagy reagálhat a véleményekre. Ez utóbbit tartom helyes választásnak: a kritikákra figyelni kell, ha pedig szükséges, nem maradhat el a reakció.

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.