Márciusban a DataHouse adatai szerint 8573 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami az egy évvel ezelőtti értékhez (9717) képest csaknem 12 százalékos visszaesést jelent - közölte a JóAutók.hu csütörtökön.
Márciusban 1,7 millió új személyautót értékesítettek Kínában, 54 százalékkal többet az előző havinál és 7 százalékkal többet tavaly márciushoz képest - közölte a kínai személyautó-szövetség (China Passenger Car Association - CPCA) csütörtökön.
Egyre több vendéglátóhelyen már nem 10%-ra, hanem 12-15%-ra emelik az úgynevezett szervizdíjat. Miután a vállalatok már úgy érzik, hogy az ételek és italok árában lélektani határokhoz érkeztek, így alternatív módon, a szervizdíj emelésén keresztül hárítják át a költségeket a vendégekre.
Jerome Powell, a Federal Reserve elnöke szerdán megismételte azon meggyőződését, hogy az infláció rögös úton fog elérni a 2%-os szintre, és hogy a központi bank tisztviselői arra számítanak, hogy idén valamikor csökkenteni fogják a kamatlábakat.
Februárban az előzetes adatok szerint 1652 millió eurós többlet keletkezett a külkereskedelmi mérlegben, ez történelmi rekordot jelent. Mindez úgy jött össze, hogy közben a kivitel csökken, vagyis igen érdekes folyamatok zajlanak az áruforgalomban.
Sem a tavalyi, sem az idei nem az építőipar éve, Magyarországon 2023-ban jellemzően a korábbi években kötött szerződéseiket teljesítették a vállalkozások, amely mintegy 5 százalékos csökkenést mutat 2022-höz képest. A teljesítménycsökkenés mögött viszont nagy ágazati és területi szóródás látszik, a dunaújvárosi Épduferr Nyrt. a nehéz piaci körülmények között is igyekezett reagálni a kihívásokra. A vállalat igazgatósági elnöke, Palkovics Milán szerint ebben nagy szerepe van a cég tevékenységének sikeres diverzifikálásában, és az építőiparban kevéssé jellemző tőzsdei jelenlétnek, amelyet értékelnek a Magyarországon aktív külföldi befektetők is. Interjú.
A Moderna vállalat részvényei 4 százalékkal estek szerdán, mert egy amerikai bíró az Arbutus Biopharma javára döntött a Covid-19 vakcinájukkal kapcsolatos szabadalmi jogvita ügyében. Ezzel párhuzamosan a Roivant Sciences részvényei sziintén 4 százalékkal nőttek, míg az Arbutus részvényei több mint 17 százalékkal emelkedtek.
Német gazdasági képviseleti szervezetek bírálják a kormánykoalíció gazdaságpolitikáját, és reformintézkedéseket sürgetnek az ország növekedési pályára helyezése, Németország mint termelési telephely versenyképességének megőrzése érdekében.
A Tropicana Las Vegas, amely 1957-es megnyitásától kezdve az amerikai kaszinóváros ismert helyszíne volt, 67 év után bezárta kapuit, hogy helyet adjon egy új baseball stadionnak - írta az AP News. .
Az olasz kormány bejelentette, hogy a Legfelsőbb Bírósághoz fordul egy nemrégiben hozott ítélet ellen. Ez az ítélet arra kötelezi az államot, hogy körülbelül 1 milliárd euró összeget térítsen meg a Telecom Italia (TIM) vállalatnak.
Az Amazon megerősítette, hogy számos alkalmazottat elbocsátanak a cég felhőalapú számítástechnikai ágazatának, az AWS-nek a fizikai üzletekkel kapcsolatos technológiai és értékesítési, valamint marketing részlegéről - írta a Cnbc.
A csapadékos tél és az elmúlt napok magas hőmérséklete miatt a szokásosnál egy hónappal korábban, április 8-9-én (esőnap április 10-12.) kezdődik a szúnyoggyérítés a Balatonnál - közölte Sáringer-Kenyeres Tamás, a Balatoni Szövetség által megbízott szakértői csoport vezetője.
Egy új holland kutatás fényt derített arra, hogy az azok az emberek, akik rossz levegőminőségű területeken élnek - például utak vagy gyárak közelében - nagyobb valószínűséggel fertőződnek meg koronavírussal, tüneteik súlyosabbak, ami több kórházi kezeléshez és halálesethez vezet - írja a Dutchnews.
A devizaadósság-arány megközelíti a 30%-ot az idén, az emelkedő államadósság kockázatát az ÁKK képes kezelni, az idén már nem lesz nagy devizakötvény kibocsátás - mondta el Kurali Zoltán vezérigazgató az idei megújult finanszírozási tervről szóló háttérbeszélgetésen. Az eseményen kiderült, hogy megszűnik a lakossági 1MÁP papír, májusban érkeznek a MÁP Plusz új kondíciói, teljesen új termékre nem kell számítani. Az ÁKK nem tart a jövő évi nagy kamatkifizetések utáni lakossági reakcióktól, racionális viselkedésre számít.
Az előzetes vizsgálat arra utalt, hogy az uniós piacot torzító külföldi támogatást kapott két kínai napenergia-ipari vállalat, ezért ma szubvencióellenes vizsgálatot indított velük szemben az Európai Bizottság - jelentette be a brüsszeli testület szerdán.
A megelőző évi recesszió után tavaly 3,6%-kal nőtt az orosz gazdaság, összhangban az előzetesen már jelzett adattal, és ami duplája a fejlett országok átlagának – hívta fel a figyelmet az orosz parlamentben tartott beszámolóban Mihail Misusztyin orosz miniszterelnök.
A kormány célja, hogy Szegedhez hasonlóan más városokban is fel lehessen használni a távfűtés, vagy akár áramtermelés területén a geotermikus potenciált, és ennek érdekében a kormány megkezdte egy országos szintű stratégia kidolgozását, amely a geotermikus energia felhasználására irányul – jelezte egy mai szegedi eseményen az Energiaügyi Minisztérium államtitkára. Steiner Attila is előad a Portfolio jövő heti, április 11-i Vállalati Energiamenedzsment konferenciáján, amelyről további részletek itt érhetők el.